Mindig valami új, mindig valami élvezet: Yellowcard lemez

Yellowcard – Southern Air | A hiátus után 2010-ben visszatért zenekar azóta gőzerővel dolgozik, egy perc megállást nem hagynak maguknak Ryan-ék. Turnék közben lemezek, lemezek után turnék satöbbi, satöbbi…

megosztás
kapcsolódó linkek
- Yellowcard
kapcsolódó cikkek
- A legpoposabb Maroon 5 lemez: Overexposed
- Minden, ami Amerika - zenében elbeszélve

Féltem is tőle rendesen, hogy egy éve hozták ki az utolsó lemezüket (When You're Through Thinking, Say Yes (2011)), aztán utána annak akusztikus verzióját, majd nemsokára már be is jelentették az új korongot. És voilá, már meg is érkezett a ’Southern Air’. De hál' Istennek azt kell mondanom, hogy kapkodás ide, kapkodás oda, egy nagyon kellemes, érdekes és egyedi albumot sikerült összehozni a bő egy év alatt.

Ugye a Yellowcardnak mindig is volt egy nagyon érdekes megszólalása, ami a hegedűnek volt köszönhető, na ez most sincsen másképp. Lehet, hogy a metáltól megcsömörlött hallójárataim tisztítása végett, lehet, hogy csak azért, mert szimplán jó a zenekar és a lemez, nem tudom, de már vagy ötvenszer pörgött a korong és még mindig találok rajta újdonságot és élvezetet. A dalok a melodic punk-rock stílusjegyeit hordozzák magukon, de talán ez nem meglepő. A gyorsabb tételek mellett azonban akusztikus, énekre és hegedűre kihegyezett tételt is találunk. Ami pedig az egészet megkoronázza, az a lemez végére bónuszként felkerült Coldplay feldolgozás, amely a Fix You című, zseniális, hátborzongatóan jó dalra készült. Persze azért össze sem hasonlítható az eredetivel (főleg mikor Chris Martin kiül egy zongorával és milliók bőgik el magukat rajta), de azért megállja a helyét a mai, "mindenki feldolgoz mindent" felfogású zenei világban.

A dalok ötletesek, nem tűnik úgy, mintha már 15 perce ugyanazt a dalt hallgatnánk, pedig azóta már a harmadik vagy negyedik nóta megy. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy nem lőtték be a srácok a stabil 110-es bpm-et és se feljebb, se lejjebb, hanem szabadon engedték a fantáziájukat, és amit a dal megkívánt, azt adták neki. Másrészt az éneket kell dicsérnem, mert Ryan Key dallamai úgy megragadnak az ember fülében, mint a napszemüveg szára a fülünkhöz, pillanatragasztó használata után (bocs a hasonlatért, de még friss az élmény… Mindkettő). Alapjában azért a középtempós punk nóták stílusát hozzák, de a lemez vége felé egy "Rivertown blues"-os száguldás, vagy éppen egy "Ten"-es visszafogott, tábortűz-feeinges cumbaja-zás kellemesen üdítő színfoltként hathat.

Két dalt kell még kiemelnem: nekem az albumindító "Awakening" egyből a kedvencemmé vált, amikor kihozták a srácok, pont úgy, ahogy a Tay Jardine-nel közös "Here I am Alive". Míg első az énekkel, addig a második a Simple Plan-t is megszégyenítő hangulatával fogott meg. De ezek csak ki vannak emelve, nem tudnék olyan dalt mondani a lemezről, amelyiknek ne lenne létjogosultsága ezen a korongon. Úgyhogy én csak meghajtom a fejem a srácok kreatívsága és gyors munkavégzése mellett és remélem, hogy még pár évig nem fogynak ki az ötletekből. A hegedű miatt amúgy is érdekes az egész, de ha nem lenne benne, akkor is egy komplett, eladható pop-punk lemez lenne. Innentől én nem is vágyom másra, megyek és meghallgatom még vagy ötvenszer...

A MyMusic értékelése: 9/10

Yellowcard – Southern Air (2012)

1. Awakening

2. Surface Of The Sun

3. Always Summer

4. Here I Am Alive

5. Sleep In The Snow

6. A Vicious Kind

7. Telescope

8. Rivertown Blues

9. Ten

10. Southern Air

11. Fix You (Coldplay cover)

Jam

cimkék
- 2012, lemezkritika, Southern Air, új album, újdonság!, Yellowcard

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább