Cím | Dátum | |
---|---|---|
Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhetA kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább |
2020. augusztus 18. Interjú |
|
Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnakTóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább |
2020. március 27. Interjú |
|
A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz TamássalHat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább |
2019. november 4. Interjú |
|
Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változásátSzalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább |
2019. április 24. Interjú |
|
Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartaniMi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább |
2019. február 5. Interjú |
|
A víz mellett le tudok lazulni - Boros Csaba, a Republic basszusgitárosaHa nyári szabadtéri Republic koncert, akkor Barba Negra! Június 2-án fővárosi törzshelyén ad egy felejthetetlen nagykoncertet az együttes. Boros Csabát kérdeztük a most szombati eseményről és az együttes terveiről. Tovább |
2018. május 31. Interjú |
|
Milyen a jó iskola? Zene és kétnyelvű oktatásMiért érdemes már általános iskolában két nyelven tanulni a tantárgyakat? Hogyan lehet már az érettségivel együtt felsőfokú nyelvvizsgát tenni? Miért fontos, hogy a drámatagozat éppúgy jelen legyen, mint a sport, a képzőművészet, a zene, a média, vagy a programozás. Miért érdemes alternatív zeneórákat szervezni? Kiss Károlyt, az Európa 2000 alapítványi gimnázium humán munkaközösség vezetőjét kérdeztük. Tovább |
2018. április 1. Interjú |
|
Éva Presszó: Szeretném, ha a zenekar a világon elsőként játszhatna a HoldonA 2017-es évben az Éva presszó szépen menetelt előre, és ez ebben az évben sem változott semmit. Folyamatosan jönnek az új dalok, készülnek a klipek és emellett a zenekar állandóan koncertezik. Most egy kicsit mesélnek nekünk a tervekről, a csapatról és az előttük álló fesztiválszezonról. És természetesen az új dalok is szóba kerültek! Vígh Évával készült interjú a „tovább” gomb után! Tovább |
2018. március 27. Interjú |
|
Molow: Csinálom, ami jólesikMolow, a francia származású előadóművész több, mint egy átlagos zenész. Molow egy komplett zenekar egy személyben. Gyerekkora óta folyamatosan váltogatja hangszereit, hol gitáron, hol egy lábason veri az ütemet. Van, hogy gyermek darabokhoz szerez zenét, és olyan is, hogy jazz-metal zenekarával turnézik Európa szerte. Molow most Budapestre látogatott, hogy néhány koncert erejéig a magyar közönséget is elszórakoztassa interaktív showjával. Tovább |
2018. január 18. Interjú |
|
Temesi Berci: új szólóalbum pályatársakkal, és ikonokkalHarminchat zenészbarát közreműködik Temesi Berci november végén debütált harmadik szólóalbumán. A dalok elkészüléséről így beszél a népszerű basszusgitáros, zenei rendező producer: Tovább |
2017. december 4. Interjú |
|
Horváth Boldi: Az emberek borzalmas minőséget kapnak kb. a rendszerváltás óta a popzenébenA Kelemen Kabátban szombaton az Akvárium Klubban koncertezik, tőlük még nem látott látványvilággal, ismert vendégekkel. A zenekar frontemberével. Horváth Boldival a koncertről, kabátról, a nem csajozós zenészekről és a zeneiparról beszélgettünk. Tovább |
2017. november 8. Interjú |
|
Würffel: Az észt rádiók sokkal nyitottabbak2017. április 8-án a Cseh Tamás Programnak köszönhetően egy különleges vendég is fellép a The Biebers lemezbemutató koncertjén az Akváruim Klub Nagyhalljában. A Würffel elektro-pop trió az egyik legizgalmasabb fiatal észt zenekar, első alkalommal ad koncertet Magyarországon. A zenekar énekesnőjével, Rosanna Lints-szel beszélgettünk. Tovább |
2017. április 4. Interjú |
|
United Experience: Nincs idő lamentálni a múltonÓriási bejelentésre szánta el magán nemrégiben a United. 17 év, és megannyi sláger után az együttes és Pély Barna útjai elváltak. A United alapító tagok Mits Gergő és Romhányi Áron töretlenül tovább viszik a csapatott egy új, izgalmas úton elindulva. Őket kérdeztük a United Experience terveiről. Tovább |
2017. március 2. Interjú |
|
Értetlenül, egyben mosolyogva – Németh Róbert szólólemezt készítettViszonylag ritka a popzene történetében, hogy egy zenekar ritmusszekciójának addig önálló dalszerzőként nem túl produktív basszusgitárosa szólólemezzel rukkoljon elő. Most viszont szerencsére történt egy ilyen eset hazánkban: a 2015-ben feloszlott HS7 basszusgitárosa, Németh Róbert – miközben 2013 óta a Pegazusok Nem Léteznek aktív tagja – még magát is meglepve idén tavasszal elkezdett dalokat írni, amik annyira jók lettek, hogy stúdiófelvételt és nagylemezt érdemeltek. Az október 17-én érkezett, Nincsen mozgás az eseményhorizonton című bemutatkozó albumot a Gold Record kiadó jelenteti meg. Tovább |
2016. november 10. Interjú |
|
Takács Csaba: Mindig is zenével foglalkoztamTakács Csaba életében mindig is jelen volt a zene. Ezt sok ember elmondhatja magáról, azonban nemrég Rocknagykövetté választották – ráadásul nem is akárkik -, ezen kívül megjelent első lemeze, amelyet Lélekvándor címre kereszteltek. Interjú a tovább után. Tovább |
2016. október 20. Interjú |
|
Elefánt: Ne legyen lelőve a poén!Az Elefánt zenekart kértük fel, hogy válaszoljon pár kérdésünkre, hiszen tudomásunkra jutott, a jövőjüket érintő néhány lényeges történés, miszerint hamarosan új single érkezik, mely kicsit körvonalazza a készülő új, második lemezüket is. A zenekar gitárosa, Tóth András válaszolt a MyMusic-nak. Tovább |
2016. szeptember 16. Interjú |
|
Winona Ryder: Elhagyott Alyssa Milano-értWinona Ryder a Stranger Things című új, Netflixes sorozattal került újra az érdeklődés középpontjába. Hogyan vélekedik a nőkről és lelki érzékenységről? Honnan indult és hová fejlődött? Most ő maga mondja el! Tovább |
2016. augusztus 24. Interjú |
|
Kisesti: Szinte minden partin megy a tánc, a buliAz aránylag fiatal formációnak számító Kisesti idén nyáron új dallal örvendeztette meg a hallgatóságot. Erről, és még sok másról kérdeztük a Kisesti zenekar tagjait. |
2016. augusztus 1. Interjú |
|
Rumproof: Élvezzük amit csinálunk úgy, hogy közben a publikum is élveziA Rockmaraton fesztivál 5. napján a hazai színtéren ritkaságnak számító, kalóz metalt játszó pécsi Rumproof zenekarral beszélgettünk a zenekar stílusáról, a készülő nagylemezről, és a távlati tervekről. Tovább |
2016. július 20. Interjú |
|
Bryan Ferry az élet szépségeiről beszélt Dieter MeierrelA Roxy musicból ismert Bryan Ferry a pop kultúra egyik legikonikusabb énekese, az elegancia megtestesítője. Az Electronic Beats magazintól Dieter Meier, a Yello frontembere kereste fel, és mi másról beszéltek volna, mint az életünk szépségeiről. Tovább |
2016. június 6. Interjú |