2019. december 20. | Jam

Érzelmi hullámvasút | Acres – Lonely World

Acres – Lonely World 2019 | Bár már 2011 óta aktív bandának számít az angliai Acres, mégis 2019-ig kellett várni a nagylemezes debütálásra. Ez az idő kellett ahhoz, hogy addig érleljék a srácok a dalokat, amíg egy érzelmi atombomba erősségével tudják ránk szabadítani a Lonely World-öt. Jelentem, sikerült!

Bár post-hardcore szerepel a banda zsánerleírásában, én mégis inkább az emo, az emo-metal vagy éppen a post-rock jelzőket aggatnám rájuk, hiszen kb. annyi hardcore van a zenéjükben, mint a Tankcsapdában, és azért Lukácsékat sem emeljük piedesztálra egy-két jobban sikerült kiabálás után (khm… A gyűlölet a régi). A lényeg, hogy a srácok kiválóan meglátták a piaci rést az érzelmekkel bőszen megpakolt, mély gitárokkal támogatott, atmoszférikus rockzenében – miután az Emarosa popba ment át, Jonny Craig otthagyta a Slaves-et, stb, stb -, és kihozták belőle a maximumot. De ne is időzzünk ezen többet, ássunk bele egy magányos és igencsak szomorú, hideg világba, amely garantáltan libabőröztetni fog végig, ha kellő odafigyeléssel mész neki.

A Deathbed végre nem csak egy intro, ami azért van, mert kellett egy tizedik dal, hanem mert tökéletesen lefesti a hangulatot, amivel találkozni fogunk a továbbiakban, plusz kellőképpen felvezeti a Medicine-t, ami tovább tudja építeni a világot. A szállós effektekkel és a magas hangokkal, dallamokkal operáló verzék, majd a morcosabb, hatalmas énekléssel megkoronázott refrének tökéletesen hozzák a műfaji követelményeket, ráadásul önálló dalokként is működnek. Érdemes megfigyelni egyébként, hogy mennyire szépen váltakoznak a hangulatok: mély gitárra magas éneklés és fordítva, teljesen váratlan, de zseniális üvöltések a kellő helyeken, a kellő mennyiségben, mindez annyi emócióval nyakon öntve, hogy kifolyik a lemezről az egész. Mégsem megy át csöpögősbe és gay-pop-ba, ahogy egyes Emarosa tételek például megtették az idei korongon, hanem saját jogukon is működő, érzelmes rockdalok maradnak végig. A zenei alapok kellően dallamosak és kemények egyben, tökéletesen aládolgoznak Ben Lumber vokalistának, aki a szívét és a lelkét pakolja ki elénk minden egyes tételben és akkorákat énekel, hogy tényleg leszakad a plafon. Kiemelhetnék dalokat vagy momentumokat, de igazából minden egyes pillanatnak megvan a helye a korongon és van annyira erős, hogy ne lógjon ki onnan. Na jó, a Lullaby-t mégiscsak ki kell emelnem, hiszen az év egyik legzseniálisabb lírájáról beszélgetünk, ami úgy ríkat meg, hogy alig várod, hogy elölről kezdhesd hallgatni, noha tudod, hogy ismét bőgés lesz a vége...

Nem is nagyon húzom tovább, mert teljesen felesleges: az Acres megcsinálta az év egyik legerősebb debütjét a Lonely World-del, s noha szeptemberben nem tudtam elmenni a saját koncertjükre, az 100%, hogy januárban ott leszek az Imminence-szel közös parádéjukon. (2020.január.31. – Dürer kert) Ha élőben is képesek ilyen profizmusra és ekkora erőket elszabadítani, akkor könnyel lehet, hogy új favoritom lesz a zsánerben. Mindenesetre adjatok mindenképpen egy esélyt a korongnak, becsület szavamra, bőven megéri!

A MyMusic értékelése: 9/10

Tracklist:
01 – Deathbed
02 – Medicine
03 – Be Alone
04 – Lonely World
05 – Hurt
06 – Lullaby
07 – Talking In Your Sleep
08 – You Are Not
09 – Sharpen Your Teeth
10 – Skin Over Mine