2010. szeptember 6. | déka
Laurie Anderson: Homeland | Laurie Anderson útját sosem a megalkuvó, popklisékkel tűzdelt lemezek, vagy performanszok jelezték az art-dzsungelben. Hegedált már jégbefagyott korcsolyákkal (míg ki nem olvadt), feltalált különböző elektronikus hangképző eszközöket, avantgárd szellemű albumainak sorában pedig majd tíz év óta idén rukkolt elő újdonsággal. Itt a Homeland!
Hamvas Béla szerint mindenki egy keretbe foglalt kép. Ebben a világban a képeink kommunikálnak egymással, ki, mit enged: segítik egymást, vagy belemarnak a másikba, de a keretek jelentik a valós szellemet. Az agitátorok, köztük Anderson is különböző érzelmeinkre igyekeznek hatással lenni, attól függően, hogy mit engedünk nekik, azaz jelenlegi képeink mire vevők.
Ennek fényében tehát, aki hajlamos arra, hogy a világot megmenteni akaró cinikus Anderson üzeneteit fogja, az a Homeland végére meg is győzetett arról, hogy helytelen a környezetszennyezés, bele kell törődnünk egy új korszak elérkeztébe, mivel Amerika (s az egész eddigi civilizáció) talán hamarosan elpusztul, el kell kezdenünk azon gondolkodni, hogy lehetne javítani a helyzeten, s mit kezdjünk a nap őrült gyorsan szökő óráival.
Konklúzió: aki meg akarja menteni a világot, annak nehéz dolga van. A művésznő azonban felvette a kesztyűt, és éppen ezért ő az a sarkallatos pont a kortárs amerikai művészetben, akit egyszerűen lehetetlen megkerülni. Szerencsére, ha egy kukkot sem értünk a szövegből, akkor is teljesen élvezhető az album, köszönhetően a remek dinamikának, és a korrektül összeválogatott hangszerparknak.
Anderson kollaborációs szinten ezzel az albummal sem adta alább eddigi munkáinál. Hozzátesszük, könnyű annak, aki már pályája elején William S. Burroughs-zal, John Cage-dzsel, vagy Allen Ginsberggel dolgozott. A Homelanden a mostanság legmenőbb featuring-sztárok tűnnek fel, mint Anthony Hegarthy (ki pedig legutóbb Björk és a Cocorosie lemezein "tett hozzá"), Kieran Hebden a.k.a. Four Tet, vagy a régi tettes-, immáron hitvestárs, Lou Reed.
John Zorn is elfújogat a lemezen persze, hiszen a 2008 óta tologatott anyagot, melyet elvileg "koncert-vers"-nek szánt Anderson, a világ körül turnézva a New York-i szaxofon- és jazzóriással mutatták be.
A stílust természetesen, mint eddigi munkáit is, az experimentális, avantgárd muzsika és a pop közé lőhetjük be, erős hasonlatosságot mutatva 1982-es áttörő albumával, a Big Science-szel, persze a hangszerelés más. Az intelligens széljegyzetei okán ikonná vált énekes-zeneszerző hangjára pakolt effektek és a hangnem sokat nem változott, azonban a Homeland érezhetően egy érett asszony munkája.
Okos amerikai kritikusok mindenképpen fontosnak vélik hangsúlyozni, hogy a Homeland egy kitűnő összefoglaló a poszt-9/11-es USA-valóság elemeiről. Tény, hogy a külpolitikát tárgyaló darabok, és a Kierkegaardi kérdéseket Oprah Winfrey koordinátarendszerébe helyező, csipkelődő opuszok (Only an Expert, Another Day in America) kitűnően megférnek a finom, de súlyos balladákkal, melyek arról az időről mesélnek, mikor a világot még csak az égen repkedő madarak jelentették (The Beginning of Memory).
Akadnak keleti hangsorok (Strange Perfumes), tuvai éneklés, egy torokban egyszerre két hanggal (Transitory Life), ahol Anderson a fülében lakó nagymamájáról emlékezik meg, ambient, technó, spoken word, minimál elektronikával támogatva, stb., de figyelem! Kezdőknek sok türelem ajánltatik. Viszont, aki egyszer veszi a fáradtságot, hogy a nem könnyű fogásokat megeméssze, az újra és újra szeretettel fogja elővenni a Homelandet, pláne, hogy nincs rajta egy gyenge pillanat sem.
déka
A MyMusic értékelése: 10/10
Laurie Anderson: Homeland (Nonesuch, 2010)
1. Transitory Life (6:52)
2. My Right Eye (5:01)
3. Thinking of You (4:12)
4. Strange Perfumes (4:46)
5. Only an Expert (7:26)
6. Falling (3:19)
7. Another Day in America (11:24)
8. Bodies in Motion (7:10)
9. Dark Time in the Revolution (5:19)
10. The Lake (5:39)
11. The Beginning of Memory (2:45)
12. Flow (2:15)