3426 zenekar 12454 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2012. szeptember 11. | Jam

Mindig valami új, mindig valami élvezet: Yellowcard lemez

Copyright:

Yellowcard – Southern Air | A hiátus után 2010-ben visszatért zenekar azóta gőzerővel dolgozik, egy perc megállást nem hagynak maguknak Ryan-ék. Turnék közben lemezek, lemezek után turnék satöbbi, satöbbi… 

Féltem is tőle rendesen, hogy egy éve hozták ki az utolsó lemezüket (When You're Through Thinking, Say Yes (2011)), aztán utána annak akusztikus verzióját, majd nemsokára már be is jelentették az új korongot. És voilá, már meg is érkezett a ’Southern Air’. De hál' Istennek azt kell mondanom, hogy kapkodás ide, kapkodás oda, egy nagyon kellemes, érdekes és egyedi albumot sikerült összehozni a bő egy év alatt.
 
Ugye a Yellowcardnak mindig is volt egy nagyon érdekes megszólalása, ami a hegedűnek volt köszönhető, na ez most sincsen másképp. Lehet, hogy a metáltól megcsömörlött hallójárataim tisztítása végett, lehet, hogy csak azért, mert szimplán jó a zenekar és a lemez, nem tudom, de már vagy ötvenszer pörgött a korong és még mindig találok rajta újdonságot és élvezetet. A dalok a melodic punk-rock stílusjegyeit hordozzák magukon, de talán ez nem meglepő. A gyorsabb tételek mellett azonban akusztikus, énekre és hegedűre kihegyezett tételt is találunk. Ami pedig az egészet megkoronázza, az a lemez végére bónuszként felkerült Coldplay feldolgozás, amely a Fix You című, zseniális, hátborzongatóan jó dalra készült. Persze azért össze sem hasonlítható az eredetivel (főleg mikor Chris Martin kiül egy zongorával és milliók bőgik el magukat rajta), de azért megállja a helyét a mai, "mindenki feldolgoz mindent" felfogású zenei világban.
 
A dalok ötletesek, nem tűnik úgy, mintha már 15 perce ugyanazt a dalt hallgatnánk, pedig azóta már a harmadik vagy negyedik nóta megy. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy nem lőtték be a srácok a stabil 110-es bpm-et és se feljebb, se lejjebb, hanem szabadon engedték a fantáziájukat, és amit a dal megkívánt, azt adták neki. Másrészt az éneket kell dicsérnem, mert Ryan Key dallamai úgy megragadnak az ember fülében, mint a napszemüveg szára a fülünkhöz, pillanatragasztó használata után (bocs a hasonlatért, de még friss az élmény… Mindkettő). Alapjában azért a középtempós punk nóták stílusát hozzák, de a lemez vége felé egy "Rivertown blues"-os száguldás, vagy éppen egy "Ten"-es visszafogott, tábortűz-feeinges cumbaja-zás kellemesen üdítő színfoltként hathat. 
 
Két dalt kell még kiemelnem: nekem az albumindító "Awakening" egyből a kedvencemmé vált, amikor kihozták a srácok, pont úgy, ahogy a Tay Jardine-nel közös "Here I am Alive". Míg első az énekkel, addig a második a Simple Plan-t is megszégyenítő hangulatával fogott meg. De ezek csak ki vannak emelve, nem tudnék olyan dalt mondani a lemezről, amelyiknek ne lenne létjogosultsága ezen a korongon. Úgyhogy én csak meghajtom a fejem a srácok kreatívsága és gyors munkavégzése mellett és remélem, hogy még pár évig nem fogynak ki az ötletekből. A hegedű miatt amúgy is érdekes az egész, de ha nem lenne benne, akkor is egy komplett, eladható pop-punk lemez lenne. Innentől én nem is vágyom másra, megyek és meghallgatom még vagy ötvenszer...
 
A MyMusic értékelése: 9/10
 
Yellowcard – Southern Air (2012)
 
1. Awakening
2. Surface Of The Sun
3. Always Summer
4. Here I Am Alive
5. Sleep In The Snow
6. A Vicious Kind
7. Telescope
8. Rivertown Blues
9. Ten
10. Southern Air
11. Fix You (Coldplay cover)
 
Jam

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2019. december 20.

Érzelmi hullámvasút | Acres – Lonely World

Acres – Lonely World 2019 | Bár már 2011 óta aktív bandának számít az angliai Acres, mégis 2019-ig kellett várni a nagylemezes debütálásra. Ez az idő kellett ahhoz, hogy addig érleljék a srácok a dalokat, amíg egy érzelmi atombomba erősségével tudják ránk szabadítani a Lonely World-öt. Jelentem, sikerült! Tovább

2019. december 17.

Gondolkodj! - Stray From The Path – Internal Atomics

Stray From The Path – Internal Atomics 2019 | Kilencedik lemezét gurította piacra a new yorki illetőségű Stray From The Path idén, az Internal Atomics pedig minden, amiért valaha is hallgattuk ezt a bandát. A keménység, a düh, a harag, a szövegek, az energia, a hangzás, a kreatív zenei megoldások, a változatosság… egyszerűen minden annyira a helyén van, hogy nehéz lenne belekötni. Tovább

2019. november 16.

Félgőzzel - The Contortionist – Our Bones

The Contortionist – Our Bones (EP, 2019) | 2018 nyarán a PVRIS előtt adott koncertjükkel a srácok maradéktalanul és örökre beírták magukat a szívem közepére, hiszen ezt az éteri, progresszív, dallamos, zseniális zenét egyszerűen képtelenség nem szeretni. Hatalmas kár, hogy az új EP-re ebből a zsenialitásból csak igen keveset pakoltak fel, de természetesen nincs okunk fanyalogni, azért ez még bőven a király kategória. Tovább

2019. november 7.

Dobosnak áll a világ - Anup Sastry – Illuminate (EP, 2019)

Anup Sastry olyan bandákban szerzett magának hírnevet, mint az Intervals, a Skyharbour vagy éppen a Monuments, de dobolt Jeff Loomis mellett is, valamint számtalan drum cover és playthrough videója borzasztja a kezdő dobosokat youtube-on. 2013-ban jelent meg első önálló albuma, amit azóta csak EP-k követnek, de azok rendszeresen, hiszen az Illuminate már a negyedik a sorban. Tovább

2019. július 22.

Gyere pásztor, mutasd, mid van! - Shepherds

Shepherds – Pathfinder (EP, 2018) | Igen rég adósa vagyok már a földijeimnek ezzel a pár sorral, hiszen tavaly ősszel jelent meg a Sheperds debütáló kislemeze, és azóta tologatom magam előtt a cikket. Viszont végre ide is elérkeztem, úgyhogy lássuk, Tatabányán hogy élik a hardcore/metalcore-t a fiatalok, és sikerült-e a Sheperds-nek megtalálnia az ösvényt? Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky