Erős kezdés után... | All Time Low - Wake Up, Sunshine

All Time Low - Wake Up, Sunshine (2020) | Ha van a poppunknak ma vezető csapata a világon, akkor az All Time Low simán pályázhat a trónra, hiszen a Blink már nem az igazi, a 5 Seconds of Summer inkább pop, a Neck Deep inkább punk és nem is annyira élem, a Fall Out Boy-t pedig hagyjuk is inkább... Szóval az ATL simán behúzza ezt a megtiszteltetést, a Wake Up, Sunshine-nal pedig bizonyítják, hogy megérdemelten aggatok rájuk ilyen címkéket!

megosztás
kapcsolódó linkek
- all time low

Hiszen az új album első 20 perce közel hibátlan a maga nemében (és természetesen a szememben, szubjektíven), de a második felében sem kell szégyenkeznie a srácoknak, csak ott már érződik, hogy fogytán volt a puskapor és kicsit talán el is fáradtak. Pedig három év telt el a legutóbbi lemez óta (Last Young Renegade, 2017), otthon is stúdiózhattak, megvolt rá a lehetőségük, a komfortjuk és az idejük, hogy kigyomlálják a tölteléket a 15 dalból (deluxe edition-ön már 16), de sajnos mindent rá akartak tenni. És ellentétben a New Found Glory újdonságával, itt nem működik minden annyira patentül, mint a Forever and Ever x Infinity-n. A címadóig, de talán még a blackbear-rel közös Monsters-ig minden működik flottul, izgalmas és friss az egész, pörgős pillanatokból sincs hiány, aztán előkerülnek az akusztikus gitárok, a stabil középtempó és a punk eltűnik a zenéből, marad a pop és a soft-rock, ami már korántsem akkora bivaly, mint mondjuk az év egyik legjobb pop-punk dala, a Sleeping In. De a Trouble Is hat-hét-hat-hetes váltakozású verzéjét is említhenénk, a Melancholy Kaleidoscope Blinket idéző dallamait és tempóját vagy az indító trekk és a címadó fülbemászó dallamait... Mind-mind egy olyan banda munkásságának gyümölcsei, akik most élik a fénykorukat, hiába 17 éve (tizenhét, igen!) változatlan felállásban tolják az ipart. A Clumsy próbál visszahozni valamit a kezdeti lendületből, de az is szélmalomharcnak tűnik a környezetében.

Alex hangja még mindig hozza a stabilat, nem énekel hatalmasakat, de a dallamok nagyobbrészt a helyén vannak és ha valaki bírja ezt a magas hangfekvést, akkor még jól is szórakozhat. Meg hát, poppunkban mit is várnánk? A zene pedig a fentebb már említett, kiugróbb részeken kívül szintén standard panelekből építkezik, de legalább a két gitárnak mindig megvan a funkciója, ráadásul vokálokat is bőszen alkalmaznak a srácok. Tényleg nehéz ennél jobban belekötni ebbe a lemezbe, mert valóban csak annyi a problémája, hogy túl erősen kezd, a visszaesés után pedig nincsen elég hamar vége. Pedig a Fueled By Ramen nemigen szokott ilyen munkát kiengedni a kezei közül, de valószínűleg a srácok már letettek az asztalra annyit az elmúlt években, hogy a kiadó feltétlen bizalmát élvezték. Nagy kár, hogy a végére elfogyott a puskapor és a producerek sem álltak a sarkukra, mert lehetett volna ebből egy egészen hatalmas meglepetés is, így viszont valószínűleg az előző lemez sorsára fog jutni és teljesen vegyes fogadtatásban részesül majd. Ettől még tartom a beveztőben elmondottakat, hogy náluk jobb most nemigen van a piacon, úgyhogy nagy kár ezért a koronavírusért, mert csak megnéztem volna őket élőben, ha már Alex élőben is elég jól hozza, amit lemezen. Talán majd jövőre...

A MyMusic értékelése: 6/10

Tracklist:
01 - Some Kind of Disaster
02 - Sleeping In
03 - Getaway Green
04 - Melancholy Kaleidoscope
05 - Trouble Is
06 - Wake Up, Sunshine
07 - Monsters (ft. blackbear)
08 - Pretty Venom (Interlude)
09 - Favorite Place (ft. The band CAMINO)
10 - Safe
11 - January Gloom (Seasons, Pt. 1)
12 - Clumsy
13 - Glitter & Crimson
14 - Summer Daze (Seasons, Pt. 2)
15 - Basement Noise

cimkék
- all time low, lemezkritika, pop-punk

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább