Az év visszatérői: Sum 41: 13 voices

Sum 41: 13 voices (2016) | Amikor 2014-ben azt mondta volna nekem valaki, hogy két év múlva új Sum41 lemezt fogok a kezemben tartani, elküldtem volna melegebb éghajlatra, hogy viccelődik Whibley állapotával. De felállt, és egy kisebb (de annál jobban érezhető) tagcserélgetés után újfent belecsapott a rock bizniszbe. Nem is akárhogy.

Idén gyakorlatilag az egész pop-punk generáció visszatér a boltokba (az Offspring kicsit lemaradva csak jövőre jön új anyaggal, de ettől eltekinthetünk). Viszont mindneki más új tért vissza, ahogy régen szólt: elővették a régen bevált ezred eleji hangzásokat, hagyva a próbajáratokat, amikbe 2010 környékén belebuktak, aztán várják a csodát. DE nem a Sum41.

Bár a lemez közel sem mondható annyira sötétnek (őszinte sajnálatomra), mint a Screaming Blooddy Murderer, mégsem tértünk vele vissza 2004-be: Baksh visszatérésével ugyan a gitárjáték egyik fele kicsit hasonlít a Chuck-ra, de a hangzásvilág nem felejtette az elmúlt 10 évet. Itt emelném ki a lemez egyik nagy erejét: amíg Brownsound szállítja a pergős, kicsit metálos szólókat, addig Thacker ott van, mint ellenpólus, akinek nem csak a SBM-en szóltak jól a riffjei, hanem itt is ütnek.

Ha már Baksh-ot megemlítettük, essen szó Zummoról, az új dobosról is. Bár nem vitatom képességeit, de mégse tudta betölteni Stevo hiányát, kicsit sem. Ha egy negatívumot kell említeni a lemezről, akkor az mindenképp a gyenge dobrészleg: nincs benne erő, kreativitás, inkább csak háttérben kíséri a számokat. Érződik a próbálkozás, például a Braking the Chain-nél egész, de nem üt át.

A másik dolog, amit hiányoltam, az a hamisíthatatlan Sum41-féle lassú melódia. Bár a War nagyon átjött, mégsem volt meg az az eufória, mint egy Pieces, vagy egy Crash esetén. Viszont a számokra egy rossz szó se lehet. Talán ha ki kéne emelnem személyes kedvencet, akkor az a There Will Be Blood lenne: nagyon jól összerakott, ütemes szám lett, nem lehet megunni.

Mindezekkel együtt az év visszatérésének én már el merem könyvelni ezt az albumot, ez kétségtelen. Viszont az év albumáért még erős lesz a verseny, nálam mindenképp. És azért nem kap maximum pontot, mert a SBM sötét világa jobban átjött, és kicsit többet vártam volna ebbe az anyagba is.

MyMusic értékelés: 9/10

Sum41: 13 Voices
1. “A Murder of Crows (You’re All Dead to Me)”
2. “Goddamn I’m Dead Again”
3. “Fake My Own Death”
4. “Breaking the Chain”
5. “There Will Be Blood”
6. “13 Voices”
7. “War”
8. “God Save Us All (Death to POP)”
9. “The Fall and the Rise”
10. “Twisted by Design”

cimkék
- Kanada, kritika, lemezkritika, pop-punk, Sum 41, új album

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Continuer

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Continuer

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Continuer

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Continuer

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Continuer