3428 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2014. október 22. | Jam

A visszatérés - Slipknot

Copyright:

Slipknot - .5: The Gray Chapter | Hat évet váratott magára a korong, miközben egy haláleseten és egy tagcserén esett át a zenekar, majd felszívták magukat és emléket állítva a 2010-ben elhunyt Paul Gray basszerosnak és kihozták az egyik legerősebb lemezüket történelmük során.

Egyrészt ez egy nagyon szép gesztus tőlük, hiszen a kezdetek kezdete óta (ami a mainstream-be való betörést jelenti) tagcsere nélkül működött a banda, amely 9 embernél (!) nem mindig egyszerű művelet. Másrészt a Joey Jordison lecserélésének boncolása kicsit már bele is rondít ebbe az egészbe (itt a The Negative One-ra gondol a költő). Viszont ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a Slipknot egy alapvetően szókimondó, kritikus, irónikus és legfőképpen dühös zene, akkor még ez is belefér. Így tehát mondhatni, a saját képük leköpése csak arra kellett, hogy letisztítsák és jobban láthatóvá tegyék az összképet. Értenek ezek a fiúk az üzletpolitikához, na!

Főleg mondom ezt annak tükrében, milyen lett ez a korong. Hiszen a Subliminal Verses és az All Hope is Gone kísérletezgető, spektrum- és publikumszélesítő  próbálkozásai után meghúzták a váratlant, 19-re lapot kértek és egy, az Iowa-hoz igencsak hasonló lemezt tettek le a képzeletbeli asztalra. Ez pedig, annak függvényeként, hogy mekkorát robbantott anno 2001-ben az a korong, egyszerre meghökkentő, mosolyt csalogató és kicsit kés hegyén kötéltáncot járó mozdulat is a bandától. Hiszen azok az idők már bőven elmúltak, amikor a naturalista düh ábrázolásával hatalmasat lehetne alkotni, hiszen sokkal durvább zenekarok is léteznek már a Slipknotnál, akik pedig 13 évvel ezelőtt bele tudták élni magukat a "People = Sh!t" üvöltéseibe, ma már felnőtt emberek. Emellett persze nem mehetünk el amellett, hogy a banda egy ikonikus tagja, aki az akkori groove-okat és döngöléseket jellegzetessé tette játékával (Joey), már nem része a bandának. Tehát bőven volt rizikó ebben a lépésben, de egy Corey Taylorral az élen és az oldschool rajongók megszólításával nem lehetett nagyon mellé lőne, ezt is valljuk be. Így tehát, mituán az előző két lemezzel még szélesebb rétegben is ismertek lettek, most bevezethetik az újdonsült rajongókat az igazi, ízig-vérig maggots életérzésbe.

Az első két dal, amely kijött előfutárként (a The Negative One és a The Devil in I), már előrevetítette, hogy a 2001-es hangzást szinte teljesen sikerült reprodukálni, amely dicséri az akkori megszólalást és a mostani, letisztított, modern, mégis kőkemény megszólalást. Nincsenek cuppogó dobok, sem sematikusra csiszolt gitárhangok, de még csak trendi disco-effektek sem. A Slipknot azzal dolgozik, amivel igazán tud: egyszerű, kick ass hangzással és hangszereléssel, ahol az egyes hangszerek egyenként nem biztos, hogy megállnák a helyüket a mai mezőnyben, de összerakva egy komplett egészet alktonak a dalok. És emiatt beszélhetünk róluk úgy, mint a világ egyik vezető metál zenekaráróll! Nem mehetünk el tovább amellett, hogy sem Paul Gray, de még csak Joey hiánya sem tűnik fel különösképpen. Az új dobos ugyanolyan feszes lendülettel hozza az alapokat (még ha kicsit kevesebb kreativitással is), mint elődje, amely dicséretet érdemel már csak a rá nehezedő nyomás terhe ellenére végzett munkája végett is. A gitáros páros pedig úgy tudja lenyomni a 0-1-0-1-2-0 riffek végtelenül elcsépelt permutációját a torkunkon, hogy egy pillanatig sem érezzük emiatt unalmasnak (persze néhol visszaköszönnek olyan elemek, amit "mintha már hallottam volna" felkiáltással fogadunk, de manapság már ez nem nagy meglepetés).

A legjobb szó az egészre, atmoszférája van a lemeznek, ráadásul olyan, amilyet semmilyen más zenekar nem tud megteremteni. Sejtelmes, erős, dühös, néha félelmetes, máskor inkább őrült, de a végletekig szerethető. Ehhez pedig nagyban hozzájárul Corey Taylor, akinél jobb torkú rockénekes nem hiszem, hogy létezik ma. Olyan erővel hozza a kiabálásokat, az ordított rap-részeket és a sulykolásokat, amiket iskolában kéne tanítani. Emellett a melódiái még mindig libabőrt képesek okozni, ha gyengébb pillanatomban kapnak el. Ehhez mondjuk rögtön hozzá is kell tenni, a lemezt egészben hallgatva ez aligha fordulhat elő, hiszen 8 dühös dal után, vérben forgó szemekkel nem érzelmeskedünk. Viszont ha önmagában hallgatjuk mondjuk a Goodbye-t, akkor mindjárt más a leányzó fekvése. Így tehát elmondható, a Slipknot "visszatérése" sikerült mind a gyökerekhez, mind a zenei életbe a tagcserék és a kisebb hiátus után, mind pedig a rajongók szívébe. A kevesebb pontszám oka mindössze az, hogy nagyon hosszú a lemez, főleg a 2 bónusz dallal együtt, amelyek egyáltalán nem ütik már meg a korongra felkerült dalok szintjét. Szerintem kát volt ezzel elrontani az egészet! Nem szoktam ilyet mondani, de ha tehetitek, inkább a sima verziót szerezzétek be, mert a The Negative One kiváló befejezése lett volna az albumnak, az If Rain Is What You Want még belefér, de a többi már csak szenvedés.

A MyMusic értékelése: 8/10

Slipknot - .5: The Gray Chapter (2014)

Tracklist:

01 - XIX
02 - Sarcastroph
03 - AOV
04 - The Devil in I
05 - Killpop
06 - Skeptic
07 - Lech
08 - Goodbye
09 - Nomadic
10 - The One That Kills The Least
11 - Custer
12 - Be Prepared for Hell
13 - The Negative One
14 - If Rain Is What You Want
15 - Override (bonus)
16 - The Burden (bonus)

Jam

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. július 23.

Erős kezdés után... | All Time Low - Wake Up, Sunshine

All Time Low - Wake Up, Sunshine (2020) | Ha van a poppunknak ma vezető csapata a világon, akkor az All Time Low simán pályázhat a trónra, hiszen a Blink már nem az igazi, a 5 Seconds of Summer inkább pop, a Neck Deep inkább punk és nem is annyira élem, a Fall Out Boy-t pedig hagyjuk is inkább... Szóval az ATL simán behúzza ezt a megtiszteltetést, a Wake Up, Sunshine-nal pedig bizonyítják, hogy megérdemelten aggatok rájuk ilyen címkéket! Tovább

2020. július 15.

A nyár íze! | New Found Glory - Forever + Ever x Infinity

New Found Glory - Forever + Ever x Infinity (2020) | Nem tétlenkednek a floridai punkok, hiszen a tavalyi feldolgozáslemez után máris itt a soron következő, teljes értékű NFG korong. Úgyhogy itt az ideje, hogy előkapjuk a képzeletbeli szörfdeszkát, shortra vetkőzzünk és nekiszaladjunk az óceánnak, arccal a legnagyobb hullám felé. Tovább

2020. július 10.

A nyúl üregében | Code Orange - Underneath

Code Orange - Underneath (2020) | Ha van még új út a kemény zenében és a metalban, akkor nagy valószínűséggel a Code Orange áll ma az egyik legközelebb ahhoz, hogy ezt az utat megtalálja. Az Underneath egy olyan utazás, ami az első pillanattól az utolsóig kétségek között tart azt illetően, hogy mi rejlik a következő sarkon és mit hallasz majd a következő ütemben. Tovább

2020. július 6.

Egy kicsit a mélyre kérhetnék? | Reflections - Willow

Reflections - Willow (2020) | Öt év várakozás - amelyből hármat hiátusban töltött a banda - jött ki új anyaggal a minnesotai illetőségű progresszív metalcore-ban utazó Reflections, mi pedig száz százalékig nem voltunk felkészülve arra, amit a Willow tartogat! Durvább, mélyebb, progosabb, ijesztőbb, mégis sokkal egységesebb, mint amit eddig valaha hoztak a srácok.
  Tovább

2020. július 1.

TÚMÁCS | Heaven Shall Burn – Of Truth And Sacrefice

Heaven Shall Burn – Of Truth And Sacrefice (2020) | Négy év lemezszünet és két év alkotói szabadság után a német metalbrigád nem kisebb vállalásba fogott, minthogy egy majd’ 100 perces duplalemezzel gyalulják le a hallgatók hallójáratait, miközben elsztorizgatnak életről, halálról, a bolygónkról, az emberiségről és természetesen a gyarlóságról, a nagybetűs ellenségről magáról. Vagyis magunkról, ugyebár… Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky