2008. április 15. | déka
Az első dal Right Next Door to Hell, melynek indító-riffje nagyon überül szól, Axl egyik botrányához kapcsolódik, melyben a szomszédja, Gabriella Kantor (mindenhol ott vagyunk…) perelni kezdte, azt állítva, hogy Axl fejbevágta egy boros üveggel. Természetesen nem erről szól az egész szám, sokkal tágabb értelmezést kap, az élet értelmén rágódik. A Dust n’ Bones jó kis blues-rock nóta (Izzy és Axl remekül énekelnek itt), a Live and Let Die pedig McCartney számának meglepően jó feldolgozása, bár saját bevallásuk szerint mindig is sokkal jobban szólt élőben, mint a lemezen.
A negyedik track Don’t Cry-ról szépsége mellett statisztikailag kimutatható, hogy a ’90-es évek első felében tartott magyar házibulikban ez a leggyakrabban elhangzott lassúzós szám, aminek a végén még röhögni is lehet. (Dicséret egyébként a trógereknek, hogy nem csak akkor jöttek el Budapestre, mikor már leszálló ágban volt a karrierjük.)
A Perfect Crime irgalmat nem ismerő bulizós rocknóta, nem is meglepő, hogy ’91-92 között szinte végig ezzel indították a koncerteket. Ezután a You aint the First egy lágy country-s dalként hat, ismét csak Izzy és Axl üdvös kettősével. A drogfüggés hátrányairól a fejletépős-tehénkolompos intro-jú Bad Obsession blues-rock mesél, a Back off Bitch-ről pedig nincs sok szólnivaló (eléggé érződik, hogy ez még a korai időkben született).
A Double Talkin Jive-ban megint Izzy brillírozik; énekel, és a latinos gitárszólót is ő nyomja (ami meglehetősen emlékeztet a Kardok királynője c. filmsorozat zenéjére). A November Rain olyan nagy rock-balladákkal egyenértékű, mint a Led Zepp Stairway to Heaven-je, közönségsiker, és éppen ezért én nem szeretem. Az ezt követő The Garden című felvétel viszont az egyik kedvencem erről az albumról; kis hippi utánérzés, okos bluegrass dallammal és hangszereléssel, emellett jól lehet rá autózni kies tájakon. Ezután, kontrasztként csapnak pofán minket a Garden of Eden thrash metal (vagy punk?) nótával. Egy kis kitérővel a Don’t Damn Me személyében, melynek az az érdekessége, hogy sohasem játszották élőben (habár kellemes öngyújtólóbálós koncert-középrésze van), a záróblokkhoz érkezünk.
Ez a Dead Horse-szal kezd, nagyon okosan, mert Slash egy nagyon tuti riffel operál, a végső Coma pedig megint egy jó hosszú és sötét szám. Itt mutatkoznak a progresszív hatások leginkább, főleg a középrészben, mindenféle effektet és zajt is használnak (szívdobogás, defibrillátor). Most, hogy véget ért a kemény oldal, kieresztésként a lágyabb voltáról ismert kék albumot javalljuk hallgatásra.
Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.
Hozzászólások |
---|
Drizzt723 | 2008. ápr.. 16. 17:20 | 2 |
Nos igen, nekem is alap volt annak idején a Guns, söt ma is halgatom adott hangulatban! | ||
Soós Gergely (Sugee) | 2008. ápr.. 15. 23:57 | 1 |
azok a régi szép idők,jó elolvasni ezeket a sorokat..:) | ||