3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2008. május 13. | déka

Klasszikusok | Depeche Mode: Music For The Masses - videóval!

Copyright:

A „depeses”-ek hazájában (és azon kívül is) azt állítani, hogy van klasszikus Depeche Mode lemez, butaság, max legendás dalokat említhetünk. Ami mégis a Music For The Masses mellett szól, az a tény, hogy a DM ezzel tarolta le Kelet-Európát, és Amerikát is.

Egy olyan zenekarról írni, amely több mint 91 millió lemezt adott el világszerte, fanatikus rajongás kíséri immáron huszonöt éve, és itthon bitang erős rajongói bázisa is van, igen nagy felelőtlenség. Egy apró baki, egy elírás, vagy egy kevésbé dicsérő szó, és máris kapja a delikvens a sértett kommenteket, fenyegető leveleket a fanklubtól és a mai napig fehér farmerben romboló Dave-imitátoroktól, hogy az újgenerációs hívekről ne szóljunk.

Ez persze nem fordulhat elő, lévén magam is DM-on nőttem fel, és már nyolc évesen volt alkalmam megtekinteni a töltésoldalban (alkoholos mámorban) fetrengő, feketére pingált depeses hölgyeket és urakat az MTK-beli ’93-as koncert előtt, pontosan abban az évben, midőn Jutasi Tamás szerint a legnagyobb érdeklődés mutatkozott kis hazánkban a kultzenekar iránt.

Mindezek ismeretében meg kell jegyeznünk, hogy – bár Angliában a szó szoros értelmében megbukott – nyilván nem csak az amerikai és európai kereskedelmi siker miatt esett a választás az ominózus opuszra. Nem szabad elfelejtenünk, hogy sokak szerint el a mindenkori legjobb DM anyag, és a kiadását követő turné körül, melyet a 101 című filmben meg is tekinthetünk, a mai napig legendák keringenek. Arról is emlékezzünk meg, hogy ekkor csatlakozott véglegesen a zenekarhoz a zseniális hollandus, a fotográfus-vizualizátor Anton Corbijn, aki először a Question of Time klipforgatása kapcsán került a Mode közelébe (Black Celebration, 1986), és hogy a DM ekkor nyargalhatott át legálisan a tinimagazinok címlapjairól a - bár ez idétlenül hangzik – „komolyabb” lapok borítóira.

Ha megpróbálnánk objektívek maradni, szólnunk kellene már a Some Great Reward-ról (1984), a Black Celebrationről (1986), és a Violator (1990) nevezetű remekműről is, melyen az abszolút megasláger Enjoy the Silence is helyet foglal, a nagyszerű Personal Jesus mellett.

Maga a Music For The Masses, melyet már neve is - ami egyébként egy vicc - erre predesztinál, különösen direkt szövegeivel és „mosott szar” hangulatával szinte magától értetődően lett sikeres a szocialista tömbben, és a depressziós magyarok körében. Az viszont kész rejtély, hogy az idegesítően optimista, fogpasztareklám mosollyal megáldott amerikai közönség mire harapott rá ebből a kifacsart és magányos lelkiállapotot igen híven manifesztáló muzsikából. Egyesek szerint ez az idegen, hideg és nem csak a maga nemében „istenkáromló”, furcsa stílus igazán forradalmi dolog volt a (főként) narancsvidéki elidegenedett fiataloknak.

A zörejek, zajok, hangcseppek világában ezt nem is olyan nehéz elérni. Kihipózott, funkys gitár cserregésével igazi progresszív popként értelmezhető a Nothing, és az I Want You is, melyben a lihegést harmonika levegőgombbal, egy pornóból vett mintával és két arra tévedt segítőkész leány hozzájárulásával sikerült megkreálniuk.

A kislemezek is mind telibe találnak. A Strangelove igazi slágernóta, a nyitó Never let Me Down Again remek, húzós és telt hangzású költemény, előrevetítve a lemez egészének kiábrándultságát és tág értelmezési kereteit (ezt konkrétan már meleg és drogos számnak is nevezték). A Behind the Wheel – ha stílusosak akarunk lenni – szintén félrevezethet, a klipje pedig egyenesen zseniális, a Little 15 a kiskorú szex témát feszegeti ismét (lásd Question of Time). Mindannyian gigászi slágerek.

Azonban nemcsak a szövegi és hangszerelési kifinomultságot és eleganciát jutalmazhatjuk piros ponttal, hanem a tagok közötti tökéletes harmóniát, és zeneiséget is. Ennek legeklatánsabb példája a Pimpf, mely ugyan rémisztő, mitöbb dermesztő hangjaival kitűnő horror-filmzene lehetne, de etűdszerű, Philip Glass-t idéző repetitív zongorajátékával nagyon előremutató darab. Alan Wilder ezt annak a számlájára rótta fel, hogy túl sok minimalistát hallgatott akkoriban.

Ezekhez a témákhoz és megoldásokhoz kitűnően illett Corbijn monokróm, ijesztő, szemcsés képi világa és szürreál ötletei, például a háromkerekű kiskocsi a Never Let Me Down Again klipjében. A harmónia dolgában nem szólhatunk sokat. Ekkorra már annyira összeérett a banda, hogy tökéletesen értelmezték és alakították át a saját maguk és a többi tag érzéseit zenévé, hangokká. Még az igazán személyes balladát, a szépséges Things You Said-et is, melyet Martin énekel, kellő érzékenységgel vette kézbe Alan Wilder.

Némi túlzással, hogy a káposzta is megmaradjon, és a kecske is jóllakjék, azt is bedobhatjuk, hogy a fent felsorolt négy lemez a „klasszikus DM éra”; a Some Great Reward és a Black Celebration a felfutás (bár úttörő kreativitásával és összeszedettségével már ezek is igen magas szinten teljesítenek). A Music For The Masses ennek az ívnek a csúcsán helyezkedik el, a hab a tortán pedig a Violator.

Azonban, ha valakinek mégis más lenne a véleménye, ajánljuk figyelmébe a D.A. Pennebaker rendezte koncertfilmet, a 101-et, ezen belül pedig azt a pillanatot, midőn a turné Rose Bowl-ban tartott koncertjén, Dave ablaktörlő-szerű karlengetését a (mintegy) kilencvenezres tömeg reprodukálja, olyanná alakítván a horizontot, akár egy széfútta búzamező.

déka

Depeche Mode: Music For The Masses
(1987. szeptember 28. 10 szám – 43:26, Mute Records UK/Sire Records US)

1. Never Let Me Down Again – 4:47
2. The Things You Said – 3:55
3. Strangelove – 4:38
4. Sacred – 5:01
5. Little 15 – 4:14
6. Behind the Wheel – 5:17
7. I Want You Now – 3:28
8. To Have and to Hold – 3:08
9. Nothing – 4:12
10. Pimpf – 3:56

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky