3429 zenekar 12480 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. június 20. | Jam

Minek nevezzelek...? – Fall Out Boy

Copyright:

Fall Out Boy – M.A.N.I.A. (2018) | Baromi nehéz nekiállni beszélni erről a lemezről, hiszen imádtam ezt a bandát egészen a 2013-as Save Rock And Rollig. Mármint még azt is imádtam, ami azért elég kevés oldschool fanról mondható el. Aztán az American Psycho-val elindult egy olyan folyamat, amelyet meg kellene állítani. Sürgősen!

Van most ez a trend, hogy poposodni kell. Oké, meg lehet ezt csinálni, mint említettem a Save R’n’R-t imádtam. Aztán van az, hogy sok elektronikát és kevés élő hangszert kell használni. Oké, ezzel sincsen baj, hiszen már mondtam, a Save R’n’R-t imádtam. Van még emellett egy olyan trend is, hogy a szövegeket egy kicsit le kell butítani, a szarkazmust és az iróniát kicsit visszavenni és nonstop szerelmes-bánatos dalokat írni. Na, ez már baromira nem oké, kedves Fall Out Boy, hiszen a szövegeitek zseniálisak. Voltak. Most is akad pár jó sor, sőt, az „I’ll stop wearing black when they make a darker color” nekem baromira tetszett, vagy a Church kórusa, de amikor annyiból kihozunk egy refrént, hogy „If I can live through this (x3), I can do anything” (x2)… Ez nem refrén, ez egy közhelyes vicc. Mondjuk, azt hozzá kell tenni, hogy legalább így a zenei egyszerűség mellett nem lett túl magasra tornászva a költői képek száma, nehogy az örökké tizenhat éves rajongók ne tudják megfejteni az üzeneteket. De azt azért mindenképpen be kell látni, hogy itt már nincsenek túl nagy megfejtések. Sajnos.

A másik sarkalatos pont pedig egyértelműen a zene (mi más lenne egy zenei albumon…?), amely olyan, hogy semmilyen. Sehol nincs a kreativitás, a lendület, a lefoghatatlanul utánozhatatlan akkordbontások, az üthető ritmusképletek, a fütyülhető dallamok… Semmi nem maradt a régi FOB-ból, ugyanis úgy ki lettek herélve a kiadó és a marketingszakemberek által, hogy még ürühúsnak is kevesek lennének, hiába hízik vissza megint Patrick. Apropó Patrick, ezt az egyet még mindig nem lehet elvitatni, hogy Patrick hangja zseniális. De! Természetesen ebbe is bele tudok kötni, hiszen egy csomószor volt olyan érzésem az album hallgatása közben, hogy csak erőlködik és meg kell erőszakolnia önmagát azért, hogy kijöjjenek azok a hangok és a helyükön legyenek a vokálok. Természetesen nincs azzal baj, ha valaki feszegeti a saját határait, de ez ne menjen már az élvezhetőség rovására, kérem alássan! (és itt most olyan klasszikusokra gondoljunk, mint a Hum Hallelujah, a The Take Over, Te Break’s Over vagy éppen a My Songs Know…) Nem véletlen, hogy azok a dalok működnek legjobban, ahol nem az izzadtságszagú próbálkozás megy, hanem egy kis ösztönösség is felfedezhető bennük (Wilson, Heaven’s Gate, Bishops Knife Trick). Igazából nem is húzom tovább a dolgot, ez a lemez bár meg se jelent volna. Ha mást nem, legalább a srácok renoméját és a fiatalságom egy boldog darabkáját megőrizhettem volna. De olyan dalokkal, mint a Hold Me Tight Or Don’t vagy a Burna Boy vendégszereplésével küszködő Sunshine Riptide, nem is tudom mire számított a banda. Sőt, ezek után már én sem tudom, mire számítsak a jövőben. Talán a legjobb lenne számomra, ha a feloszlanának…


A MyMusic értékelése: 4/10


01 – Stay Frosty Royal Milk Tea
02 – The Last Of The Real Ones
03 – Hold Me Tight Or Don’t
04 – Wilson (Expensive Mistakes)
05 – Church
06 – Heaven’s Gate
07 – Champion
08 – Sunshine Riptide (feat. Burna Boy)
09 – Young And Manace
10 – Bishops Knife Trick
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. november 26.

A lányos énemnek - Against The Current

Against The Current – Past Lives (2018) | Két évvel ezelőtt nagy vehemenciával vetettem rá magam a new york-i trió debütáló lemezére, mert a Gravity EP azt vetítette elő, hogy egy gitárral és lendülettel bőven megtámogatott, korrekt kis Paramore-klónt kapunk. Akkor csalódnom kellett, mert sokkal lágyabb, lassabb és unalmasabb lett a debüt. A folytatás viszont igyekszik visszaadni a hitemet! Tovább

2018. november 20.

Az imádni való, kénköves Pokol - Architects

Architects – Holy Hell (2018) | Nyolcadik lemezéhez érkezett a brit metalcore alapvetésének számító Architects, akiknél nem csak az volt a kérdés, hogy tudnak-e kétévente minőségi dalokkal és tartalommal előállni, hanem az is, hogy fő dalszerzőjük és alapító gitárosuk, Tom Searle halála után merre tovább? A válasz egyszerű: lefelé a mélybe! Tovább

2018. november 15.

A változás jó, értem?! - The Amity Affliction

The Amity Affliction – Misery (2018) | A trióra fogyatkozott ausztrál metalcore csapat hatodik albuma egy olyan kísérletezés eredménye, amire ugyan számítani lehetett az elmúlt pár év alapján, mégis a végeredmény teljesen más, mint amit vártunk. Igen, elismerem, egészen érdekes a helyzet, viszont végighallgatva a Misery-t kijelenthető, hogy egyáltalán nem rossz. Sőt... Tovább

2018. november 5.

Palánkról, de hárompontos - AWS

AWS – Fekete részem (2018) | Valószínűleg az ország egyik legvártabb kiadványává nőtte magát az elmúlt féléveben a budapesti srácok negyedik albuma, hiszen Örsék az Eurovízióval mainstream-i magasságokba jutottak, és azóta nincs megállás. Ez pedig amellett, hogy a rivaldát rájuk irányította, olyan súlyt dobott a vállukra, amelyet – talán időhiányban, talán más – nem biztos, hogy sikerült maradéktalanul elcipelni a célig. Tovább

2018. október 11.

Isten sem segített – Crossfaith

Crossfaith – Ex Machina (2018) | Évek óta reménykedem benne, hogy végre a japánok megemberelik magukat és nemcsak egy fél jó lemezzel lepnek meg minket, hanem kitart a lelkesedés a korong végéig, én meg rányomhatom a kiváló plecsnit az aktuális darabra. Miután láttam őket élőben, ez a reményem mondhatni vággyá, sőt akarássá nőtte ki magát. Aztán megint csalódtam. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky