Indie pop napfényhez - Foster The People

Foster The People: Torches | A Foster the People-t 2009-ben alapította három fiatal srác Los Angelesben. Sok koncert és egy EP után eljutottak odáig, hogy kiadják debütáló albumukat, ami nem is volt rossz döntés: kellemes kis indie pop, napfényes, lazítós délutánokhoz.

Ezek a fiúk eddig sem voltak teljesen ismeretlenek, Pumped up Kicks című daluk feltűnt már egy-két helyen korábban, Ausztráliában és Amerikában kimondottan sikeresek voltak vele. Kellemes kis nóta, de semmi komoly, gyorsan kiment a fejemből. Aztán mikor a kezembe került a debütáló lemez, első lépésként kerestem pár képet róluk, mert szeretem vizualizálni a zenét. Ezt most még az albumon való pörgés előtt tettem meg, nem biztos, hogy okosan. Első ránézésre unalmas, sorba beállós indie kölykök, akik csak a szokásos dekor zenét játsszák. Rögtön el is ment a kedvem az egésztől, nem akartam rájuk időt pazarolni. A helyzeten sokat javított a felismerés, hogy a nevük eredetileg Foster and the People volt, csak túl sokan elértették, ők meg emiatt a másikat használják azóta poénból. Persze ez teljesen triviális, de a fantáziámat mégis megmozgatta. Végül is ezért voltam hajlandó végighallgatni, mit sikerült összehozniuk.

Az első számnál kellemes meglepetés ért. A Helena Beat egy pörgős, ötletes szám néhol megspékelve érdekes szinti szólamokkal. Olyan vidám az egész, hogy rögtön kedvem lenne miatta vidámparkba menni és lezavarni egy végignevetős randit a zenekar valamelyik csőnacis tagjával, de minimum napozni valahol a fülemben az mp3-mammal. Arra jutottam, előtte inkább csak végighallgatom az anyagot, még akkor is, ha a folytatás nem lesz ilyen jó, az eső meg elkezd esni.

A már említett Pumped up Kicks megint nem fogott meg igazán, bár azért aranyos, csak túl átlagos. A következő számokkal is ez a baj, nem lehet rájuk azt mondani, hogy rosszak, csak úgy átsiklik rajtuk az ember, az meg azért igencsak kevés. Aztán kicsit megint megörültem, mert a Waste című számban érzek egy kis pluszt, feszesebb a dinamikája és nagyon hangulatos a refrénje. Említésre méltó még a Houdini, ami picit szerencsére kilóg a sorból, megfogott az ének szólam, na meg a szinti, megint csak. Az utolsó szám lassabb tempójú, nem valami vidám, de nem is baj. Hiányzott már egy kis melankólia a nagy boldogság után. Arra meg csak így a végére jöttem rá, hogy Mark Fosternek igenis van keresnivalója a mikrofon mögött: érdekes a hangszíne, és a magas hangjai is természetesek, a Maroon5-os Adam Levin ugrik be róla.

Egyáltalán nem rossz, amit a srácok összehoztak, de meg kéne már tanulnia az összes alakuló indie bandának, hogyha gyakorlatilag ugyanazt csinálják, mint a többiek, senki nem fogja megjegyezni őket. Ezekben a fiúkban pedig határozottan van fantázia, csak azt nem tudom, rájönnek-e, érdemes egyedinek lenni. Egyébként nyilván nem lett a kedvencem a lemez, de nyugodt szívvel felteszem az mp3-mamra: jól fog még jönni, ha kiülök sütkérezni a Városligetbe.

-Dorkat-

MyMusic értékelés 6/10

Foster the People: Torches (Columbia Records, 2011)

1. Helena Beat

2. Pumped Up Kicks

3. Call It What You Want

4. Don’t Stop

5. Waste

6. I would Do Anything for You

7. Houdini

8. Life Ont he Nickel

9. Miss You

10. Warrant

11. Love

12. Chin music for the Unsuspecting Hero

cimkék
- Foster the People, indie, lemezkritika

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább