3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2020. szeptember 5. | Jam

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Copyright:

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába!

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Egyértelmű, hogy nem azért ül le valaki Emmure-t hallgatni, mert a kifinomult arpeggio-k és a mélyenszántó, filozofikusan elgondolkodtató lirizmus párosától várja a lelki felszabadulását. Ez a banda mindig is arról szólt, hogy hogyan lehet minél mocskosabb, minél karakánabb és ami a legfontosabb, minél tuskóbb! Szerencsére, utóbbira soha nem kellett keresni a megoldást, hiszen Frankie személye garancia volt arra, hogy ha a zene nem is megy mindig akkorát, amekkorának szánták, a szövegek és a vagizás, hovatovább felxelés és a generált (kamu)feszültség más bandákkal mindig irányít a bandára annyi figyelmet, amennyivel ki lehet tűnni a tömegből. Erre nem is pazarolnék több szót, most is széles skálán csapongunk az érzések között, miközben Frankiet hallgatjuk: van, amikor mosolyra húzódik a szánk egy-egy betalált szúrástól, néha viszont konkrét szekunder szégyenérzet kerülget a „hogy lehetett ezt komolyan megírni?” zsolozsma sűrű ismételgetése közepette – gondolva itt az I’ve Scene God-ra például, de a Kornozás a Thunder Mouth végén sem semmi, még ha respectből van, akkor is. Hangilag pedig szintén a régi, bevált technikákat kapjuk folyamatosan variálva, hiszen a spoken word-ös, a rap-elős és a zseniálisan acsarkodós részek váltják egymást feltartóztathatatlanul. Ahogy már fentebb is említettem, klasszikus Palmeri.

Zeneileg már sokkal érdekesebb a lemez, ugyanis a kilenc húr nem viccel! Olyan durvulatok vannak egynéhány dalban, hogy komolyan elkezdtem félni, hogy ezután mit fog kitalálni a Messhuggah? Ne kiáltsatok blaszfémiát, eszem ágában nincs összehasonlítani a két bandát, de kezdem úgy érezni, hogy a kilenc húr kihasználtsága kezd mainstreammé válni, így nyilvánvaló, hogy a svéd ötösfogatnak ismét újítania kell majd valamit, ha még mindig úttörők szeretnének maradni. No de, visszatérve az Emmure-ra: Josh Travis talán a legjobb ’dolog’ volt, ami történhetett a parlagon maradt Frankie-vel pár évvel ezelőtt, hiszen amit az effektekkel és a breakekkel művel, az egészen szórakoztató. Tény, nagy dózisban simán össze tudnak folyni a dalok és nem biztos, hogy instrumentális verzióban sokan meg tudnák különböztetni őket egymástól, de egy olyan bűnös élvezet mégis hallgatni ezeket a mocskos mélyeket, hogy én kérek néha elnézést! A Pig’s Ear, a záró Uncontrollable Descent, a Trash Folder, a Persona Non Grata, és még sorolhatnám, olyan erőt képviselnek, amit nem feltétlenül dalírási bravúrnak neveznék, mert azért mégiscsak faék egyszerűségű döngöldékről beszélünk, de van bennük valami, amitől mégis maradéktalanul működnek. És nagyjából egyébként ez igaz az egész Emmure diszkográfiára is a szememben: nem mindig tudom megmondani, hogy mitől, de mégis működik, mert van benne valami plusz, ami a többi, hasonszőrű bandából (általában) hiányzik. Félek kimondani, hogy Palmeri az, úgyhogy ettől tartózkodnék is, maradjunk annyiban, hogy valami…


A MyMusic értékelése: 7/10


Tracklist:
01 – (F)inally (U)nderstanding (N)othing
02 – Trash Folder
03 – Pig’s Ear
04 – Gypsy Disco
05 – I’ve Scene God
06 – Persona Non Grata
07 – Thunder Mouth
08 – Pan
09 – 203
10 – Informal Butterflies
11 – Cheetah Man
12 – Bastard Ritual THURS
13 – Uncontrollable Descent
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky