3429 zenekar 12451 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2013. március 15. | govinda

Eisenhower nyomdokaiban - Atoms for Peace

Copyright:

Atoms for Peace – Amok | Az Atoms for Peace szuperformáció (nevét Eisenhower elnök híres beszédéből kölcsönözve), bár már pár éve létezik, csak néhány hete jelentkezett első lemezével. Thom Yorke és Flea nevei már eleve ígéretként hatnak a zenehallgató számára – ha nekik közük van valamihez, az csak érdekes lehet, hát még ha közösen alkotnak!

Thom Yorke-on, a Radiohead atyján és vezérén kívül Flea, a Red Hot Chili Peppers ikonikus basszusgitárosa, Nigel Godrich, neves producer, Joey Waronker, az R.E. M. ex-dobosa, és Mauro Refosco alkotják az Atoms for Peace-t. Joggal nevezhetjük a projektet Thom Yorke szólókarrierjének folytatásaként: a csapat 2009-ben azért alakult, hogy Yorke 2006-os, The Eraser címet viselő lemezének anyagát élőben is játszhassák. A The Erasert szerencsére annak idején betegre hallgattam, tehát van miből kiindulni. Már akkoriban is úgy gondoltam, hogy Yorke sokkal jobban „működik” ezek között a keretek között. Bár a Radiohead munkásságát nem ismerem jól, „koszosabb”, keményebb, de ugyanakkor borongósabb benyomások ötlenek fel bennem a név hallatára. Na nem mintha szólóban Thom Yorke hirtelenjében elkezdett volna táncdalokat írni: mégis másfajta az a hangulat, amit a Radioheadtől független anyagai árasztanak. Például, jórészt az elektronika uralja a dalokat: állítólag az Atoms for Peace működésének az is a célja, hogy a géppel készített zene sterilitását oldja a hangszerek bevonásával.

Rátérve az Amokra, a nyitó Before your very eyes... rögvest ezt a kettősséget hozza el nekünk: egy néhány hangos basszustémára épül, ami végig fenntartja a dal lüktetését, sőt, mintha még ütősöket is hallanék, attól függetlenül, hogy rengeteg benne az effekt. Igazi simogató-nyugtató darab, aminek viszont van egy nagyon határozott ritmusa is. Kifejezetten erős indításnak tartom. A lendület folytatódik a Default-tal - mennyire hiányolom az ilyesféle triphop-szerű irányokat a populáris zenéből! Persze már itt felsejlik, hogy akinek eddig ellenére volt ez a stílus, vagy éppen Thom Yorke hangja (ez inkább valószínű), az nem biztos, hogy végig fogja hallgatni a lemezt. Aki viszont akár csak egy picit is nyitottabb zeneileg, nagyon hamar megszeretheti. Van egyfajta magával ragadó húzása, ugyanis.

De vissza a dalokra: az Ingenue esőcsepp-effektjei miatt marad emlékezetes, a Dropped eléggé lélektelenül indul, hogy aztán meglepjen minket az újabb basszustémával, karcos, halk zörgésekkel, hangokkal. A legjobb jelző, amiből egyébként a lemez homogén jellege is adódik, talán a hipnotikus lehetne: minden számnak, legyenek bármennyire különbözőek, megvan a jellegzetes lüktetése, duruzsolása, ami kicsit meditatívvá teszi őket, de nem az elmerülő-kikapcsoló értelemben: rengeteg bennük az energia. Nem fognak minket felemelni, de letaszítani sem: még akár kontemplatív, gondolkodtató zenének is merném nevezni azt, amit hallunk.

Az Unless talán az első, ahol egy kicsit érzem, hogy fenyeget az egyhangúságba fordulás veszélye, de még mindig kedves a fülnek. Aztán hopp, következik a Stuck together pieces, ami szinte felráz a kövér basszussal, a kongák-egyebek zörgésével. Ez is egy nagyon erős pont, harmonikus, viszont a többinél markánsabb, az egyik kedvenc, talán azért is, mert ebben lehet érezni a leginkább a hangszerek jelenlétét. A kislemezdallá avanzsált Judge Jury and Executioner ezt még megfejeli egy akusztikus gitárral is: remek, hol volt ez eddig!? Mégsem marad olyan emlékezetes számomra, mint az előző dal, mert kissé szétesik. A Reverse running dobbal, cinekkel, gitárral indít – a lemez utolsó felére tartogatták volna a hangszereket? Kellemesen disszonáns, „tört”, lebegő dal, szintén a legjobbak közé sorolnám. A záró és címadó Amok építménye ismét a basszusra lett felhúzva: bár egyáltalán nem rossz dal, zárásnak kicsit egyhangú.

 

 

Összességében az Amokot jó lemeznek tartom, ámbár vannak fenntartásaim: az album második feléig nagyon keveslem a hangszereket. Egy darabig azon gondolkodtam, miért kellett bandaként kiadni az anyagot, aztán szerencsére megnyugtattak, de csak részben. Mindenkinek ajánlanám meghallgatásra, persze lehet, hogy sokan nem fogják szeretni, mert maga Thom Yorke is megosztó figurája a zenei életnek, ráadásul a disszonanciát sem mindenki kedveli. A lényeg, hogy sok az érték, a finomság, az aprólékosság az Amokban, még akkor is, ha ez inkább egy Yorke-szóló, semmint egy új szuperzenekar teljesítménye.

Jó hír, hogy az Atoms for Peace többek között a poznani Malta fesztiválon is fellép majd, a rendezvény headlinereként (a másik headliner pedig a legendás Kraftwerk lesz).

govinda

MyMusic értékelés: 7/10

Atoms for Peace – Amok (XL Recordings, 2013)

 

tracklista:

1.    Before your very eyes...
2.    Default
3.    Ingenue
4.    Dropped
5.    Unless
6.    Stuck together pieces
7.    Judge Jury and Executoner
8.    Reverse running
9.    Amok
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. május 25.

Anyu, fáj a fejem! | Four Year Strong

Four Year Strong – Brain Pain (2020) | Van ez az easycore dolog, amit mindenki az A Day To Remember-rel azonosít, hiszen ők voltak a koronázatlan királyai a műfaj úttörésének. De azt valahogy mindenki elfelejti megemlíteni, hogy ott van a Four Year Strong, akik legalább olyan régóta és legalább olyan minőségi zenét szállítanak lemezről lemezre, mint a nagytestvér. Tehát igazságot a világnak, hallgassatok FYS-ot! Tovább

2020. május 20.

Haláli | The Amity Affliction

The Amity Affliction - Everyone Loves You... Once You Leave Them (2020) | Ha törik, ha szakad, kétévente TAA lemeznek kell lennie! Nem feltétlenül értem, hogy egy banda, az Amity helyzetében, miért ragaszkodik ennyire a lemezek sűrű, ütemszerű megjelenéséhez, de amíg a minőség marad, egye kukac! Éppen ezért nem tudok haragudni az új korongra sem, hiszen próbálja összefésülni a régmúlt dicsőségét az újonnan jött trendekkel, s noha ez nem működik mindenhol tökéletesen, az összképre nem lehet nagyobb panasz. Tovább

2020. május 13.

Egyedül nem megy | The Word Alive

The Word Alive – Monomania (2020) | Hatodik albumnál tart már a banda, de a Real óta igazán semmi olyasmit nem tudtak hozni, ami egy kicsit jobban megmozgatott volna. A Dark Matter még talán próbálkozott kicsit visszahozni az ötleteket és a keménységet, a sötétséget, de a Violent Noise már szimplán ráment az eladhatóságra és a műanyag modern metalra. Ez pedig annyira bejött Telle Smith-éknek, hogy sajnos maradtak is a vonalon. Tovább

2020. május 11.

Egy sima, egy fordított | Silverstein

Silverstein – A Beautiful Place To Drown (2020) | Az a jó ebben a bandában, hogy ha nem olyan jó, amit éppen kihoznak, az mégis mindig van legalább annyira jó, hogy a zsáner többi bandáját gondolkodás nélkül maga mögé utasítsa. Tény, ebben az emocore-nak csúfolt, letűnt műfajban már nem sokan tevékenykednek, de ha post-hardcore-ként aposztrofáljuk a kanadaiakat, akkor ez máris egy sokkal nagyobb fegyvertény. Tovább

2020. április 14.

A deathcore halhatatlan | Lorna Shore – Immortal

Lorna Shore - Immortal (2019) | Szegény Lorna Shore-ra rájár a rúd, mióta Tom Barber úgy döntött, hogy a Chelsea Grin-be igazol, hiszen CJ McCreery-ben megtalálták a tökéletes pótlást Barber helyére, sőt… Aztán egy évvel később, mire megírták az év egyik legerősebb lemezét, CJ-t meneszteni is kellett egy botrány miatt, aztán most megint vakarhatja a fejét a megmaradt trió, hogy ezeket a zseniális témákat meg ki fogja hitelesen elhörögni? Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky