3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2016. január 26. | Jam

Fuldoklás a breakdown-tengerben: For Today - Wake

Copyright:

For Today - Wake (2015) | Mivel 2014 egyik legjobb paraszt-core lemezét tette le a banda az asztalra a Fight The Silence képében, nagyon vártam ezt a korongot, de egyben féltem is tőle, hiszen évente albumot kiadni dőreség. Máris mondom miért.

Az van ugyanis, hogy fáradnak a srácok és ez nagyon meglátszik a teljesítményen. Míg a tavalyi korongot joggal nevezhetnénk pályafutásuk csúcspontjának, ahol a breakdownok és a durván fejbe verős részek megfelelően lettek balanszolva a tiszta énekek és a kicsit megengedőbb, már-már dallamos részek által, addig itt szinte megállás sincsen, csak a földbe döngölő, egymás után ömlő egyesek és nullák halmaza. (És nem, itt most nem a programozásra gondolok...) Vannak benne jó dolgok, csak egyszerűen unalmassá és repetitívvé válik. Most is azt az utat kellett volna választani, mint 2013-ban és egy 6-7 dalos EP bőven elegendő lett volna. Persze, a Razor & Tie-tól a Nuclear Blast-hez igazoltak és kellett a bizonyítás, de sajnos ez így eléggé kapufára ment és még nem igazán dönthető el 100%-osan, hogy befelé pattant-e?

Mindenesetre Mattie Montgomery megérdemel egy kis simogatást kobak-fronton, hiszen a szövegek legalább már próbálnak elszakadni attól a koncepciótól, hogy 40 percen keresztül prédikálna nekünk Istenről és a Bibliáról. És Ryan Leitru is kaphat egy kis hátba veregetést, hiszen a tisztái még mindig jók, csak néhol kevesek és unalmasak. Igen, ez nagyjából paradoxon, de ha a lemezt önálló entitásként elemezzük, és nem idézzük fel a 2014-es korong hasonló pillanatait, akkor egészen jó énektémák vannak, viszont ha megtesszük eme múltidézést, akkor bezony már látható, miről is vakerolok. Kár érte, főleg úgy, hogy még az átvezető, nyugtató részek is kellemes deja vu-érzéssel hatnak breakdownok-tól megfáradt, kényeztetésre vágyó hallójáratainkra. Igazság szerint kellett volna még ennek a lemeznek egy év, hogy összeérjen és szanálódjon a kevésbé emészthető rész, valamint megmaradjanak az olyan dalok, mint a Broken Lens, a Wasteland vagy a Hopeless Ambition. Remélem, idén nem kapunk újabb nagylemezt, de ezt már csak az elkeseredett reménykedés mondatja velem és az új kiadó "talán értelmes belátása". Meglátjuk.

A MyMusic értékelése: 6/10

Tracklist:
01 - No Truth, No Sacrefice
02 - Broken Lens
03 - Forced Into Fire
04 - Deserter
05 - Bitter Roots
06 - Wasteland
07 - Hopeless Ambition
08 - Determination
09 - Flooded Earth
10 - Time And Tide
11 - Two Brothers (bonus)
12 - Without You (bonus)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky