3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2012. szeptember 26. | Bertoni

Brit elegancia az ősrock hangjain

Copyright:

Mark Knopfler Privateering | Szeptember 3-án a Mercury Records gondozásában jelent meg a brit gitáros, énekes, dalszövegíró, producer és filmzeneszerző Mark Knopfler hetedik szólólemeze Privateering címmel. Stílusában a rockot számos egyéb árnyalattal vegyíti: blues, folk, kelta és ősrock elemek váltják egymást 20 számon keresztül, és minőségi hangszerelés kíséri a már jól ismert, andalítóan kellemes baritont. Vajon mi a titka Knopflernek, hogy még ennyi év után sem lehet igazán megunni?

Az utóbbi időben egyre több 60 feletti zenész bizonyítja, hogy őket nem igazán érdemes nyugdíjazni – Mark Knopfler is ilyen. Számos zenei elismerés (a Grammy-k mellett három életműdíj és még bőven sorolhatnánk) és a közönség, illetve a kritikusok visszajelzései viszik előre immár hetedik albumáig. A Privateering eddig többnyire pozitív visszhangnak örvend, a slágerlistákon pedig vezető helyen van: Hollandiában és Németországban első, az olasz, lengyel, spanyol, svájci mércén második, de nálunk is ott van a legjobb 10 között.

Az ősi hangulatú angol-amerikai dalok többsége nem arra törekszik, hogy az embernek önfeledt szórakozást nyújtson, úgyhogy a zenéből jókedvre vagy lendületre vágyók inkább hallgassanak mondjuk Pinktől egy-egy dalt. Viszont ha kellően kitombolták magukat, azért érdemes belehallgatni, mit is hozott össze ez a kivételesen tehetséges, minden ízében zenész brit pasas, ugyanis lélegzetelállító az az elegancia és profizmus, amivel ezt az agglegényesre formált lemezt megkomponálta.


Az értékelések általában azt emelik ki, hogy egy viszonylag terjedelmes felvételről van szó (a dalok többsége 4-5 perces), ahol a minőségi zene a profik lazaságával van előadva, méghozzá nagyon kellemesen. Ezt mind csak megerősíteni tudom, illetve kiegészíteni azzal, hogy bár nagy meglepetést nem hoz - sem önmagához képest, sem általában -, kétségtelenül van egy sajátos atmoszférája a lemeznek, ami a melankolikus dalokat is kellemessé teszi. Páratlanul sok hangszert vonultat fel, kicsit retro is, és még a néhol unalmasba forduló hullámzásban is képes tetőpontokra érni. A Don't Forget Your Hat irigylésre méltó eleganciával küld el a búsba, és mintha ezzel a gesztussal is egy olyan részét ragadná meg a hagyománynak, az őseinktől kapott viselkedésmintáknak és életlehetőségeknek, amikről nem szokás már megemlékezni. Ilyen képességekkel Knopfler persze megteheti, hogy ne az aktuális divatokkal törődjön, hanem a saját zenei irányait fűzze csokorba, de amíg ez ilyen minőségi válogatást eredményez, azt hiszem, senki nem róhatja fel neki.

MyMusic értékelés: 8/10

Bertoni

Mark Knopfler Privateering (2012, Mercury) tracklista
:

Disc1
1.    "Redbud Tree" – 3:19
2.    "Haul Away" – 4:01
3.    "Don't Forget Your Hat" – 5:15
4.    "Privateering" – 6:19
5.    "Miss You Blues" – 4:18
6.    "Corned Beef City" – 3:32
7.    "Go, Love" – 4:52
8.    "Hot or What" – 4:54
9.    "Yon Two Crows" – 4:26
10.    "Seattle" – 4:17

Disc2
1.    "Kingdom of Gold" – 5:22
2.    "Got to Have Something" – 4:01
3.    "Radio City Serenade" – 5:13
4.    "I Used to Could" – 3:36
5.    "Gator Blood" – 4:15
6.    "Bluebird" – 3:27
7.    "Dream of the Drowned Submariner" – 4:57
8.    "Blood and Water" – 5:19
9.    "Today Is Okay" – 4:45
10.    "After the Bean Stalk" – 3:54
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

2020. szeptember 26.

Ha temetsz, temess mélyre! - Make Them Suffer – How To Survive A Funeral

Make Them Suffer – How To Survive A Funeral (2020) | Nagyon nehéz helyzetben voltam, mert alapvetően bírom a bandát, viszont az előzetes dalokból nekem egyedül az Erase Me ütött csak akkorát, hogy elkezdjem várni a lemezt – plusz természetesen a lemez címe, mert az viszont telitalálat! Ebből a kétes alapszituációból pedig a végeredmény egyértelműen kibillentett, nézzük merrefelé! Tovább

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky