3429 zenekar 12480 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. július 12. | Jam

Zajnak nem zaj, de veszélyes - The Word Alive – Violent Noise

Copyright:

The World Alive - Violent Noise (2018) | Stabil kétévenkénti megjelenéssel az arizóniai banda már az ötödik nagylemezét gurítja ki a stúdióból és mindent mondhatunk, de azt, hogy a színvonal emelkedne? Azt aligha… Minden lemez előtt megkapjuk, hogy mekkora dolgokat vittek véghez a srácok a megírása során, kemény lesz, dallamos lesz, imádni fogjuk és soha nem akarunk mást hallgatni… Aztán megjön a lemez, elsuhan mellettünk egy-két kellemesebb pillanattal és soha többet nem kerül elő. Pont ilyen a Vilonent Noise is.

Alapvetően ennél a bandánál nem voltam elkötelezett híve az eredeti stílusnak, mert a metalcore-t tiszta valójában nem hozták annyira hitelesen, mint a Real óta elkezdett dallamosabb, poposabb, lágyabb tételeket - ütősebb betétekkel megfűszerezve. Viszont az meg elvitathatatlan, hogy a korai lemezek (a Deceiver és a Life Cycles) milliószor szórakoztatóbbak és kreatívabbak voltak, mint az új éra korongjai. Viszont megint egy másik nézőpontból a slágerek igencsak megsokasodtak a Real óta, ami több rajongóhoz és nagyobb nyilvánossághoz vezetett, viszont el is veszítette azt az ötletes dalszerkesztési módot a banda, amit anno magukénak tudhattak és jótálltak a szavatosságért. Így gyakorlatilag egy olyan problémával állunk szembe, ami a másik oldalról nem is problémának, hanem egy természetes egyedfejlődésnek hat. Innentől pedig ránk van bízva, hogy melyik tábort erősítjük: örülünk-e a puhulásnak és a mainstream-re való törekvésnek, vagy vaskalaposan elutasítjuk az új idők szelét és csak azt fogadjuk el jónak, amit anno imádtunk. Valószínűleg én vagyok a harmadik tábor, aki csak jó dalokat szeretne, teljesen mindegy, hogy milyen stílusban, de ennél a lemeznél még ezt sem kapom meg maradéktalanul, noha látjátok, az igényeimet a béke feneke alá süllyesztettem a bandával kapcsolatban.

A probléma ott kezdődik, hogy az első két és fél dal úgy suhan el mellettünk, hogy Danny Worsnop vendég-ordibálása kell ahhoz, hogy realizáljuk: elindult a lemez! Innentől egy kicsit kezd magára találni a korong és mind zeneiségben, mind énekdallamok tekintetében erősödik, de még mindig ott tartunk, hogy ez metalcore-nak kevés, mint camping sajtban a sátorcölöp, poprocknak meg erős, mint drága anyósom húslevese a vasárnapi ebédnél. Mégis akkor működik legjobban a lemez, ha nem próbálják ráerőltetni a kamukemény breakeket és vérlázítóan gyatra kiabálásokat (főleg egy Danny-cameo után… arcpirítóan kevés – főleg élőben - Telle Smith hörgése), hanem átmennek teljesen poprockba és a töküket a partvonalon hagyva eljátsszák nekünk az I Don’t Mind című b-oldalas The Subways dalt. De most komolyan, hogy lehetett ezt kiadni, kedves Fearless Records? Sincerely Collins vendégszerepléséről a Human-ben pedig már meg sem emlékeznék, mert magamra kéne gyújtanom a négyemeletest.  Ott van az I Fucked Up, a War Evermore, a Real Life, a Lost In The Dark, a Run Away (igen, négy éve is volt egy The Runaway című daluk, jól emlékeztek… - a kreativitás még itt is csökkenni látszik), ezek a dalok baromi jól működnek, mert nem akarnak beléjük olyasmit erőltetni, amit nem kéne. Jó, azért a Real Life-nál már erősen rezeg a léc, de olyan jól zakatol végig az az effekt, hogy én tudtam élvezni.

Őszintén én elengedtem a régi keménykedős változatát a bandának és hajlandó lennék megbarátkozni az új verzióval, ha végig magas színvonalú, ötletes és ragadós tételeket írnának. Viszont az, hogy az első két dal gitár és énekdallamai olyanok, mintha ötödikes kislányok hozták volna össze őket és igazából csak majdnem 8 perc után indul be a lemez, az eléggé lehangoló. Mint ahogy az is, hogy a jó dalokra jutó rossz dalok aránya egy az egyhez, ezt pedig 2018-ban elég nehéz elfogadni egy ilyen kaliberű bandától. Jó, felhozhatjuk a védelmükre, hogy „de legalább írnak jó dalokat is…” De az pont olyan, mintha az 1 kilós kenyér, amit vettél, félig penészes lenne. Jó szívvel ennéd meg a másik felét?


A MyMusic értékelése: 5/10


Tracklist:
01 – Red Clouds
02 – Why Am I Like This?
03 – Stare At The Sun
04 – I Fucked Up
05 – War Evermore
06 – Human
07 – I Don’t Mind
08 – Real Life
09 – Lost In The Dark
10 – My Enemy
11 – Run Away
12 – Lonely

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. november 5.

Palánkról, de hárompontos - AWS

AWS – Fekete részem (2018) | Valószínűleg az ország egyik legvártabb kiadványává nőtte magát az elmúlt féléveben a budapesti srácok negyedik albuma, hiszen Örsék az Eurovízióval mainstream-i magasságokba jutottak, és azóta nincs megállás. Ez pedig amellett, hogy a rivaldát rájuk irányította, olyan súlyt dobott a vállukra, amelyet – talán időhiányban, talán más – nem biztos, hogy sikerült maradéktalanul elcipelni a célig. Tovább

2018. október 11.

Isten sem segített – Crossfaith

Crossfaith – Ex Machina (2018) | Évek óta reménykedem benne, hogy végre a japánok megemberelik magukat és nemcsak egy fél jó lemezzel lepnek meg minket, hanem kitart a lelkesedés a korong végéig, én meg rányomhatom a kiváló plecsnit az aktuális darabra. Miután láttam őket élőben, ez a reményem mondhatni vággyá, sőt akarássá nőtte ki magát. Aztán megint csalódtam. Tovább

2018. szeptember 7.

One-Man Show - Panic! At The Disco lemezkritika

Panic! At The Disco – Pray For The Wicked (2018) | Brendon Urie egyedül maradt a Panic! fedélzetén, de szerencsére nem esett pánikba (bocs…), hanem pár ráérős hónapjában és a Broadway-szereplésének szünnapjaiban összehozta a banda hatodik lemezét. Ami igazából már nem is banda, hanem egy szólóproject, de ez mit sem von le az értékeiből, sőt, felsrófolja őket a tudat, hogy nagyrészt ez az egész egyetlen ember műve. Tovább

2018. augusztus 6.

Szétszed! - Chelsea Grin – Eternal Nightmare

Chelsea Grin – Eternal Nightmare (2018) | Miután Alex Koehler énekes és Dan Jones és Jake Harmond gitárosok is leléceltek, eléggé kérdéses volt a banda sorsa, de Tom Barber énekes érkezésével úgy döntöttek a srácok, hogy négyen is folytatják és összehozzák az Eternal Nightmare-t. Ennél jobban pedig nem is dönthettek volna, ugyanis ez bizony, bár nem reformálja meg a deathcore műfaját, de a fejedet azért leharapja. Tőből! Tovább

2018. július 30.

Berobbanás - Krúbi – Nehézlábérzés

Krúbi – Nehézlábérzés (2018) | Őszintén, baromi kevés magyar rap/hip-hop előadó van, akinek teljes odaadással tudom hallgatni a zenéjét, éppen ezért engem vágott a legjobban mellkason, hogy Krúbit az első hallgatástól kezdve röhögve és elismerően bólogatva élvezem. Aztán kijött a bemutatkozó album és konkrétan összehugyoztam magam a felismeréstől: ez kellett már a hazai hip-hop életnek! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky