3428 zenekar 12452 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. július 5. | Jam

Bólogatós kutyák! – Red Swamp – Desertdrive (2018)

Copyright:

Red Swamp - Desertdrive (2018) | Két évet váratott minket a debüt után a budapesti stoner/sludge banda, ennyi időre volt szükségük ugyanis, hogy valami egészen elképesztő második korongot pakoljanak össze. A Desertdrive paraszt, okos, fogós, baszatós, táncolós, bólogatós és minden tekintetben kiváló alkotás. Ezt így mindjárt az elején szögezzük le!

A másik, amit ki kell még jelenteni, hogy ez az én számból – billentyűzetemből – szinte istenkáromlásnak hangozhat, hiszen egészen eddig próbáltam elhatárolódni ettől a műfajtól és a hideg futkosott a hátamon, ha valaki a stoner szót kiejtette (persze kivételek mindig lesznek, ugye Apey?). Persze hozzátartozik az igazsághoz, hogy a két alapvető, ellenszenvemet kiváltó tényezőt a srácok kigyomlálták a palettáról, így tehát nincsen végtelenségig ismételt, ötlettelen riffek halmaza és főleg nincs torokordításos, szenvedős „sztónervokál”. Engem ezzel a kettővel a világból ki lehetne kergetni, viszont amit itt a srácok összehoztak, abban van egy kis metalcore, néhol egy kis rockos riffelgetés, itt-ott már-már popos refrének, na és persze a masszív agyletépés. Pont ezért van az, hogy hazánk egyik leginnovatívabb, legexportképesebb bandáját látom a srácokban, hiszen képesek egy közkedvelt műfajt úgy megfogni, hogy még a mandínerből elutasító személyem is kíváncsian kapja fel a fejét az első riffre és a végén elégedett csettint. Gyakorlatilag itt is a riffek kapják a legnagyobb hangsúlyt, hiszen mégsem 100%-ig stílusidegen a banda, viszont ezek a riffek nem a „hányszor lehet büntetlenül énekelni egy refrént” gondolatiságában fogantak, hanem változatosak és egy dalon belül is képesek több hangulat lefestésére. És persze nem kerülhetjük meg Veress Marci dobjátékát sem, aki csuklóból hozza a kötelezőt, húznak a grooove-ok, a duplázó pedig pörög, mint a körhinta a Tisza-menti falunapokon. Igazából a Queen of the Dirt vége ébreszti csak rá az átlaghallgatót, hogy gitárszólóból és elszállós agymenésből lehetett volna egy kicsit több is, de mivel az egész lemez feszes, mint Rihannán a koncertdress, ezért a kutyának nem tűnnek fel ilyen nüanszok, csak amikor kapunk belőle egy kis kóstolót.

A lemez legnagyobb erőssége mindenképpen Kovács Gergely és az ő hangi adottságai, hiszen képes az összes dalból slágert varázsolni. De komolyan, kivétel nélkül az összesből! Alapból van egy baromi jó hangszíne, amit iszonyatosan jól ki is használ, amikor meg elkezdődik az üvöltözés, akkor aztán hidegrázás. A screamek igazán mélyről, zsigerből érkeznek, mi pedig mosolyogva tépjük le a képeket a falról keretestül, hogy jól szétcsapkodjunk vele valamit! Amikor a Crossed beindul, vagy éppen a Castaway bangelős intrója, de akár a címadót vagy a már fent említett Queen of the Dirt-öt is említhetném, akkor aztán nincs megállás, „mindenki fejszével szabott kockás inget fog szarni tőle”, ahogy Gergely is mondta a lemezmegjelenés előtt. És igen, ez meg is történik, úgyhogy én ki merem jelenteni, hogy stílusában az év lemezét hozta nekünk a budapesti kvintett (ugye Apey-ék nem hoznak ki idén semmit) és minden elismerést megérdemeltek eddig is, ezután meg aztán pláne. Nagyon jól szól a lemez, ötletesek a dalok, zseniális az ének, rövid, tömör, és kellőképpen nagy az újrahallgatási faktor. Tulajdonképpen szóljatok, ha kihagytam valamit, de nálam ez most nagyon betalált!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

2020. szeptember 26.

Ha temetsz, temess mélyre! - Make Them Suffer – How To Survive A Funeral

Make Them Suffer – How To Survive A Funeral (2020) | Nagyon nehéz helyzetben voltam, mert alapvetően bírom a bandát, viszont az előzetes dalokból nekem egyedül az Erase Me ütött csak akkorát, hogy elkezdjem várni a lemezt – plusz természetesen a lemez címe, mert az viszont telitalálat! Ebből a kétes alapszituációból pedig a végeredmény egyértelműen kibillentett, nézzük merrefelé! Tovább

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky