3428 zenekar 12452 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2018. június 25. | Jam

Mázsa < Tonna < Caliban

Copyright:

Caliban – Elements (2018) | A német metalcore legendák visszatértek a tizenegyedik stúdióalbumukkal, amely ugyan nem fogja megváltani a világot, viszont mindenképpen érdemes ráfülelni, hiszen zsigerből hozzák a rájuk annyira jellemző brutalitást. Mindezt úgy, hogy nem mennek át a nonstop agy nélküli favágásba, hanem értékeket pakolnak a breakdownok közé.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

20 év alatt 11 lemezt kihozni gyakorlatilag eléggé tartalmas életműnek tűnhet, mégis úgy néz ki, hogy a srácoknak bőven van még mondanivalójuk, ugyanis a mostani korongra is 13 dalt és másfél bónuszt pakoltak fel, ami nem számít kevésnek, sőt… Ha valaki ebben a műfajban 10 dalon keresztül érdekes tud maradni, akkor az már világklasszis teljesítménynek számít, de ahogy láttuk az Architects vagy éppen az August Burns Red ezt a kihívást mindig teljesíteni tudja. A Caliban azért viszonylag kisebb név a szakmában a fentebb említetteknél, és nagyjából arra is választ kapunk ebből a lemezből, hogy ez miért van így. Egyrészt Európa szívéből igyekeztek világhírt összeharácsolni, nyilván hendikeppel indultak, viszont több, mint 20 éve talpon vannak, tehát valahogy mégiscsak sikerült megvetniük a lábukat a szcéna kihalófélben lévő, elszikesedett talaján. Másrészt fogósak ezek a dalok, de nyilván nincs bennük annyi ötlet, amennyiből klasszikust lehet avatni. Elhallgatható döngölde az Elements, de sajnos nem lesz belőle hivatkozási alap.

Pedig a srácok mindent bevetnek, hiszen a lemez első pillanatától kezdve ránk rúgják az ajtót és addig ütlegel vele, amíg tűzifává nem aprítja azt apróra zsugorodott testünkön. Ezzel a résszel alapvetően nincs is baj, hiszen „a kemény részek valóban kemények” – ahogy azt mindenki hangoztatja körülbelül 15 éve, minden lemezén. Itt viszont tényleg nincs mit szépíteni, arcon b*sznak a dalok. Minden hangszernek megvannak a maga fénypontjai a lemezen, itt-ott egy jó blastolás, máshol egy egészen ötletes breakdown, valahol egy teljesen jó tekerés a gitáron, megint máshol meg egészen kiváló énekdallamok. Nem, senki ne képzelje, hogy akkor itt majd Thomas Anders-i magasságokig emelkedik a vokális teljesítmény, de arra minden dalban bőven elegendő, hogy kicsit fel tudjunk lélegezni a nonstop darálda közben. És itt el is érkezünk a lemez egyik legnagyobb hibájához: nincs megállás. Jó, értem én, hogy a true hc arcok most örömtüzeket gyújtva tapsikolnak, hogy végre egy banda, amelyik nem sz@rozik mindenféle átvezetőkkel, meg akusztikus, instrumentális, elektronikus kruttyogásokkal… De az, hogy csak bónuszként pakolnak fel egy félig akusztikus átvezetőt és egy olyan dalt, amelyben végre tényleg tiszta ének van, az talán luxusnak számít. Főleg úgy, hogy ezek nem is rossz próbálkozások.

Stabil ez a banda, mint a Pál utcai fiúk helye a kötelező olvasmányok között, ráadásul megvan bennük a tűz és a lehetőség, hogy egy kicsit feszegessék a stílus határait és ne csak ujjgyakorlatokkal mutassák meg 1-2 évente, hogy ők bizony még mindig jönnének felszántani az arcunkat. Persze, még mindig fényévekkel járnak olyan bandák előtt, mint az Emmure, az Attila vagy éppen a Chelsea Grin, csak éppenséggel lenne bennük még bőven potenciál. Én nagyon reménykedem, hogy a következőkben egy kicsivel több effektet és tiszta vokált használnak, kicsit ötletesebb és kevésbé zsigeri breakekkel jönnek elő és főleg elfelejtik, hogy németül kell dalt írni. Persze, tudom, hogy ez csak egyszeri alkalom volt a kollaboráns cimbikék miatt, de akkor is… „Was ist dein problem?”


A MyMusic értékelése: 6/10


Tracklist:
01 – This Is War
02 – Intoxicated
03 – Ich Blute Für Dich (feat. Matthias Tarnath and Sabastian ’Sushi’ Biesler)
04 – Before Later Becomes Never (feat. CJ McMahon)
05 – Set me Free
06 – My Madness
07 – I Am Fear
08 – Delusion
09 – Carry On
10 – Masquerade
11 – Incomplete
12 – The Great Unknown
13 – Sleepers Awake

14 – Dark Shadows (bonus track)
15 – Forsaken Horizon (bonus track)

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

2020. szeptember 26.

Ha temetsz, temess mélyre! - Make Them Suffer – How To Survive A Funeral

Make Them Suffer – How To Survive A Funeral (2020) | Nagyon nehéz helyzetben voltam, mert alapvetően bírom a bandát, viszont az előzetes dalokból nekem egyedül az Erase Me ütött csak akkorát, hogy elkezdjem várni a lemezt – plusz természetesen a lemez címe, mert az viszont telitalálat! Ebből a kétes alapszituációból pedig a végeredmény egyértelműen kibillentett, nézzük merrefelé! Tovább

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky