2013. március 8. | Lora
Február 27-én jelent meg a Vad Fruttik három számot tartalmazó EP-je, amit mindenki számára ingyenesen letölthetővé tettek a honlapjukon. Ennek kapcsán az internet adta lehetőségeknek köszönhetően sikerült beszélgetnem Likó Marcellel, az együttes frontemberével a dalokról, illetve az új klip forgatásáról.
MyMusic? Miért pont ezt a három dalt választottátok?
- Likó Marcell: Praktikus okokból. A dalok készültségi állapota alapján választottunk.
Akkor lehet azt mondani, hogy ez az EP az új nagylemez előfutára?
- Igen, abszolút. Készül a nagylemez anyaga is, ami ősszel fog megjelenni.
Miben különböznek az új dalok az ezelőtti albumhoz képest?
- Az előző lemez - hangvételében - túl szentimentális lett. Aztán biztos van, aki kézzel – lábbal hadonászik, hogy nem, szerintem meg igen. Sok szövegen átütött ez az érzelgős attitűd. Persze nincs semmi bajom a depivel – itt lakik a szomszédban, gyakran meglátogat - de ezen túl akartam lépni, a saját magam fejlődése érdekében is. Ez egy olyan szempont, ami némiképp befolyásolja a dalok mondanivalóját , a főhős nem olvad, inkább leír. Persze nem úgy kell erre gondolni, hogy halálosan rákoncentrálok, hogy más legyen a dalok hangulata, csak néha eszembe jut, hogy ne érzelegjem túl. A hentes is tudja, hogy melyikből lesz jó vágóállat, mégsem morfondírozik ezen állandóan. Én pont ugyanilyen vagyok.
Nálad hogy működik a dalszövegírás?
- Jegyzetelek. Például az Egy napra c. dalnál kiválasztottam azokat a gondolatokat, amik a témával koherensek lehetnek. Van egy csomó régi zenekari plakátom, amiknek a hátoldalára leírom ezeket a szavakat, mondatokat, pengetem a gitárt és elkezdem írogatni hozzá a sorokat. Ez nem túl érdekes, szerintem mindenki így csinálja. Ha visszatérek az érzelgősségre, a dal kulcsmondata, hogy holnap nem lesz holnap. Itt kapcsolt be a maszkulin biztosítékom, és azt írtam bele, hogy mik a lehetőségek, ahelyett, hogy tovább sírtam volna.
Mi alapján választasz témát?
- Mi alapján választasz ruhát? Nem kell túlmisztifikálni. Ami foglalkoztat. A Másodpercek és decibeleknél az jutott eszembe, hogy sok volt a nyavalygás, kéne valami tökös zúzás, és a Gergő (Kerekes Gergely a VF gitárosa) éppen játszott egy riffet, megtetszett, felvettem telefonra, és itthon megírtam az akkordokkal. Volt egy masszív időszakom Szombathelyen – ott tanultam – ezek az élmények adták a felütést. Régi naplóbejegyzéseket idéztem: „ettől az olajszagú zenétől elfelejtek élni” és visszajátszottam az agykamerámat - a „hangyák nem alszanak” szlogent a Dani barátom véste az asztalba mikor új dimenziókat fedezett fel.
Ha már erről a dalról szó esett, mesélj kicsit arról, hogy milyen technikával született a videoklip?
- Két technikát használtunk. A klip egyik részét fényképezőgéppel rögzítettük, ezeket az utómunkánál effekteztük, a másik részét pedig - ahol a zenekar többi tagját is látjuk- Kinect-tel vettük fel. Olyan megjelenítési formát vizionáltam, ami szervesen összefügg a zenével, valami olyasmit, amiben absztrahálva megjelennek a hanghullámok is, a zene folyamatos változása. Na, ez fajult odáig, hogy az egész banda 3d-ben zizeg. Kutakodtam a neten, és találtam egy érdekes képalkotási eljárást, amit strukturált fénynek neveznek. Ez egyfajta radar cucc. Megmutattam Csöngető Csaba festőművész, és videómágus barátomnak, aki azt mondta, hogy ezt akár Kinect-tel is meg lehet valósítani, csak kell hozzá valaki, aki ír egy programot, és képes összehangolni a modellezett világ különböző részeit. Ő lett a Vicsek Viktor, aki szintén mágus. Ezt követően történtek az egyeztetések operatőrünkkel, az Uzipovos Hosszú Gáborral, illetve Pálocska Petivel a Lajter Lighttól, és összeállt a team. Az Akvárium régi nagytermében forgattunk, mert olyan szép, indusztriális hangulata van.
Vannak visszajelzések a dalokkal kapcsolatban?
- Persze, nézegetem én is a facebookot és a youtube-ot. Érdekes, hogy a zenei szaksajtóban most fordult elő először, hogy méltattak bennünket- igaz, hogy csak három sor erejéig . Összességében annyit tudok mondani, hogy az új dalok némileg nagyobb elmélyülést kívánnak a hallgató részéről, mint az előzőek. Azt hiszem, hogy néhányan azért nem tudják hova tenni őket, mert tőlünk megszokhatták, hogy mindent készen kapnak – ott a sláger, énekeld a refrént, szevasz – ez meg most egy kicsit más. És lehet azt mondani, hogy még a fekete kazettán, meg a demón 82-ben, és, hogy régen sokkal jobb volt, de régen azért még minden „új” volt. Mi is öregszünk, talán még fejlődünk is egy keveset, és úgy érezzük, hogy ez a zenekar útja, ezt a fajta zenét szeretnénk kiüvölteni magunkból. Egyébként, ha valakit tényleg érdekel, hogy itt vagy ott mire gondolt a költő, az meg tudja tőlünk kérdezni a koncertek után.
Koncertek a közeljövőben?
- Igen, március 8-9-én lesz az EP bemutatónk az Akváriumban (mindkét napra elfogytak a jegyek –szerk.), közben meg már készülünk a nyári koncertszezonra is – látványban és hangzásban is beújítunk. Szükségesek a „showelemek”, mert egy idő után a közönség megunja a gitárpengetés látványát. Kell a művér, meg a stroboszkóp.
Lora