3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2013. április 28. | Bertoni

SKAtch: Elképzelhetetlenek lennének a mindennapjaink ska nélkül

Copyright:

A szegedi SKAtch által játszott zene elsősorban a ska műfajhoz húz, amelyet magyaros-balkános ízzel fűszereznek meg. A csapat elsősorban klubokban valamint fesztiválokon szereti megmutatni magát, Szegeden kívüli második hazájának a Délvidéket tartja. Idén több nagy hazai fesztiválon is fellépnek majd, érdemes tehát odafigyelni rájuk!

Már viszonylag régóta zenéltek együtt, hogy tudtok ennyi hangszert és embert összehangolni?
SKAtch: Régen, és ráadásul messze egymástól, Szegeden és Pesten is élnek a zenekarból, a próbákat ezért vasárnap délután tudjuk lebonyolítani. Megvannak a közös céljaink, így minden ember egy irányba megy. 8-an vagyunk, tehát a kisebb konfliktusok elkerülhetetlenek, de a konfliktusokból születnek a legjobb megoldások. A hangszermennyiséghez az 5 év alatt már hozzászoktunk.
 
Milyen szálak fűznek a ska műfajhoz titeket?
- Csépe László, a zenekar basszusgitárosa már régóta nyomon követte a 70-es/80-as/90-es évek ska zenéit. Valaki rajta keresztül, valaki a nagyobb magyarországi ska előadókon keresztül, valaki nagyobb külföldi előadókon keresztül, valaki a SKAtch-on keresztül ismerkedett meg a ska zenével. Ennyi idő után azt mondhatjuk, hogy per pillanat már mindenkinek ez a műfaj a szíve-csücske, elképzelhetetlenek lennének a mindennapjaink ska nélkül.
 
Honnan ismeritek egymást?
- Korábbi zenekarokból, óvodából/iskolából.
 
Mik voltak a fő állomások eddig a zenekar életében?
- 2009-ben megnyertük a Rockmaraton tehetségkutatóját, így kijuthattunk Berlinbe játszani, 2010-ben megjelent első nagylemezünk Jóska csárda címmel. 2012-ben a Szigeten adtunk koncertet, idén pedig, azaz 2013-ban ünnepeljük 5. születésnapunkat, illetve készül az új EP.
 
A koncertekben mit szerettek legjobban?
- Ugrálni és zenélni. Nagyon szeretjük látni, ahogy a közönség beindul a zenénkre, és mikor koncert közben leállnak, mert már nem bírják az ugrálást, akkor teszünk rá egy lapáttal.
 
Úgy tudom, főleg Dani kitüntetett figyelmet élvez a szebbik nem részéről. Okoz ez bármi problémát például a koncertek után?
- Nem szokott, mivel boldog és tartós párkapcsolatban él. A koncert utáni rajongás általában nagy baráti beszélgetésekbe és sörözésekbe csap át.
 
Hogy viszonyultok a rajongókhoz?
- Szeretjük őket. Szeretjük megkérdezni a véleményüket az új zenékről, a hangulatról, 1-1 koncertről. Szegeden nagy a rajongótábor, itt a zenekar és a közönség között baráti a kapcsolat. A legnagyobb rajongónk pl. magára tetováltatta a SKAtch logót.
 
Mi vitt Szerbiába titeket?
- Először a Zentai Ifjúsági Játékok. Itt sikerült hála istennek akkora sikert aratni, hogy automatikus belépőnk lett 2 vajdasági klubba, valamint a következő éves fesztiválra. A klubkoncertek teltházasak voltak (a Zentai Mojo klubban egyszer a határátkelő zsúfoltsága miatt hajnal fél 2-kor tudtunk kezdeni, a közönség megvárta a koncertkezdést, telt ház). Sajnos idén úgy néz ki, elmarad az Ifjúsági fesztivál Zentán.
 
Mit vártok az idei fesztiválszezontól?
- Menedzserünknek köszönhetően a Pafe-n, valamint a Fezenen biztos fellépők vagyunk, valamint hazai zenekarként a SZIN-en is. Ezen kívül mi is kíváncsiak vagyunk, hova sikerül eljutnunk.
 
A SZIN-en külön színpadot kaptok, ez hogy alakult? Mit terveztek a lehetőséggel?
- Nem kapunk, de a Pepsi színpadon lépünk fel.
 
Nagyon sok fellépésetek lesz, hogy tudjátok ezt összeegyeztetni a magánélettel?
- Igaz, hogy mindenkinek sok elfoglaltsága van, de a zenélést mindenki előtérbe helyezi (legyen szó akár családról, iskoláról, egyébről). Mindenkit éltet az, hogy koncerten játszhasson, mindent megtesz ezért.
 
És mi a helyzet a stúdiózással? Készül a saját lemez?
- Már a végső simításokat végezzük a 6 számos EP-n, melynek címe Kaszinó. A lemezbemutató május 4-én lesz, Szegeden a Rongy kocsmában.
 
Hogyan születik egy-egy új dal?
- Egyszerű a recept: valaki hoz egy dallamot, mindenki beleteszi, amit tud (ritmus, riffek, akkordok), írunk rá egy szöveget (vagy eldöntjük, hogy ez most instrumentális lesz), és kész.
 
Mik a távlati célok?
- Sok koncert. Alapvetően ezt a fajta muzsikát a koncertek éltetik, ugrálás nélkül nem megy. Természetesen ezek mellett új számok írása, és már egy videoklip is körvonalazódik.
 
Milyen megfontolás áll a nyelvválasztás hátterében?
- Nem áll jól nekünk az angol nyelv, máson meg nem lenne nagyon értelme énekelni. Így marad a magyar.
 
Mi a kedvenc sztoritok a zenekarral?
- Van egy pár! Laci gitárosunkat egyszer elhagytuk a Rockmaratonon, de a másnapi szegedi koncertre megérkezett :)
 
Reméljük, az elkövetkezendő fellépésekre mindenki rendben és egészben megérkezik majd, kívánunk hozzájuk nagy sikereket!
 
Bertoni
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky