3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. július 12. | Jam

Zajnak nem zaj, de veszélyes - The Word Alive – Violent Noise

Copyright:

The World Alive - Violent Noise (2018) | Stabil kétévenkénti megjelenéssel az arizóniai banda már az ötödik nagylemezét gurítja ki a stúdióból és mindent mondhatunk, de azt, hogy a színvonal emelkedne? Azt aligha… Minden lemez előtt megkapjuk, hogy mekkora dolgokat vittek véghez a srácok a megírása során, kemény lesz, dallamos lesz, imádni fogjuk és soha nem akarunk mást hallgatni… Aztán megjön a lemez, elsuhan mellettünk egy-két kellemesebb pillanattal és soha többet nem kerül elő. Pont ilyen a Vilonent Noise is.

Alapvetően ennél a bandánál nem voltam elkötelezett híve az eredeti stílusnak, mert a metalcore-t tiszta valójában nem hozták annyira hitelesen, mint a Real óta elkezdett dallamosabb, poposabb, lágyabb tételeket - ütősebb betétekkel megfűszerezve. Viszont az meg elvitathatatlan, hogy a korai lemezek (a Deceiver és a Life Cycles) milliószor szórakoztatóbbak és kreatívabbak voltak, mint az új éra korongjai. Viszont megint egy másik nézőpontból a slágerek igencsak megsokasodtak a Real óta, ami több rajongóhoz és nagyobb nyilvánossághoz vezetett, viszont el is veszítette azt az ötletes dalszerkesztési módot a banda, amit anno magukénak tudhattak és jótálltak a szavatosságért. Így gyakorlatilag egy olyan problémával állunk szembe, ami a másik oldalról nem is problémának, hanem egy természetes egyedfejlődésnek hat. Innentől pedig ránk van bízva, hogy melyik tábort erősítjük: örülünk-e a puhulásnak és a mainstream-re való törekvésnek, vagy vaskalaposan elutasítjuk az új idők szelét és csak azt fogadjuk el jónak, amit anno imádtunk. Valószínűleg én vagyok a harmadik tábor, aki csak jó dalokat szeretne, teljesen mindegy, hogy milyen stílusban, de ennél a lemeznél még ezt sem kapom meg maradéktalanul, noha látjátok, az igényeimet a béke feneke alá süllyesztettem a bandával kapcsolatban.

A probléma ott kezdődik, hogy az első két és fél dal úgy suhan el mellettünk, hogy Danny Worsnop vendég-ordibálása kell ahhoz, hogy realizáljuk: elindult a lemez! Innentől egy kicsit kezd magára találni a korong és mind zeneiségben, mind énekdallamok tekintetében erősödik, de még mindig ott tartunk, hogy ez metalcore-nak kevés, mint camping sajtban a sátorcölöp, poprocknak meg erős, mint drága anyósom húslevese a vasárnapi ebédnél. Mégis akkor működik legjobban a lemez, ha nem próbálják ráerőltetni a kamukemény breakeket és vérlázítóan gyatra kiabálásokat (főleg egy Danny-cameo után… arcpirítóan kevés – főleg élőben - Telle Smith hörgése), hanem átmennek teljesen poprockba és a töküket a partvonalon hagyva eljátsszák nekünk az I Don’t Mind című b-oldalas The Subways dalt. De most komolyan, hogy lehetett ezt kiadni, kedves Fearless Records? Sincerely Collins vendégszerepléséről a Human-ben pedig már meg sem emlékeznék, mert magamra kéne gyújtanom a négyemeletest.  Ott van az I Fucked Up, a War Evermore, a Real Life, a Lost In The Dark, a Run Away (igen, négy éve is volt egy The Runaway című daluk, jól emlékeztek… - a kreativitás még itt is csökkenni látszik), ezek a dalok baromi jól működnek, mert nem akarnak beléjük olyasmit erőltetni, amit nem kéne. Jó, azért a Real Life-nál már erősen rezeg a léc, de olyan jól zakatol végig az az effekt, hogy én tudtam élvezni.

Őszintén én elengedtem a régi keménykedős változatát a bandának és hajlandó lennék megbarátkozni az új verzióval, ha végig magas színvonalú, ötletes és ragadós tételeket írnának. Viszont az, hogy az első két dal gitár és énekdallamai olyanok, mintha ötödikes kislányok hozták volna össze őket és igazából csak majdnem 8 perc után indul be a lemez, az eléggé lehangoló. Mint ahogy az is, hogy a jó dalokra jutó rossz dalok aránya egy az egyhez, ezt pedig 2018-ban elég nehéz elfogadni egy ilyen kaliberű bandától. Jó, felhozhatjuk a védelmükre, hogy „de legalább írnak jó dalokat is…” De az pont olyan, mintha az 1 kilós kenyér, amit vettél, félig penészes lenne. Jó szívvel ennéd meg a másik felét?


A MyMusic értékelése: 5/10


Tracklist:
01 – Red Clouds
02 – Why Am I Like This?
03 – Stare At The Sun
04 – I Fucked Up
05 – War Evermore
06 – Human
07 – I Don’t Mind
08 – Real Life
09 – Lost In The Dark
10 – My Enemy
11 – Run Away
12 – Lonely

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky