3426 zenekar 12454 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. július 12. | Jam

Zajnak nem zaj, de veszélyes - The Word Alive – Violent Noise

Copyright:

The World Alive - Violent Noise (2018) | Stabil kétévenkénti megjelenéssel az arizóniai banda már az ötödik nagylemezét gurítja ki a stúdióból és mindent mondhatunk, de azt, hogy a színvonal emelkedne? Azt aligha… Minden lemez előtt megkapjuk, hogy mekkora dolgokat vittek véghez a srácok a megírása során, kemény lesz, dallamos lesz, imádni fogjuk és soha nem akarunk mást hallgatni… Aztán megjön a lemez, elsuhan mellettünk egy-két kellemesebb pillanattal és soha többet nem kerül elő. Pont ilyen a Vilonent Noise is.

Alapvetően ennél a bandánál nem voltam elkötelezett híve az eredeti stílusnak, mert a metalcore-t tiszta valójában nem hozták annyira hitelesen, mint a Real óta elkezdett dallamosabb, poposabb, lágyabb tételeket - ütősebb betétekkel megfűszerezve. Viszont az meg elvitathatatlan, hogy a korai lemezek (a Deceiver és a Life Cycles) milliószor szórakoztatóbbak és kreatívabbak voltak, mint az új éra korongjai. Viszont megint egy másik nézőpontból a slágerek igencsak megsokasodtak a Real óta, ami több rajongóhoz és nagyobb nyilvánossághoz vezetett, viszont el is veszítette azt az ötletes dalszerkesztési módot a banda, amit anno magukénak tudhattak és jótálltak a szavatosságért. Így gyakorlatilag egy olyan problémával állunk szembe, ami a másik oldalról nem is problémának, hanem egy természetes egyedfejlődésnek hat. Innentől pedig ránk van bízva, hogy melyik tábort erősítjük: örülünk-e a puhulásnak és a mainstream-re való törekvésnek, vagy vaskalaposan elutasítjuk az új idők szelét és csak azt fogadjuk el jónak, amit anno imádtunk. Valószínűleg én vagyok a harmadik tábor, aki csak jó dalokat szeretne, teljesen mindegy, hogy milyen stílusban, de ennél a lemeznél még ezt sem kapom meg maradéktalanul, noha látjátok, az igényeimet a béke feneke alá süllyesztettem a bandával kapcsolatban.

A probléma ott kezdődik, hogy az első két és fél dal úgy suhan el mellettünk, hogy Danny Worsnop vendég-ordibálása kell ahhoz, hogy realizáljuk: elindult a lemez! Innentől egy kicsit kezd magára találni a korong és mind zeneiségben, mind énekdallamok tekintetében erősödik, de még mindig ott tartunk, hogy ez metalcore-nak kevés, mint camping sajtban a sátorcölöp, poprocknak meg erős, mint drága anyósom húslevese a vasárnapi ebédnél. Mégis akkor működik legjobban a lemez, ha nem próbálják ráerőltetni a kamukemény breakeket és vérlázítóan gyatra kiabálásokat (főleg egy Danny-cameo után… arcpirítóan kevés – főleg élőben - Telle Smith hörgése), hanem átmennek teljesen poprockba és a töküket a partvonalon hagyva eljátsszák nekünk az I Don’t Mind című b-oldalas The Subways dalt. De most komolyan, hogy lehetett ezt kiadni, kedves Fearless Records? Sincerely Collins vendégszerepléséről a Human-ben pedig már meg sem emlékeznék, mert magamra kéne gyújtanom a négyemeletest.  Ott van az I Fucked Up, a War Evermore, a Real Life, a Lost In The Dark, a Run Away (igen, négy éve is volt egy The Runaway című daluk, jól emlékeztek… - a kreativitás még itt is csökkenni látszik), ezek a dalok baromi jól működnek, mert nem akarnak beléjük olyasmit erőltetni, amit nem kéne. Jó, azért a Real Life-nál már erősen rezeg a léc, de olyan jól zakatol végig az az effekt, hogy én tudtam élvezni.

Őszintén én elengedtem a régi keménykedős változatát a bandának és hajlandó lennék megbarátkozni az új verzióval, ha végig magas színvonalú, ötletes és ragadós tételeket írnának. Viszont az, hogy az első két dal gitár és énekdallamai olyanok, mintha ötödikes kislányok hozták volna össze őket és igazából csak majdnem 8 perc után indul be a lemez, az eléggé lehangoló. Mint ahogy az is, hogy a jó dalokra jutó rossz dalok aránya egy az egyhez, ezt pedig 2018-ban elég nehéz elfogadni egy ilyen kaliberű bandától. Jó, felhozhatjuk a védelmükre, hogy „de legalább írnak jó dalokat is…” De az pont olyan, mintha az 1 kilós kenyér, amit vettél, félig penészes lenne. Jó szívvel ennéd meg a másik felét?


A MyMusic értékelése: 5/10


Tracklist:
01 – Red Clouds
02 – Why Am I Like This?
03 – Stare At The Sun
04 – I Fucked Up
05 – War Evermore
06 – Human
07 – I Don’t Mind
08 – Real Life
09 – Lost In The Dark
10 – My Enemy
11 – Run Away
12 – Lonely

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2019. december 20.

Érzelmi hullámvasút | Acres – Lonely World

Acres – Lonely World 2019 | Bár már 2011 óta aktív bandának számít az angliai Acres, mégis 2019-ig kellett várni a nagylemezes debütálásra. Ez az idő kellett ahhoz, hogy addig érleljék a srácok a dalokat, amíg egy érzelmi atombomba erősségével tudják ránk szabadítani a Lonely World-öt. Jelentem, sikerült! Tovább

2019. december 17.

Gondolkodj! - Stray From The Path – Internal Atomics

Stray From The Path – Internal Atomics 2019 | Kilencedik lemezét gurította piacra a new yorki illetőségű Stray From The Path idén, az Internal Atomics pedig minden, amiért valaha is hallgattuk ezt a bandát. A keménység, a düh, a harag, a szövegek, az energia, a hangzás, a kreatív zenei megoldások, a változatosság… egyszerűen minden annyira a helyén van, hogy nehéz lenne belekötni. Tovább

2019. november 16.

Félgőzzel - The Contortionist – Our Bones

The Contortionist – Our Bones (EP, 2019) | 2018 nyarán a PVRIS előtt adott koncertjükkel a srácok maradéktalanul és örökre beírták magukat a szívem közepére, hiszen ezt az éteri, progresszív, dallamos, zseniális zenét egyszerűen képtelenség nem szeretni. Hatalmas kár, hogy az új EP-re ebből a zsenialitásból csak igen keveset pakoltak fel, de természetesen nincs okunk fanyalogni, azért ez még bőven a király kategória. Tovább

2019. november 7.

Dobosnak áll a világ - Anup Sastry – Illuminate (EP, 2019)

Anup Sastry olyan bandákban szerzett magának hírnevet, mint az Intervals, a Skyharbour vagy éppen a Monuments, de dobolt Jeff Loomis mellett is, valamint számtalan drum cover és playthrough videója borzasztja a kezdő dobosokat youtube-on. 2013-ban jelent meg első önálló albuma, amit azóta csak EP-k követnek, de azok rendszeresen, hiszen az Illuminate már a negyedik a sorban. Tovább

2019. július 22.

Gyere pásztor, mutasd, mid van! - Shepherds

Shepherds – Pathfinder (EP, 2018) | Igen rég adósa vagyok már a földijeimnek ezzel a pár sorral, hiszen tavaly ősszel jelent meg a Sheperds debütáló kislemeze, és azóta tologatom magam előtt a cikket. Viszont végre ide is elérkeztem, úgyhogy lássuk, Tatabányán hogy élik a hardcore/metalcore-t a fiatalok, és sikerült-e a Sheperds-nek megtalálnia az ösvényt? Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky