3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2012. szeptember 19. | Jam

Felemás Ramones feldolgozás a Zoralltól 

Copyright:

Zorall: Ramonia (2012) | Hatodik albumukat hozták ki Hangyáék, amin csak és kizárólag Ramones átdolgozások kaptak helyet. Tegye fel a kezét, aki szereti a Ramonest? Köszönöm, elég! Én is. Viszont azt mindjárt az elején le kell szögeznem, hogy nem ekkora dózisban. Pár dalt nagyon szívesen elhallgatok, de 31-et zsinórban? 30 Seconds to Mars-ból nem hallgatok ennyit egyszerre, pedig ők a kedvenc zenekarom. No mindegy, én azért végig küzdöttem ezt az egy órát, hogy valami mondani tudjak. 

Első körben annyit, hogy nagyon felemás lett a lemez. Értem én, hogy ezt az egy lemezt arra tették fel, hogy csak Ramones, és akkor mindent felpakolnak rá, ami csak mozdítható. De az van, hogy ezzel a népszerű közhellyel tudjak élni, hogy a kevesebb néha több. Ugyanis a lemez fele zseniális, a másik meg unalmas. Ez meg azért baj, mert így lesz egy jó lemezből egy gyenge közepes. Persze értem én, hogy ez nem fogja megtizedelni a srácok fellépését, meg hogy a büdzséből bőven kitelik, hogy kísérletezgessenek, de én sokkal szívesebben hallgattam volna egy fele ilyen hosszú, kétszer ilyen jó lemezt. Ennyi.
 
Persze a dalok átlaghossza 2 perc körül mozog, tehát azért nem kell egy 3 órás rockoperát végigülni, de ez meg azért baj, mert így mondjuk már egy 3 és fél perces Poison Heart (mármint itt Mérges szív) unalmassá válik a második perc után. Szóval szerkesztés ügyileg nem találták meg az egyensúlyt a srácok. Pedig hát zeneileg rendben van a cucc, mert a 3-4 hangos Ramones témákat kiválóan játsszák, meg a négynegyedes dob is kattog becsülettel, de ennyi. Hol vannak már azok a szép idők, mikor az ACDC Thunderstruck-ja megszólalt és kórusban szólt rá a "Táncolj!" varázsszó? Elmúltak, kérem szépen! Tudom, hogy ez most nagyon nem erről szól, de nekem az volt a ZORALL. Ez most nem az.
 
Mindenesetre azért Szaszát meg kell dicsérni, mert a szövegek mondjuk jók lettek (Bár lehet, hogy ebben a Barbaró Ati keze is benne van). Találóak, okosak és jegyezhetőek. Ha a Pogo-hoz nem nézzük azt az agyament, semmire nem jó klipet, akkor egészen jó az a dal. Ugyanúgy, ahogy jó a régebbről importált "Déli partok", meg jó a lemezindító "Mindenki táncol" (először erre azt hittem, hogy Ákos szövegét veszik kölcsön, de sajnos nem). Meg a "Pókember", na az eléggé beteg lett. Viszont volt egy dal (amit már csak azért sem találtam meg...), ami keményen politikai töltetű volt. Na, az nem jött át, mivel megint csak ott tartunk, hogy kilóg a Zorall "karakteréből". Értem én, hogy Ramones... De nem fogadom el. 
 
Szóval összességében egy iszonyatosan hosszú, félig élvezhető dolgot hoztak össze Szaszáék. Én már nagyon régóta várom azt az albumot, ami visszahozza az első két Zorall lemez hangulatát és minőségét, de sajnos ez csak nem akar összejönni. Ez meg azért baj (így még a végére), mert lassan megunom a várakozást és teljesen kiábrándulok belőlük. De sebaj, majd a sok "ösztönrocker" tombol helyettem is a koncerteken.
 
A MyMusic értékelése: 10/5,5
 
Zorall: Ramonia (2012)
 
Tracklist:
1. Mindenki táncol
2. Pogó
3. Rock and roll doktor
4. Déli partok
5. Mérges szív
6. Pszihóterápia
7. Úgy akarok élni
8. Rock and roll rádió/Hullámsáv
9. Vidámpark
10. Elnök úr
11. Csirkegyár
12. Csilla is punkrocker
13. Csak egy van
14. Pókember
15. Bitang a bál
16. Sose bízzál junkiekban
17. Kedvencek temetője
18. Utálom ezt is
19. Gyilkos szenvedély
20. Kinyírod a lányt
21. Lobogjon még
22. Valaki valamit kevert a piámba
23. Boldog születésnapot
24. Elhiszem, ez csoda volt
25. Kommandó
26. Bővér nővér
27. Kommunikáció
28. Azt gondoltam én is
29. Ramóna
30. Milyen szép a világ
31. Szép karácsonyt
 
Jam
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky