3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2009. május 9. | -gabriella-

Betterfly - Betterlife, az első lemez

Copyright:

Ha valakinek a Betterfly nevű formáció neve nem mond semmit, akkor ő nem figyeli a tehetségkutatókat. Május 1-én megjelent a csapat első lemeze, ami a Betterlife címet viseli, ami egy több éves munka eredményeként született meg. Hogy milyen is lett a 12 dalt tartalmazó korong, hát lássuk...

Első, hogy kategóriát adjunk az albumnak, ez pedig nem más, mint a rock. Ez, már a lemez felvezetéséből is kiderül, ugyanis egy majdnem 2 perces intróval nyitnak a kedves hallgatók felé, melynek címe Intruduction. Ezzel nagyjából le is szögezik, hogy mire lehet számítani az album további részébe, gitárszólók, zongorával/szintetizátorral fűszerezve, egy kis elektronikus hatással, és persze dobbal.  Amúgy majdnem minden számra jellemző, hogy elindítanak egy jó kis zenei alapot, majd hol kevesebb, hol több idő után elkezdődik az ének, van ahol funkciótlanul későn.

Akkor, ha már az éneknél tartunk: sok hazai együttes próbálkozik azzal, hogy angolul írja a szövegeit, ahogyan a Betterfly is. Ezen az albumon, azon kívül, hogy van egy kis akcentusa az énekesnek, egyáltalán nem probléma, sőt, a szövegek megállják a helyüket.

Az érződik, hogy most a srácok nagyon oda akartak tenni, és megmutatni, hogy ők mennyi mindent is tudnak tulajdonképpen, ami a legtöbb számnál, egy kis képzavart eredményez, ugyanis, annyi minden keveredik bennük, hogy az embernek egy idő után túl sok lehet. Viszont vannak, nagyon jó pontjai is a lemeznek, mint például a "Can’t Hide" című szám, valamint a "Heaven and Hell", a "Why Don’t You Kill a Man" és a "Waltzer Alone".

Viszont nagyon sokszor felmerült bennem, hogy vajon, hol is hallhattam már ezt a számot. Kicsit néhol Jamiroquai utánérzés, néhol Zagar, valahol Másfél, viszont nem egyáltalán nem rossz értelemben. A másik, hogy az album tele van olyan számokkal, amiket el lehet képzelni, mint filmzene, szóval, ha más nem, akkor ebben is lehet gondolkodni a srácoknak.

Kiemelném még az "Overdrive" című számot, ami szintén baromi jó, azon kívül, hogy 7 percnél is tovább tart. Ami, ha logikusan nézzük, egy idő után kicsit unalmassá is teszi. Pedig itt a zene olyan összhangban van az énekkel, hogy kár érte. Néha a kevesebb több. Ugyanez igaz az album záródalára a "Shot Thru The Head"-re is.

Azon pedig nem csodálkozom, hogy a "Betterlife" lett a címadó dal, hiszen egyrészt utal az együttesre, másrészt viszont a lemez egyik legegységesebb pontja is.

Azonban kitűnik, hogy a Betterfly egyelőre koncert zenekar. Elsőre nem rossz az album, de azért még van hova fejlődniük. És bár, valószínű, már most rengeteg rajongójuk van, azért egy kis csiszolással, sokkal többre vihetik még.

A MyMusic értékelése: 6/10

Betterfly – Betterlife

Tracklist:
1. Introductin
2. Brave New World
3. Can’t Hide
4. Betterlife
5. Heaven and Hell
6. Interlude
7. Waltzer Alone
8. Why Don’t You Kill a Man
9. Overdrive
10. Blind
11. Buried Alive
12. Shot Thru The Head

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky