Elszállni... Deftones lemezkritika

Deftones - Gore (2016) | A modern metal egén horgonyzó, magányos zászlóshajó a Deftones, hiszen abban az alternatív zenei stílusban, amelyben tevékenykednek, mindenképpen világelsők. Az, hogy senki más nincs mellettük ebben a stílusban, az már egészen más kérdés. Az viszont tagadhatatlan, hogy minden egyes megjelenéssel magasabbra tették a lécet. Eddig.

megosztás
kapcsolódó linkek
- Deftones
kapcsolódó cikkek
- A pokolnál is mélyebbről: After The Burial

A Diamond Eyes (2010) és a Koi No Yokan (2012) után eléggé sokat kellett várni az új anyagra, amiből arra következtettem, hogy nyilván az utolsó, rajongói és kritikai oldalról egyaránt mézben fürösztött anyagot felül kell múlni valamivel. Aztán jött Stephen Carpenter (gitár) kiakadása, hogy ő nem akar ezen a lemezen szerepelni, mert nem tetszik neki, amerre az egész banda, a hangzásvilág és a dalok tartanak. No, itt ijedtem meg nagyon. Aztán megjött a lemez, kiéhezett hiénaként vetettem rá magam - hátha Carpenter kiakadása csak okos marketingfogás volt - és rá kellett jönnöm, hogy ez most nem az a Deftones. Legalábbis nem teljesen...vagy már csak egy kicsit...vagy valamennyire még talán, de az sem biztos.

Az van, hogy elmentek a srácok egy kicsit ebbe az experimentálisabb irányba (dehogy kicsit, nagyon!), amely ugyan nyomokban eddig is tapasztalható volt, viszont kellően egyensúlyozva voltak a földbe döngölős, erősebb, riffesebb, metalosabb részekkel, amelyek most eléggé vissza vannak szorítva. A Doomed User a főkolompos az ellensúlyban, de sajnos annyira egyedül van, mint a kisujjam (amely a világ egyik leghülyébb mondása, by the way...). Chino még mindig az egyik legjobb dolog, ami a rockzenével 2016-ban történhet, de sajnos azt is alá kell írnunk, hogy egy majd' 50 perces altatót még ő sem tud egyedül elvinni a hátán. Még szerencse, hogy jó dalok tekintetében egyébként keretbe van foglalva az album, csak nagyon nehezményezem a közepe felé beköszönő unalmas, sótlanabb perceket. Látszik, hogy nagyon igyekeztek az arcok elrugaszkodni mindattól, amik eddig voltak, de mégis megtartani a dolog kvintesszenciáját azok kedvéért, akik nem tolerálják annyira a változásokat. Ez helyenként sikerült, helyenként viszont eléggé hatalmas kapufákat sikerült lőni.

Nem azt mondom, hogy nem jó a lemez, félreértés ne essék, hiszen még így is egy egyedülállóan érdekes és kellően kigondolt koncepcióval van dolgunk, csak úgy érzem, talán még nem sikerült pontosan eldönteni, hogy akkor melyik is legyen az az út: maradjon a járt, vagy legyen a teljesen járatlan? Inkább fogtak egy machetét és keresztülvágták magukat a kettő közötti dzsungelen. Ez is egy út, csak sokáig is tartott, meg nem is igazán hozta azt az eredményt, amit sokan vártunk. A magam részéről remélem, hogy a következő már egy teljesen megérkezett, egységes, együtt lélegző csapat munkája lesz, akik mind ugyanarra tartanak, és ugyanazt akarják. Addig meg ott vannak a klasszikusok!

A MyMusic értékelése: 7/10 (presztízsből is!)

Tracklist:
01 - Prayers/Triangles
02 - Acid Hologram
03 - Doomed User
04 - Geometric Headdress
05 - Hearts/Wires
06 - Pittura Infamante
07 - Xenon
08 - (L)MIRL
09 - Gore
10 - Phantom Bride (feat. Jerry Cantrell from Alice in Chains)
11 - Rubicon

Jam

cimkék
- 2016, Deftones, lemezkritika, újdonság!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább