Visszakerül a lejátszóba - Radio Panic

Radio Panic: Dangerous | Bepánikolhattak, hogy mi garantálja majd a sikert a Dangerous album számára, így Radio Panic-ék jól összezsúfoltak pár ’80-as évekbeli effektet néhány David Guetta stílusú tüctüc elemmel, és megfűszerezték az egészet Tesco Disco féle pörgős-vidám hangulattal. De a hangsúly azon van, hogy tényleg jól zsúfolták össze ezeket! A lemez december 15-től letölthető a zenekar honlapjáról!

Legelőször viccesen gagyi volt a Radio Panic lemeze. Kicsivel később már inkább idegesítő. Aztán szeretetreméltó lett – na jó, igazából a viccesen gagyi az egészet áthatotta valamennyire. Ettől függetlenül teljesen hallgatható és szórakoztató a Dangerous album, amely 12 változatos, de egymáshoz hasonló karakterű dalból áll. Igaz, hogy a hallgatása közben monoton házi feladatot is csinálgattam és előfordult, hogy a kaotikusabb részek már inkább bosszantottak ahelyett, hogy jól estek volna, viszont anélkül, hogy észrevettem volna, már a lemez első harmada óta folyamatosan a zenék ritmusára billegett a fejem és mocorogott a térdem. Ennek érdeme pedig egyértelműen nem a leckémet illeti.

Szerintem a szintetizátorból bizony túl sok gyűlt össze a lemezen. A ritmusa eléggé gyors, de legalább így a tornaórákra vagy edzésekre, és a cuki indie bulikra biztos, hogy elég energiát fog adni. Az ének a lemezen nem valami tartalmas, összességében mégis dallamos; a mondanivalója pedig semmi különös, bár nem is várnék elmélyült filozófiai értekezéseket egy britpop lemeztől, úgyhogy emiatt nem is fikáznám őket.

Még ha nem is jelent veszélyt a Dangerous cédé a jól bevált kedvenc korongjaim számára, azért amikor egyszerű, de százszázalékosan kedves és vidám zenére lesz szükségem, fognak még ezek a dalok bömbölni a hangszóróimból!

MyMusic értékelés: 6/10

Radio Panic: Dangerous (Radio Panic Records, 2011)

Tracklist:

1. LimeLight

2. Wannabe

3. Mourning After

4. Attention

5. Ritual

6. I Own Therefore I Am

7. The Winners

8. Move Your Body

9. Rememberance

10. So Bad

11. Unconditional

12. Be My Friend

Bea

cimkék
- lemez, lemezkritika, Radio Panic, újdonság!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Continuer

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Continuer

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Continuer

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Continuer

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Continuer