3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2013. június 26. | govinda

Tűz és jég dala: Empire of the Sun

Copyright:

Empire of the Sun: Ice on the Dune | Az ausztráliai elektro-duó, az Empire of the Sun második nagylemezének egy magas mércét kell megugrania: előző, debütáló korongjuk címadó dalát, a Walking on a dreamet valószínűleg nagyon kevesen nem ismerik. Van-e ilyen potenciállal bíró tétel az Ice on the Dune címet viselő új anyagon?

Látatlanban illetve „hallgatatlanban” annyit máris elmondhatok, hogy első benyomásaim egyike a kontrasztokkal volt kapcsolatos: vegyük például a zenekar nevét és a lemez címét. Bár a cím már önmagában kettős: fagy és forróság találkozása. Óhatatlanul is azzal a kérdéssel álltam neki tehát az album meghallgatásának, vajon végigvonul-e az egész összeállításon ez a koncepció?
 
A nyitódal, az instrumentális Lux összefügg a zenekar nevével, valamelyest az általuk képviselt megjelenéssel is: a nap birodalmát, Egyiptomot juttathatja eszünkbe – kezdtünk tehát a fénnyel, a melegséggel. A DNA már rögvest a slágerré válás reményével fenyeget, a rengeteg elektronikával megtámogatott hangzás, a torzítottság pedig tényleg átvált valamiféle hidegség irányába.  Utólag végiggondolva egyébként az egyik legerősebb dal. 
 
Valószínűleg ezt sok helyen megírták már, de még én magam is észrevettem az MGMT-vel való összecsendülést, pedig egyik banda munkásságában sem vagyok feltétlenül járatos. Nincs ez másképp a következő tételben, az Alive-ban sem, sőt, itt talán még erősebb a hasonlóság, viszont ebből is lehet sikerdal, csak úgy ömlik belőle a nyári hangulat. (Meg kell azonban jegyezni, hogy ezt a fajta hangzásvilágot bátorkodom zenei trendnek tekinteni, mert az MGMT-n kívül eszembe jutott még a Passion Pit vagy az M83, akik szintén nagy népszerűségnek örvendenek manapság, és tulajdonképpen egy „családba” lennének illeszthetőek az Empire of the Sun-nal: egy szakajtónyi elektronika, feszes ütemek, gyakran halk, visszafogott vokálok.) Időközben elérkeztünk a Concert Pitch-ig, mely szintén egy igen dallamos darab, nem lehet kihagyni az összefüggésrendszerből a nyolcvanas éveket sem ezen a ponton, na de melyik alternatív-indie csapat nem nyúl mostanság ahhoz a korszakhoz?
 
A címadó dal, az Ice on the Dune is rendjén van, táncolnak azok a lábak, bólogatnak azok a képzeletbeli fejek, itt merül fel azonban először bennem az egysíkúság gondolata: idáig mindegyik dal kellemes volt a füleimnek, nincs is ezzel probléma, viszont mintha ugyanarra a sémára épülnének, akármennyire is kedves legyen számomra az Ice on the Dune megbúvó gitártémája. Szerencsére az Awakening kissé azt hozza, amit a címétől várok: ha teljes ébredést nem is, de egy kis kizökkentést az eddig eléggé homogén, ennél viszont a Daft Punk intézményétől vagyok képtelen elszakadni – ugyanezeket a dal karakterisztikáját megadni hivatott effekteket, hangokat ők már csúcsra járatták a 2005-ös Human After All lemezen, például. Persze lehet és szabad ezt direkt hivatkozásnak vagy tisztelgésnek tekinteni, de nálam továbbra is várat magára emiatt az Empire of the Sun önálló hangjára való ráébredés.
 
Az I’ll be Around a lemez eddigi legkellemesebb pontja: ez legalább már saját szerzeményükre, a Walking on a dreamre emlékeztet. Kellemes, levegős-lebegős, a torzítottság pedig ezúttal inkább a vokálok felett uralkodik. Remek dal, ráadásul elválik valamelyest az eddigi fősodortól. Az Old Flavours intrója igen eltalált, és a dal további menete is: bár visszatér az albumon uralkodó tempós, slágeres, szintetizátoros, magas hangoktól vezérelt dübörgéshez, több erő van benne, mint őt megelőző társaiban – az éneksáv eléggé háttérbe szorul, de ez itt nem feltétlenül baj. Valamelyest átveszi a helyét az emlékezetes, keleties szintidallam.
 

 
A Celebrate aztán visszaesik a felejthetőség medrébe: önmagában nem rossz darab, úgy azonban nehéz kitűnnie, hogy hozzá nagy vonalakban hasonlító dalok veszik körül. Így az anyag vége felé haladva tulajdonképpen ezt tartom az Ice on the Dune hibájának: tömve van önmagában szerethető, sikerre vihető számokkal, amelyek aztán egészben hallgatva a középszerűség kategóriájában ragadnak. A Surround Sound megint hoz valami mást, annak ellenére, hogy ismét túl intenzívnek érzem a Daft Punk-utóhatást. (Bennem lenne a hiba?) Nagyon szomorú tény, hogy ezen a ponton éreztem azt, hogy túl lehetnénk már a maradék két dalon is. A Disarmról nem tudok elmondani semmi újat, a záró Keep a watch legalább annyira határozottan „kilóg”, mint a nyitódal tette: ebből kifolyólag még akár keretes is lehetne a szerkezet, de nekem sajnos mindkét tétel a leginkább felejthetőek közé tartozott. 
 
A kritika elején felvetett, a koncepciót érintő kérdést nem hagyom megválaszolatlanul, még akkor sem, ha a választ kissé nehezemre esik megadni: meleg és hideg, tűz és jég váltakozása illetve egymásra játszatása maximum az ének és a zene ellentétpárjában mutatkozik meg számomra, esetleg még a hideg , időnként túltelített elektronika és a dalok összességében derűs kontrasztjában. (Igaz, a dalszövegekbe nem ástam bele magam.)
 
Némi önismétlésbe bocsátkozva a lemezről röviden annyit lehetne elmondani, hogy több, nagy potenciállal bíró dalt tartalmaz, melyek azonban hasonlóságuk, egymásba simulásuk miatt némileg elrontják az album, mint egész élvezeti értékét. Néhány darabnak, mint mondjuk a DNA, az Old Flavours vagy az I’ll be around széles körű ismertséget kívánok, mert igen jók, kellemesek, ez viszont egy emlékezetes lemezhez nem biztos, hogy elég.
 
govinda
 
MyMusic értékelés: 6/10
 
Empire of the Sun – Ice on the Dune (Capitol Records, 2013)
 
1. Lux
2. DNA
3. Alive
4. Concert Pitch
5. Ice on the Dune
6. Awakening
7. I’ll be Around
8. Old Flavours
9. Celebrate
10. Surround Sound
11. Disarm
12. Keep a watch

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky