A depresszió három évtizede - Depeche Mode

Depeche Mode: Delta Machine | Nem, nem egy magyar rockbandáról lesz szó, hanem a Depeche Mode-ról, akik idén 33 éve döntöttek úgy, hogy szörfölnek egyet az újhullámon. A new vawe elmúlt, de ők maradtak, és az angolokra nem annyira jellemző módon, megbízhatóan szállítják a lemezeket 2-3 évente. A legfrissebb, a Delta Machine, immár 13. a sorban.

Hálátlan feladat Magyarországon Depeche Mode-lemezről írni, hiszen a 30 és 40 közötti generációnak egyet jelent a gyerekkorával, következésképpen imádják. Ugyan nem szeretnék egy egész korosztályt vérig sérteni, de ez az album most nem sikerült. A rajongók nyilván ájulás közeli állapotba kerülnek majd tőle, de az egyszeri hallgató, aki csupán a slágerekkel került futó kapcsolatba, csalódni fog. Ugyanis a lemezen nincs sláger. Mármint olyan, ami a nagyközönségnek emészthető, amit a rádióban is jó szívvel leadhatnának, netán amire 20 év múlva is emlékezni fogunk. Mint az "Enjoy The Silence" volt kétszer is (1984/2004).

Na, de a rajongók! Ők fogják csak igazán értékelni a "Broken"-t, mert itt felsejlik valami, ami a banda fénykorát idézi. Aztán ott az ellentettje, a "Secret To The End", mely a frissítés jegyében íródott. Megszólal még olyan monumentális darab is, mint a "Should Be Higher", de a nyitó "Welcome To My World" is az emlékezetesebbek közé tartozik. Ugyanakkor az egész lemezen van valami hideg, gépies és nyomasztó, de a Depeche már csak ilyen. Ezt az ember gyomra vagy beveszi, vagy nem. Nekem egyszerűen sok volt a jóból, és 4-5 számot meghallgatva mindig egy kicsit azt éreztem, hogy a rideg szintihangok kikészítenek, és egyre zaklatottabban nyúlok a léptetőgomb felé. Képtelen voltam egyben végighallgatni a 13 számot, mert az egész olyan, mint egy nehéz ételekkel megrakott lakoma. Nem megy mind, legalábbis egyhuzamban...

Úgy általában nem vagyok rajongó, de az kétségtelen, hogy ilyen érzelmeket zene rég váltott ki belőlem. Pici embernek éreztem magam egy disztópikus jövő elektronikus zenéből emelt monumentális falai közt, ahol egy pódiumon Dave Gahan szónokolja Martin Gore szövegeit. Egy cseppet sem éreztem magam jól benne, de kezdem sejteni, hogy a befordulásra hajlamos magyar néplélekhez miért is állnak közel a basildoni srácok. Nyilván azoknál, akik ezt szeretik, más a helyzet - bennük megvan a kitartás, ezért hajlamosak érlelni a magukban a lemezt, és minden hallgatás után egyre több és több élvezetet lelnek benne. Számukra persze most is meglesz az a 4-5 szám, az egyszeri hallgató viszont most valószínűleg hoppon marad.

MyMusic értékelés: 6/10

Sagaris

Depeche Mode Delta Machine (2013, Columbia Records)

Tracklista:

1. Welcome to My World
2. Angel
3. Heaven
4. Secret to the End
5. My Little Universe
6. Slow
7. Broken
8. The Child Inside
9. Soft Touch/Raw Nerve
10. Should Be Higher
11. Alone
12. Soothe My Soul
13. Goodbye

Bonus disc:
1. Long Time Lie
2. Happens All the Time
3. Always
4. All That’s Mine

cimkék
- 2013, dave gahan, depeche mode, lemezkritika, martin gore, new wave, rajongók, szintipop, új album

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább