3428 zenekar 12452 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2020. június 10. | Jam

Hulljon a férgese! | The Black Dahlia Murder

Copyright:

The Black Dahlia Murder – Verminous (2020) | Kilencedik lemezét görgette kifelé a Verminous képében a death metal alapvetésnek számító amerikai banda idén, Strnad-ék pedig egy fikarcnyi kétséget sem hagynak afelől, hogy méltán érdemelték ki ezt a titulust. Most először kellett három évet várni az előző korong után a rajongóknak, de a végeredmény tekintetében bőven mondhatjuk, hogy megérte a plusz egy év!

Be kell vallanom az elején, hogy sosem voltam az a hatalmas death metal fan életemben, ennek pedig egyenesági következménye, hogy a TBDM-től is mindig tartottam a tisztes távolságot. Elismertem a munkásságukat, meghallgattam a lemezeket, talán még egy-két kedvencre is szert tettem az évek alatt (úgy, mint a What a Horrible Night To Have a Curse vagy éppen az A Vulgar Picture), de sosem mélyült el igazán a kapcsolatunk. Ettől függetlenül megint itt vagyunk, ismerkedünk, mint eddig már oly sokszor és most is pontosan ugyanazt tudom mondani, mint eddig bármikor: stabil ez a zenekar, mint Petőfi az alaptantervben, de a világot ismét nem váltják meg – legalábbis az enyémet biztosan nem. Viszont az, hogy black metalos és thrash-es elemeket bőszen szórtak a dalokba, az már alapból egy igencsak nagy pirospontot ér, hiszen változatosabb, nehezebben megunható lett az alap, ráadásul sokkal nehezebb összekeverni a dalokat, ami azért nem kis erény. Jó, az első két tétel pont, hogy hozza a kötelezőket és még a riffelés is teljesen hasonló, viszont a Removal of the Oaken Stake már okoz egy teljesen más vibrálást, ráadásul ami a szóló alatt végbemegy, az tényleg csillagos ötös. Ugyanígy, a The Wereworm’s Feast szintén teljesen eltér a többi daltól, a hardcore-os lendület, a felütéses bolygatás, a tremolós szóló, mind-mind egy picivel tovább tágítja a határokat, de azért nagyon ügyelnek rá az urak, hogy teljesen stílusidegenek még véletlenül se legyenek. Aztán rögtön utána bedobják az A Womb in Dark Chrysalis-t és máris elfelejtjük, hogy mit is hallgatunk, vagy hogy mi volt az előbbi mondat fő felvetése… A Dawn of Rats pedig már csak a kedves ráadás, hiszen albumzáró tételekben mindig is erősek voltak az urak, ez is ad egy olyan rúgást, amitől újra beindul a verkli, ráadásul a repeat-faktort is kellően növeli.

Trevor is a végén használja ki legjobban a hangi adottságait, s bár az egész lemezen egységes színvonalon hozza a hörgéseit, én a deathcore-os mivoltomra tekintettel kicsit hiányoltam a gyomorhörgéseket, de tudom, ez nem az a fesztivál… Ugyanez igaz egyébként a hangszeres szekcióra is, a dob mindenhol darál, mint nagyanyám a diót karácsony előtt, a gitárok reszelnek, ahogy kell, a szólók pedig az album legszebb, legmegragadóbb momentumai. Egy-két riff helyenként gyengébb és mintha kis desszertíz is lenne néhol, de ez már tényleg csak szőrszálhasogatás, amúgy bőven minőség feletti a teljesítmény. Az viszont mindenképpen egy kicsit furcsa, hogy a mély, húrtalan pergősound és a tamok teljesen belevesznek sokszor a kétlábdobos fergetegbe. Ez nem a srácok, sokkal inkább a mastering hibája, amit nem feltétlenül tudok lenyelni, lévén sok helyen négy-öt gitársáv kristálytisztán szól egymás alatt-fölött-mellett, hogy lehetett pont a pergő hangja ennyire tompa? Plusz ugye a blastelés, mint olyan, így kicsit értelmét is veszti néhol, hiába használja ezt a technikát remekül Alan Cassidy. De mindent összegezve nehezen tudnék belekötni az egészbe, hiszen egy majd’ húszéves, ízig-vérig profi csapatról beszélünk, akik a maguk idejében úttörők voltak. Mára már nincs talán akkora hatásuk a szcénára, de talán már a szcéna sem tündököl abban a régi fényben, amiben a kétezres évek elején. Viszont mindenképpen jó látni, hogy a nagyöregek még simán meg tudják rázni magukat, ha arról van szó. Háromév múlva szeretnék egy minőségben hasonló, még egy kicsit kísérletezőbb lemezt és akkor engem megvesznek majd újra.


A MyMusic értékelése: 8/10


Tracklist:
01 – Verminous
02 – Godlessly
03 – Removal of the Oaken Stake
04 – Child of Night
05 – Sunless Empire
06 – The Leather Apron’s Scorn
07 – How Very Dead
08 – The Wereworm’s Feast
09 – A Womb in the Dark Chrysalis
10 – Dawn of Rats
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

2020. szeptember 26.

Ha temetsz, temess mélyre! - Make Them Suffer – How To Survive A Funeral

Make Them Suffer – How To Survive A Funeral (2020) | Nagyon nehéz helyzetben voltam, mert alapvetően bírom a bandát, viszont az előzetes dalokból nekem egyedül az Erase Me ütött csak akkorát, hogy elkezdjem várni a lemezt – plusz természetesen a lemez címe, mert az viszont telitalálat! Ebből a kétes alapszituációból pedig a végeredmény egyértelműen kibillentett, nézzük merrefelé! Tovább

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky