3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2011. május 3. | Drakulady

Bárányok a szopóálarc mögött - Guano Apes reload

Copyright:

Guano Apes: Bel Air | A korai keménykedésnek és lendületnek oda. Kapunk egy tisztességes szalonrock lemezt a Guano Apes-től, a Bel Air személyében. Betesszük, meghallgatjuk, elismerően pislogunk, majd elfelejtjük, és jó napot. Közben visszaemlékezünk, hogy kábé 15 éve még a szart is kiverték belőlünk.

Sandra Nasić hiába öltözött domina cuccba a lemezborítón, a szép emlékű Lords of the Boards féle zabolátlan vadságnak nyoma sincs. Pedig emlékszem, még hamvas ifjúkoromban köpni-nyelni nem tudtam, mikor megláttam az Open Your Eyes-nak a klippjét, és bár mindig is Björkbe voltam szerelmes, eszméletlenül irigyeltem azt az erőt és tökösséget, ami Sandrából kitört. Pedig sosem voltam a híve a női énekes rockbandáknak. A GA volt az üde kivétel (a Garbage mellett). Elmondható, tehát, hogy anno joggal játszotta ronggyá minden zenecsatorna a számaikat, én meg joggal roppantottam szét magam alatt a frissen polírozott parkettát az ugrálástól.

Nos, a Bel Air esetében ilyesmitől nem kell senkinek tartania. Bár az Oh What a Night-ban  vagy a fanman-ben felcsillan valami utórezgése a régi időknek, ez agyon is lesz csapva a This Time-mal vagy a When the Ships Arrive-val. Nem azt mondom, hogy rossz a lemez, mert Sandra-nak ugyanolyan jó a hangja,de hiányzik az üvöltése, az eszeveszettsége, amit most valamiért nem mert bevállalni. Tehát, aki be szeretné vállalni az új albumot, az ne számítson őrült headbangelésre a nappaliban, max. némi lábdobogásra a She’s a Killerre két melankolikus muzsika között.

Vagy én nem fejlődtem tovább, vagy ők vettek új irányt, mindenesetre az újjáalakulás óta a banda a stílusukat illetően elég nagy változáson ment keresztül, mely persze lehetett egy tudatos döntés eredménye is. Talán már öregnek tartják magukat a metálkodáshoz és ugrabugrához, és a kommerszebb utat választották. Nekem azért hiányzik a régi dög belőlük.

Drakulady

MyMusic értékelés: 5/10

Guano Apes: Bel Air  (Columbia Europe, 2011)

Tracklist:
01. Sunday Lover
02. Oh What A Night
03. When The Ships Arrive
04. This Time
05. She’s A Killer
06. Tiger
07. Fanman
08. All I Wanna Do
09. Fire In Your eyes
10. Trust
11. Fire
12. Carol And Shine

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky