3428 zenekar 12452 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2009. május 4. | Joss Beaumont

Depeche Mode-e vagy? - Depeche Mode: Sounds of the Universe

Copyright:

Depeche Mode: Sounds of the Universe | A rajongók már remegve várták kedvenc zenekaruk, a Depeche Mode új, 12. nagylemezét, a Sounds of the Universe-t, amely jó is lett, de valahogy mégsem az, amit megszoktunk. De idővel mégsem okoz akkora csalódást, amit elsőre okozott.

Minden idők legsikeresebb new wave zenekara, a Depeche Mode egy új koronggal lepte meg a rajongóit, és bár rögtön az eladási listák élére ugrott a világ szinte minden pontján, mégsem lehetünk teljesen elégedettek a Sounds of the Universe-zel.

Az a Depeche Mode különlegessége, hogy az utóbbi lemezeket is kissé nehezen lehetett letolni az emberek torkán, de néhányszori meghallgatás után aztán valahogy mégis lejutott. Sőt! Az Exiter vagy az Ultra kifejezetten legendássá is lett mára. Nehéz megmagyarázni, miért oly nehézkesen befogadható egy-egy Depeche-lemez, mint ahogy az is, miért lesz végül felejthetetlen, de tény, Dave Gahanék tudnak valamit, amitől aztán a legjobbak lettek.

Az 1980-ban alakított zenekar mára megmaradt három tagja (Martin Lee Gore, Dave Gahan, Andrew Fletcher) a hetekben megjelent Sounds of the Universe című lemezén keményen megdolgozott. Erről a rendkívül különleges Deluxe Box Set kiadásban győződhetünk meg, amelyben találhatunk egy DVD-t és egy teljes fotóalbumot, mely a stúdiómunkálatokról készült. Jó hangulat, de rendkívüli koncentráció jellemezte az új anyag felvételeit, mely izzadtságszagot sajnos ki is lehet érezni a végtermékből.

Messze vannak már azok az idők, amikor egy lemezen az összes dal legendás slágerré vált az idők során. Az Exiter lemezen megjelent „It’s No Good” vagy a „Freelove” már a megjelenésük előtt hatalmas siker volt, míg az Ultra című albumon hallható dalok szinte mindegyike remek és rögtön ütős.

A nehézségek a 2005-ben megjelent Playing The Angel lemezzel kezdődtek, hiszen ez az album már csöppet sem volt olyan könnyen fogyasztható. Itt most nem arra gondolok, hogy minden dalnak slágernek kell lennie és a toplisták élére kell rögtön állni, de rendkívül fontos egy ilyen kaliberű csapatnál a különleges atmoszféra, amely körbelengi mindegyik nagylemezt. A Playin The Angel már egy nehéz eset volt, bár a „Precious” című dal sokáig meghatározó volt a rajongók körében.

A most megjelent Sounds of the Universe a címéből adódóan speciális – éteri – hangulatot sejtetett, de sajnos közel sem azt kaptuk, amit reméltünk. Az első dal, amely az albumról „kiszivárgott”, a „Wrong” már valamit éreztetett abból, hogy valami nem úgy cseng majd mint azt vártuk, hiszen ez bár „depechemodeos” mégis a gyengébb vonalat képviseli a maga szürkeségével. A klipje azonban remek.

Itt persze szó nincs arról, hogy rossz ez a lemez, hiszen 13 jó dalt hallhatunk. Csak annyi, hogy vajon tényleg ez az igazi Depeche Mode? De az is kétségtelen, hogy egy zenekar sem tud minden lemezt zseniálisra gyártani, és az sem veszi el senki a csapattól, hogy ők maguk igenis azok maradtak, mert hát ez a név már kötelez.

Az „In Chains” a régi Depeche Mode-ot idézi a refrén zenei világával és váltásokkal, hangszereléssel, amely kellemes nosztalgiát ébreszt. Jó újra Dave Gahan hangját ilyen erőteljesnek hallani.

A „Hole To Feed” már sajnos kicsit erőltetett. Olyan, mint ha már hallottuk volna az előző lemezek valamelyikén, miközben nem is.

A „Wrong” slágernek készült, de sajnos a szürkesége miatt számomra eltörpül néhány, a lemezen fellelhető dal mellett. A következő „Fragile Tension” első nekifutásra egy roppant egyszerű nóta, és az sem kizárt, hogy sokadikra is az marad.

A lassú dalok közé tartozó „Little Soul” azonban egy remekmű. Kellemes harmónia, melyet Martin Gore vokálja tesz teljessé. Érezhetően visszanyúlt a csapat a sikerekben gazdag 10 évvel ezelőtti időkhöz, ahol a hangszerelés tökéletesítéséhez statikus effekteket használtak.

Az „In Sympaty” is könnyed és kellemes. Olyan mintha bolygókat, csillagokat kerülgetnénk egy űrjárművel, mintha erről akarna mesélni nekünk a három srác. Ugyanezt érezhetjük a következő, „Peace” című dalon is, amelyben újra feltűnnek a régi időket idéző hangzások, az egyszerű, rekedten szóló szintetizátorhangok és effektek, némi Jean Michel Jarre hangzást kölcsönözve az egész összhatásnak. A „Peace” az album talán legjobb dala.

A Sounds of the Universe utolsó hat dala közül talán a „Perfect” a „Miles Away” és a „Corrupt” mellett a remekbe szabott „Jezebel”-t emelném ki, amely a „Peace” mellett feltétlenül ott ül a trónon. Úgy érzem, ezt fogom a leginkább szénné hallgatni a közeljövőben.

Mint azt a bevezetőben is kiemeltem nem ájultam el a Depeche Mode új lemezétől, de el kell ismerni, érezhető benne a munka, és az is, hogy a kreativitás sajnos egy picit elhagyta a zenekart. Sablonos és közepes lemez lett a Sounds of the Universe, vagy ha ez jobban tetszik: Lesz jobb!

Az azonban már hónapok óta tudható, hogy hamarosan Magyarországon is bemutatja a Sounds of the Universe lemezt a Depeche Mode, hiszen június 23-án a Puskás Ferenc Stadionban lépnek fel. Jegyek talán még elvétve ugyan, de vásárolhatók. De az is biztos, hogy egyre gyakrabban találhatók üzérek által ajánlgatott jegyek a neten. Érdemes azonban még próbát tenni a hivatalos árusítóhelyeken. Végülis sokan elférnek a Stadionban… Előzenekar a Žagar lesz.

Joss Beaumont

A MyMusic értékelése: 6/10

Depeche Mode: Sounds of the Universe (2009, EMI)

1. In Chains
2. Hole To Feed
3. Wrong
4. Fragile Tension
5. Little Soul
6. In Sympathy
7. Peace
8. Come Back
9. Spacewalker
10. Perfect
11. Miles Away / The Truth Is
12. Jezebel
13. Corrupt

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
SOFAD 2009. dec. 7.  14:53 1
Szia!
Nem az építőjellegű kritika bántja a szemem... Bár azt gondolom a DM-nek régen nincs szüksége már sem kritikára, sem megerősítésre, saját örömükre zenélnek és mi csak megköszönhetjük Nekik, hogy megosztják velünk, rajongóikkal is az örömüket.
Viszont, hogy többször is hibásan van leírva egy lemez címe... EXCITER és nem exiter... Hogy az It's No Good exciteres számnak van titulálva... már nagyon fájdalmas... Innentől nem is olvastam tovább a cikket. Bocs...
   

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

2020. szeptember 26.

Ha temetsz, temess mélyre! - Make Them Suffer – How To Survive A Funeral

Make Them Suffer – How To Survive A Funeral (2020) | Nagyon nehéz helyzetben voltam, mert alapvetően bírom a bandát, viszont az előzetes dalokból nekem egyedül az Erase Me ütött csak akkorát, hogy elkezdjem várni a lemezt – plusz természetesen a lemez címe, mert az viszont telitalálat! Ebből a kétes alapszituációból pedig a végeredmény egyértelműen kibillentett, nézzük merrefelé! Tovább

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky