3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2013. április 15. | Jam

Az évek és a rutin lehúzza a Road-ot?

Copyright:

Road Tegyük fel...  | Ötödik fokozatba kapcsolt Magyarország egyetlen rock ’n’ road zenekara, de lassan elfogynak a számok a sebváltóról. Vagy akkor majd jön a Visszahárom? Lássuk, mit hoztak össze a legújabb lemezen!

A Road nem valami változatos zenekar, már ami a zenét illeti, de azt az egyet, amit tudnak, azt profi szinten, hibátlanul, egyre magasabb színvonalon képesek űzni. Ennek csúcsa volt a 2010-es Emberteremtő, amelyen zene tekintetében a földbedöngölés és a pofáncsapás érzéki elegyét kaptuk, szövegek tekintetében merészen lavírozva az emberi hülyeséget felvázoló/boncolgató és az élet szeretetének tiszteletet adó versekkel. Dallamilag is egy szinttel feljebb léptek: egyre több lett a kitartott, melódiával gazdagon átitatott vokál, és ezek nagyobb hangsúlyt kaptak. Ehhez képest a héthúros gitárok, az öthúros basszer és az eltelt közel három év elegendő volt-e a méltó folytatáshoz? Meglátjuk...

Tíz dalt kaptunk, amely elsőre talán kevésnek tűnhet, de ha mondjuk a kulisszák mögé pillantunk, akkor konstatálhatjuk, hogy van nekünk egy A hatodik címre hallgató alkotásunk, amely nyolc (ismétlem NYOLC) percesre sikeredett. Mielőtt ezt meghallgattam volna, már mosolyra húzódott a szám, ugyanis felrémlett a Valami nagyon hideg kék című, számomra mindmáig meghatározó darab, amelyet akárhányszor hallgatok is meg, mindig van benne valami újdonság, ami feltűnik. Ha meg nem, akkor agyvesztve tombolok rá. Ez utóbbi koncerteken szokott előfordulni, amikor is nagy szerencsével pont elkapom azt a showt, ahol Mátéék előhúzzák ezt az aduászt a tarsolyból. No mármost A hatodik (talán nem lövök le nagy poént, ha elárulom, hogy a tízparancsolatból kell kiindulni a cím értelmezésével kapcsolatban) sajnos meg sem közelíti a fent említett eposz szintjét. Persze, mondanivalóban „ott van szeren", mint ahogyan az összes többi dal, vagy az összes Road-dal ott szokott lenni, de a manapság oly divatos „bevágok mindent a dalba, ami csak szembe jön" nekem lerontja az összképet. Így ugyanis vége van a dalnak, aztán visszajön még egyszer, teljesen feleslegesen. A fele elég lett volna.

Azért foglalkoztam ezzel a dallal ilyen alaposan, mert nekem ez volt a legnagyobb csalódás a lemezen. A többi dal meg amolyan Road-os annyi különbséggel, hogy van nekünk egy Világcsavargónk, amelyen Máté mesél az életéről, de korántsem lenne ez annyira érdekes, ha nem mindössze egy akusztikus gitár kíséretében tenné ezt. Akusztikus gitár. Road lemezen. Na ez az igazi újítás, kérem alássan! Az pedig, hogy a végeredmény több mint kielégítő, az nem Máté hirtelen kifejlett énektudásának, hanem a szöveg és a zene tökéletes összhangjának köszönhető.

A többi dallal nem nagyon szeretnék foglalkozni, mert mondanivalóban, stílusban, összességében már mindegyikre láthattunk példát az előző Road-korongokon, ergo olyan az egész, mintha folytatásokat hallanánk. A Jövök az autószerelmesek legújabb himnusza a Go, a Visszahárom és a Felpörögve után (megjegyzem ettől még iszonyat húzós és jó dal). Az Egyszer élünk a könnyedebb hangvételű Római vakáció és Megint nyár utódja; a Fojts meg a sötétben és a Helyetted pengékkel követi A fűben kitaposott szado-szuicid ösvényt. Van a kötelező szerelmes dal, a Te vagy az egyetlen (Nem rólunk szólt és Nem elég után szabadon) és Az isten állatkerje, amelyet ugye Emeberteremtőnek használ az Isten barma. Nekem a kedvencem a triolás Lúzer lett, amelyet mind hangvételében, mind szerkesztettségében egyedi dalnak lehet elkönyvelni a Road történelmében. Vagy legalábbis hirtelen nem ugrik be most semmi, amihez hasonlíthatnám.

Ebből is látszik, hogy szép, vegyes skálán mozognak a dalok a könnyed rock n roll-tól a nyolc perces himnuszon és a duplalábgépes száguldáson át a megnyugtató akusztikus „slágerig", de sajnos az újítás kevés. Az, hogy a gitár jobban röfög egy-egy riff alatt, az nem kreativitásbeli előrelépés, hanem technikai. Persze kell az is, de sajnos ez itt most kevés. Jó az album, ha ez lenne a banda második lemeze, akkor simán 10 pont az értékelés, így viszont be kell érnie kevesebbel. Az elején emlegetett Emberteremtő olyan szintre tette azt a bizonyos lécet, amit ha át is ugranak a srácok, azt csak rutinból teszik, magasabbra pedig semmiképp nem emelik. Kár érte, mert nagyon vártam a lemezt. Ettől függetlenül: irány koncertre!

Jam

A MyMusic értékelése: 10/7

Road: Tegyük fel... (2013, Hammer) tracklista:
01 - Fojts meg a sötétben
02 - Egyszer élünk
03 - Te vagy az egyetlen
04 - Lúzer
05 - Helyetted pengékkel
06 - A hatodik
07 - Kicsit könnyebb
08 - Világcsavargó
09 - Jövök
10 - Az isten állatkertje
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

2020. szeptember 26.

Ha temetsz, temess mélyre! - Make Them Suffer – How To Survive A Funeral

Make Them Suffer – How To Survive A Funeral (2020) | Nagyon nehéz helyzetben voltam, mert alapvetően bírom a bandát, viszont az előzetes dalokból nekem egyedül az Erase Me ütött csak akkorát, hogy elkezdjem várni a lemezt – plusz természetesen a lemez címe, mert az viszont telitalálat! Ebből a kétes alapszituációból pedig a végeredmény egyértelműen kibillentett, nézzük merrefelé! Tovább

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky