Kisujjból a kötelezőt - Papa Roach - F.E.A.R.

Papa Roach - F.E.A.R. | Nyolcadik lemeznél az ember már nem vár túl sokat egy bandától, kivéve, ha olyanról van szó, akik - ha nem is mindig, de - általában minőségi albumokat produkáltak a sokasodó évek során. A Papa Roach szerencsére egy ilyen banda, s noha voltak megingások, a The Connections kellemes meglepetés volt 2012-ben. Lássuk, van-e még puskapor Jacobyékban?

Aki volt már élőben a srácok koncertjén, az tudja, hogy a kérdés korántsem aktuális, hiszen olyan energiabomba tud lenni egy-egy PR koncert, hogy nehéz vetélytársakat találni a mezőnyben. Aki pedig még nem volt, annak Barba Negra Trek, június 14. Just sayin'... Apropó, ha már itt tartunk, hogy PR: a banda nagy szerencséje, hogy olyan marketinggépezet részei, akik akkor is képesek csodát tenni, ha a zenészek kicsit ingatag talajon mozogva, nem éppen életük korongját gurítják elő a stúdióból. Szerencsére ennél a lemeznél nem kellett nagyon vakarniuk a fejüket az öltönyösöknek, hiszen a F.E.A.R., ha nem is tökéletes, de mindenképpen élvezhető hallgatnivaló.

Kellően erős felütéssel és hasonlóan combos folytatással az album egészen a Gravity-ig tartja a színvonalat, talán még emelkednie is sikerül a Falling Apart és a Love Me Till It Hurts magasságában (a lemez két legjobb szerzeménye, szvsz), de aztán megindul az a folyamat, amit ellaposodásnak, már-már unalomnak is nevezhetnénk. A probléma ott keresendő, hogy az ember alapjában véve egy változatos rocklemezt várna a srácoktól, ámbár mikor már a negyedik vagy ötödik balladisztikus, középtempós, ugyanolyan (semmilyen) dalt hallgatja, akkor megkérdőjelezi vakon vetett bizalmát az urakban. A Gravity-hez Maria Brink (In This Moment) sajons csak egy hisztérikus verze részt tud hozzátenni, amely eléggé kevésnek bizonyul, majd a War Over Me és a Devil kettőse pecsételi meg igazán a lemezt. Az előzetesként kihozott Warriors hozza vissza a lendületet mindössze egyetlen dal erejéig és schluss, vége is a mókának.

A deluxe edition tulajdonosai pedig kicsit mosolyoghatnak még a bajszuk alatt , ugyanis a két extra dal (Hope for the Hopeless és Fear Hate Love) tempós, döngölős, dallamos, táncolható, igazi klasszikus koncertnóta. Hogy ezeket miért nem lehetett feltenni a fentebb említett, gyengélkedő tételek helyett a lemezre, az számomra az érthetetlenség magasiskolája. Meggyőződésem, hogy akkor egy sokkal jobb pontszámmal és főleg édesebb szájízzel búcsúznék a korongtól, így viszont sajnálatom és csalódottságom is tüske marad egy ideig, mert bírom a bandát nagyon. Remélem, legközelebb már megközelítik majd a számomra etalon The Paramour Sessions-t. Bárcsak...!

A MyMusic értékelése: 6/10

Papa Roach - F.E.A.R. (2015, Eleven Seven Music)

Tracklist:
01 - F.E.A.R. (Face Everything And Rise)
02 - Skeletons
03 - Broken As Me
04 - Falling Apart
05 - Love Me Till It Hurts
06 - Never Have To Say Goodbye
07 - Gravity (feat. Maria Brink)
08 - War Over Me
09 - Devil
10 - Warriors (feat. Royce Da 5'9")
11 - Hope for the Hopeless (bonus)
12 - Fear Hate Love (bonus)

Jam

cimkék
- lemez, lemezkritika, Papa Roach

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább