3428 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2012. április 2. | SZTR

Még ha nem is újít akkorát - Madonna: MDNA

Copyright:

Madonna: MDNA | Madonnától évek óta egy Ray of Light 2-t vár a nagyközönség. Egy újító, kicsit „megkomolyodott” albumot, mert a pop nagyasszonya mégiscsak túl van az 50-en, és ilyen korban már illik visszafogottnak lenni. De M nem így gondolta, hanem összerántott egy produceri szupergroupot maga köré William Orbit, Martin Solveig és a Benassi (unoka)testvérpár személyében, és egy fiatalos diszkólemezt tett le az asztalra, talán ezzel is jelezve, hogy nem adja még át a trónt Gagának vagy Rihannának.

Madonna az utóbbi időben kicsit szétesettnek tűnt nekem. A mindenáron filmrendezői babérokra törő énekesnő új filmje (W.E.) csúfos bukásnak tűnik, annak ellenére, hogy nagyon nagy energiákat fektetett bele, mind a forgatás, mind utána a reklámozás terén is. Talán túl nagyokat is, félő volt, hogy ezután hogy veti bele magát a lemez munkálataiba.
 
Aztán kezdtek felkerülni a netre az új album foszlányai, de eléggé izzadságszagúnak, olcsó marketingfogásnak tűnt, a dalok „véletlenszerű” kiszivárogtatása. Ráadásul egyik sem volt meggyőző erejű. Az első hivatalos kislemez, a Give me all your lovin klipje is elkapkodott munkának tűnik, kliséivel beáll a többi popénekesnő klipjeinek jól kiszámítható vizualitású világába.
 

 
Ám ezután megcsillant valami! Madonna a Superbowl döntőjében az egész világnak megmutatta, hogy miben a legerősebb: a színpad és a showbiznisz a vérében van. A minikoncertbe pedig már nagyon jól beépült az új dal is! Aztán kijött a második kislemez is, a Girl Gone Wild, majd nem sokkal később végre kézbe vehettük a teljes MDNA albumot. Kicsit félve, hogy az előzetes várakozásoknak hogyan fog megfelelni. 
 
A lemeze első 10 dala egy jól eltalált diszkófolyam. Bármelyik DJ beteheti egy az egyben, ha épp egy kis dolga akad a buli alatt. A Solvieg-dalok képviselik a rádióbarátabb vonalat (Give me all your lovin, Turn up the radio), míg az Orbittal közösen írt szerzemények merészebbek, Madonna korábbi, dögös, bevállalós énjét mutatják meg. Főleg a lemez számomra legizgalmasabb dala, a Gang Bang, melyhez hasonló hangvételt a Bedtime Stories korszakban ütött meg, de most az alapok keményebbek, lüktetőbbek. És megcsillan Madonna jól ismert humora is: „And I'm going straight to hell / And I've got a lot of friends there”. 
 

 
A butácska, dalolászós refrénű  Superstar, a szentekhez szóló, és egy 54 éves, sokat megélt sztártól kicsit unalmasan hangzó I’m a sinner, vagy a pofonegyszerű, direktsláger, a Turn up the radio mellett szerepel egy-egy nagyon erős szerzemény is. Számomra ilyen az I’m addicted, a Gang Bang és a Some girls, melyek igazán a táncparketten működnek. 
 
Az impulzív slágerek mellett furán hat a két utolsó, lírai dal, melyek zeneileg ugyan szintén rendben vannak (a Masterpiece a WE film betétdalaként elnyerte a Golden Globe filmzene díjat), de inkább illenének egy Something to Remember féle albumra, mint erre. Ezek helyett talán jobb lett volna a deluxe kiadványon helyet kapó Beutiful Killer vagy a Best friend szerepeltetése, és akkor egy komplett diszkólemezről beszélhetnénk.
 
Ha Madonna nem is újított akkorát, mint azt év(tized)ek óta elvárjuk tőle, sőt, helyenként erősen visszaköszön egy-egy korábbi zenei megoldása (pl a Love Spentben ismét felbukkan a Hung upban felhasznált Abba-dallam), de az MDNA album után még mindig a pop királynőjeként tekinthetünk rá. Friss, táncolós, vidám dalok, ha nem is váltják meg a világot, de beilleszthetők a Madonna sorlemezek közé. És hamarosan a koncertváltozatukat is megismerhetjük, ugyanis Madonna turnéra indul, de sajnos egyelőre Budapest nem szerepel a listán. Talán majd a második körben.
 
MyMusic értékelés: 7/10
 
Madonna: MDNA (Universal, 2012)
 
1. Girl Gone Wild
2. Gang Bang
3. I’m Addicted
4. Turn Up The Radio
5. Give Me All Your Luvin’
6. Some Girls
7. Superstar
8. I Don’t Give A
9. I’m A Sinner
10. Love Spent
11. Masterpiece
12. Falling Free
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. július 23.

Erős kezdés után... | All Time Low - Wake Up, Sunshine

All Time Low - Wake Up, Sunshine (2020) | Ha van a poppunknak ma vezető csapata a világon, akkor az All Time Low simán pályázhat a trónra, hiszen a Blink már nem az igazi, a 5 Seconds of Summer inkább pop, a Neck Deep inkább punk és nem is annyira élem, a Fall Out Boy-t pedig hagyjuk is inkább... Szóval az ATL simán behúzza ezt a megtiszteltetést, a Wake Up, Sunshine-nal pedig bizonyítják, hogy megérdemelten aggatok rájuk ilyen címkéket! Tovább

2020. július 15.

A nyár íze! | New Found Glory - Forever + Ever x Infinity

New Found Glory - Forever + Ever x Infinity (2020) | Nem tétlenkednek a floridai punkok, hiszen a tavalyi feldolgozáslemez után máris itt a soron következő, teljes értékű NFG korong. Úgyhogy itt az ideje, hogy előkapjuk a képzeletbeli szörfdeszkát, shortra vetkőzzünk és nekiszaladjunk az óceánnak, arccal a legnagyobb hullám felé. Tovább

2020. július 10.

A nyúl üregében | Code Orange - Underneath

Code Orange - Underneath (2020) | Ha van még új út a kemény zenében és a metalban, akkor nagy valószínűséggel a Code Orange áll ma az egyik legközelebb ahhoz, hogy ezt az utat megtalálja. Az Underneath egy olyan utazás, ami az első pillanattól az utolsóig kétségek között tart azt illetően, hogy mi rejlik a következő sarkon és mit hallasz majd a következő ütemben. Tovább

2020. július 6.

Egy kicsit a mélyre kérhetnék? | Reflections - Willow

Reflections - Willow (2020) | Öt év várakozás - amelyből hármat hiátusban töltött a banda - jött ki új anyaggal a minnesotai illetőségű progresszív metalcore-ban utazó Reflections, mi pedig száz százalékig nem voltunk felkészülve arra, amit a Willow tartogat! Durvább, mélyebb, progosabb, ijesztőbb, mégis sokkal egységesebb, mint amit eddig valaha hoztak a srácok.
  Tovább

2020. július 1.

TÚMÁCS | Heaven Shall Burn – Of Truth And Sacrefice

Heaven Shall Burn – Of Truth And Sacrefice (2020) | Négy év lemezszünet és két év alkotói szabadság után a német metalbrigád nem kisebb vállalásba fogott, minthogy egy majd’ 100 perces duplalemezzel gyalulják le a hallgatók hallójáratait, miközben elsztorizgatnak életről, halálról, a bolygónkról, az emberiségről és természetesen a gyarlóságról, a nagybetűs ellenségről magáról. Vagyis magunkról, ugyebár… Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky