Shop

Ajánld e-mailben

3422 zenekar 12339 letölthető zene

Rovatok

Archívum

Hirdetés

Lemezkritika

2011. július 25. | Gerta Rauss

Éljenek a vegyes kazik! - Rádió1 válogatás

Akad néha olyan, amikor a szerkesztőasszony csőbehúzza a szerencsétlen egyszeri zenehallgatót, és kioszt neki egy Various Artists fedőnevű lemezt... Nem direkt csinálja ő, mert hát néha melózni is kell. Fogadjuk el, toljuk be a Rádió 1 TOP 20 című albumot, és fejtsük meg a világot. Rajt!

Szóval kaptam egy rejtélyes albumot, amin annyi szerepelt, hogy Various Artists, és érkezett hozzá a nemes feladat, hogy írni kéne róla. Bevállaltam. Persze titkon azt reméltem, hogy valamilyen jó kis chill lemez lesz, azokat szokták így becézni. Betoltam a fülembe a muzsikát, és ekkor már kiírta a lejátszó, hogy Rádió 1 TOP 20, na mondom, azt a leborult szivarvégit, mibe nyúltam én bele...? Mindegy nekiugrom, meghallgatom, csak nem foghat ki rajtam egy rádióbarátság, de azért már előre röhögök az autotune háborún. Mindez aznap történik, amikor épp Londonba tartok életem legbeborultabb 2 napjára, ahol (ha nem esünk le addig... update: nem estünk le) látni fogom a Portishead-et (2x), PJ Harvey-t, a Liars-t, a Swans-t, a Grinderman-t meg minden szépet és zajt. Szóval épp megyek ünnepelni az alternatív zenét, fülemben a Rádió 1 TOP 20-al... Prájszlessz.

Közben az mp3 lejátszóm elkezdi kiírni az előadókat, a számcímeket, de nekem semmi nem mond semmit. Tudatlanság fél egészség. Mert lehet, hogy az agyam tele van 1967 összes albumával, vagy a 90-es évek, minden grunge számának a szövegét kívülről tudom, vagy simán felsorolom a Warpaint turnéjának következő állomásait, de a mainstream-től hosszú, hosszú évek alatt végleg elvágtam magam. Évek óta nincs tv, rádiót csak akkor kapcsolok be, ha véletlenül félrenyomom a volume gombot a hifin, és mégis. Itten jön a nagy reveláció. Mennek ezek a számok a fülemben, és egyre csak örülök, hogy jéé, ezt ismerem, jéé ennek örülök, jéé ezt dúdolom. Mert az van, hogy akármennyire elvágjuk magunkat a mainstream-től, ha nyitott füllel élünk, akkor egy Radio 1 TOP 20 igenis a részünkké válik, és egyáltalán nem kell szégyenkeznünk.

És akkor most axióma következik, vagy avokádó, vagy aviátor, tökmindegy, a tényállás, hogy 2011-ben a mainstream rádiózene és a nagyon menő pitchforkáliák között épp csak egy hajszálnyi különbség van. Ott vagyunk, hogy hallgatom ezeket a közért/taxi/tezsvérem/pláza számokat és respektálom a teljesítményt. Ezek a 2011-es zenék úgy vannak megcsinálva, hogy nem vágom a falhoz a lejátszót, sőt szinte büszke vagyok a készítőikre.

Mert mi van akkor az év egyik legjobb lemezét Beyoncé, a másikat meg az Oh Land dobja össze? Ha hoznak nekem egy busmant, mindenféle háttértudás nélkül, és meg tudja mondani, hogy melyik a multicsillió dolláros projekt és melyik az újonnan felkapott indie csoda, akkor le a kalappal előtte. Vagy éppenséggel fel lehetne tenni azokat a kérdéseket, hogy mi az igényesebb, mi a hasznosabb, mi a jobb (?!?!): egy Lykke Li vagy egy Lady Gaga, egy Santigold vagy egy Rihanna, egy Nationals vagy egy Paramore, egy PJ Harvey vagy egy Pink? Ki tudja megmondani? Éppen csak az alapján választunk, hogy MTV-t nézünk-e vagy NME-t olvasgatunk, és ez utóbbitól persze nagyon vájtfülűnek érezzük magunkat...

Amit próbálok magyarázni egy ideje, és amiben a Rádió 1 TOP 20 csak megerősített, hogy hatalmas fejlődés következett be a mainstream zenében a 2000-es években. Beyoncé headliner a Glastonbury-n, Prince pedig a Szigeten. Ezek eddig saras, büdös alterfesztek voltak, de mára elmosódott a határvonal. Ezek az előadók, akiket lehet fősodornak is nevezni, olyan műsort tesznek le, hogy arra a nagy kritikusok is csak csettinteni tudnak.

És ez nem volt mindig így. Emlékeztek feleim, hogy a 80-as években a Milli Vanilli volt a rádióbarát, a 90-esben a DJ Bobo és Captain Jack (jó persze az oldalvonalnál volt egy elég erős grunge és britpop támadás)? Ma viszont Lady Gaga az atyaúristennő, Justin és Eminem a királyok. A különbség a tehetség. Lehet szidni ezeket az előadókat éjt nappallá téve, de nem lehet elvitatni, hogy tehetségesek.

Ma egyszerűen nem lehet bármilyen szarral kiállni. Ennek lehet oka a fesztiválboom, a youtube hódítás, a tehetségkutatók megjelenése, mindesetre a lényeg, hogy a tátika szinte elfogadhatatlan lett (azt én pl nem nevezem playback-nek, amikor egy énekes 10 perces táncot nyom le ugrálva, és akkor kicsit besegítenek a hangjába vokalisták).

És a lényeg, hogy lehet, hogy megmenekülünk. Mert ha egyszer látsz egy olyan show-t mint mondjuk Christina Aguliera-é, akkor már nehezen mész el a falusi napokra, Romantic "koncertre".

Na, sok a filozófia, az albumról meg nem írtam semmit. Mert nincs mit. Slágerek. Jó slágerek. Az ember szívesen emeli le a tejfölt a polcról, szívesen nem beszélget a taxissal, és szívesen énekelget együtt a testvérével erre az albumra. Mert nem ártalmas, és ez hatalmas teljesítmény, mert míg egy Coco Jumbo fizikai fájdalmat okozott régen a közértben, addig ma egy Airplanes-től nem menekül el az ember. Ez van kedves barátaim, hagyjátok magatokat, és amellett, hogy nyomatjátok a The XX-et vagy a Caribou-t, egyáltalán nem kell megijedni a Rádió 1 TOP 20-tól sem, mert nem bánt.

MyMusic értékelés: 6/10

Rádió 1 – Top 20 (Magneoton, 2011)

Tracklista:

1. B.o.B. feat. Hayley Williams – Airplanes

2. Travie McCoy feat. Bruno Mars – Billionaire

3. Flo Rida feat. David Guetta – Club Can’t Handle Me

4. Jason Derülo – In My Head

5. Bruno Mars – Just The Way You Are

6. Iyaz feat. Flo Rida – Replay

7. T.I. – Whatever You Like

8. Jason Derülo – Ridin’ Solo

9. Alesha Dixon – The Boy Does Nothing

10. Leona Lewis – I See You (Theme From Avatar)

11. Flo Rida – Right Round

12. Plies feat. Ne-Yo – Bust It Baby

13. B.o.B. feat. Bruno Mars – Nothin’ On You

14. Seal – Weight of My Mistakes

15. Flo Rida – Sugar

16. Trey Songz – Already Taken

17. Iyaz – Solo

18. Sean Paul – So Fine

19. Jason Derülo – Watcha Say

20. B.o.B. feat. Eminem & Hayley Williams – Airplanes, Part II (Bonus Track)

Gerta Rauss

cimkék
- lemezkritika, Rádió1, seal, válogatás

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább