3429 zenekar 12454 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. június 25. | Jam

Mázsa < Tonna < Caliban

Copyright:

Caliban – Elements (2018) | A német metalcore legendák visszatértek a tizenegyedik stúdióalbumukkal, amely ugyan nem fogja megváltani a világot, viszont mindenképpen érdemes ráfülelni, hiszen zsigerből hozzák a rájuk annyira jellemző brutalitást. Mindezt úgy, hogy nem mennek át a nonstop agy nélküli favágásba, hanem értékeket pakolnak a breakdownok közé.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

20 év alatt 11 lemezt kihozni gyakorlatilag eléggé tartalmas életműnek tűnhet, mégis úgy néz ki, hogy a srácoknak bőven van még mondanivalójuk, ugyanis a mostani korongra is 13 dalt és másfél bónuszt pakoltak fel, ami nem számít kevésnek, sőt… Ha valaki ebben a műfajban 10 dalon keresztül érdekes tud maradni, akkor az már világklasszis teljesítménynek számít, de ahogy láttuk az Architects vagy éppen az August Burns Red ezt a kihívást mindig teljesíteni tudja. A Caliban azért viszonylag kisebb név a szakmában a fentebb említetteknél, és nagyjából arra is választ kapunk ebből a lemezből, hogy ez miért van így. Egyrészt Európa szívéből igyekeztek világhírt összeharácsolni, nyilván hendikeppel indultak, viszont több, mint 20 éve talpon vannak, tehát valahogy mégiscsak sikerült megvetniük a lábukat a szcéna kihalófélben lévő, elszikesedett talaján. Másrészt fogósak ezek a dalok, de nyilván nincs bennük annyi ötlet, amennyiből klasszikust lehet avatni. Elhallgatható döngölde az Elements, de sajnos nem lesz belőle hivatkozási alap.

Pedig a srácok mindent bevetnek, hiszen a lemez első pillanatától kezdve ránk rúgják az ajtót és addig ütlegel vele, amíg tűzifává nem aprítja azt apróra zsugorodott testünkön. Ezzel a résszel alapvetően nincs is baj, hiszen „a kemény részek valóban kemények” – ahogy azt mindenki hangoztatja körülbelül 15 éve, minden lemezén. Itt viszont tényleg nincs mit szépíteni, arcon b*sznak a dalok. Minden hangszernek megvannak a maga fénypontjai a lemezen, itt-ott egy jó blastolás, máshol egy egészen ötletes breakdown, valahol egy teljesen jó tekerés a gitáron, megint máshol meg egészen kiváló énekdallamok. Nem, senki ne képzelje, hogy akkor itt majd Thomas Anders-i magasságokig emelkedik a vokális teljesítmény, de arra minden dalban bőven elegendő, hogy kicsit fel tudjunk lélegezni a nonstop darálda közben. És itt el is érkezünk a lemez egyik legnagyobb hibájához: nincs megállás. Jó, értem én, hogy a true hc arcok most örömtüzeket gyújtva tapsikolnak, hogy végre egy banda, amelyik nem sz@rozik mindenféle átvezetőkkel, meg akusztikus, instrumentális, elektronikus kruttyogásokkal… De az, hogy csak bónuszként pakolnak fel egy félig akusztikus átvezetőt és egy olyan dalt, amelyben végre tényleg tiszta ének van, az talán luxusnak számít. Főleg úgy, hogy ezek nem is rossz próbálkozások.

Stabil ez a banda, mint a Pál utcai fiúk helye a kötelező olvasmányok között, ráadásul megvan bennük a tűz és a lehetőség, hogy egy kicsit feszegessék a stílus határait és ne csak ujjgyakorlatokkal mutassák meg 1-2 évente, hogy ők bizony még mindig jönnének felszántani az arcunkat. Persze, még mindig fényévekkel járnak olyan bandák előtt, mint az Emmure, az Attila vagy éppen a Chelsea Grin, csak éppenséggel lenne bennük még bőven potenciál. Én nagyon reménykedem, hogy a következőkben egy kicsivel több effektet és tiszta vokált használnak, kicsit ötletesebb és kevésbé zsigeri breakekkel jönnek elő és főleg elfelejtik, hogy németül kell dalt írni. Persze, tudom, hogy ez csak egyszeri alkalom volt a kollaboráns cimbikék miatt, de akkor is… „Was ist dein problem?”


A MyMusic értékelése: 6/10


Tracklist:
01 – This Is War
02 – Intoxicated
03 – Ich Blute Für Dich (feat. Matthias Tarnath and Sabastian ’Sushi’ Biesler)
04 – Before Later Becomes Never (feat. CJ McMahon)
05 – Set me Free
06 – My Madness
07 – I Am Fear
08 – Delusion
09 – Carry On
10 – Masquerade
11 – Incomplete
12 – The Great Unknown
13 – Sleepers Awake

14 – Dark Shadows (bonus track)
15 – Forsaken Horizon (bonus track)

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. július 1.

TÚMÁCS | Heaven Shall Burn – Of Truth And Sacrefice

Heaven Shall Burn – Of Truth And Sacrefice (2020) | Négy év lemezszünet és két év alkotói szabadság után a német metalbrigád nem kisebb vállalásba fogott, minthogy egy majd’ 100 perces duplalemezzel gyalulják le a hallgatók hallójáratait, miközben elsztorizgatnak életről, halálról, a bolygónkról, az emberiségről és természetesen a gyarlóságról, a nagybetűs ellenségről magáról. Vagyis magunkról, ugyebár… Tovább

2020. június 10.

Hulljon a férgese! | The Black Dahlia Murder

The Black Dahlia Murder – Verminous (2020) | Kilencedik lemezét görgette kifelé a Verminous képében a death metal alapvetésnek számító amerikai banda idén, Strnad-ék pedig egy fikarcnyi kétséget sem hagynak afelől, hogy méltán érdemelték ki ezt a titulust. Most először kellett három évet várni az előző korong után a rajongóknak, de a végeredmény tekintetében bőven mondhatjuk, hogy megérte a plusz egy év! Tovább

2020. június 6.

Meghaltam? | Polaris

Polaris – The Death Of Me (2020) | Második lemezét hozta ki az ausztrál metalcore banda és ha ez a náció és ez a zsáner egy mondatba kerül, akkor abban biztosak lehetünk, hogy valami nem mindennapi produkcióval fogjuk szemben találni magunkat. Ezt maximálisan alá is támasztja a The Death Of Me, hiszen a srácok mindent hoztak, ami kötelező, de mindenen csavartak is egy kicsit, hogy azért mégse legyen már tizenkettő egy tucat! Tovább

2020. június 2.

Kivirágzás | Hayley Williams

Hayley Williams – Petals For Armor (2020) | Sokan azt gondoltuk, hogy az After Laughter-rel Hayley helyretette a dolgokat az életében és a lelkét gyötrő démonoktól megszabadulva végre visszatérnek a klasszikus hangzáshoz és a sodró lendületű poppunk dalokhoz a Paramore-ral. Ez a remény még mindig él, de nagyobbat nem is tévedhettünk volna, hiszen Hayley-ben még volt egy szólólemez, ami a belső utazás és a pop egy teljesen más árnyalatát mutatja meg, mint az AL. Tovább

2020. május 25.

Anyu, fáj a fejem! | Four Year Strong

Four Year Strong – Brain Pain (2020) | Van ez az easycore dolog, amit mindenki az A Day To Remember-rel azonosít, hiszen ők voltak a koronázatlan királyai a műfaj úttörésének. De azt valahogy mindenki elfelejti megemlíteni, hogy ott van a Four Year Strong, akik legalább olyan régóta és legalább olyan minőségi zenét szállítanak lemezről lemezre, mint a nagytestvér. Tehát igazságot a világnak, hallgassatok FYS-ot! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky