3428 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2013. március 8. | Lora

Likó Marcell: Az új dalok nagyobb elmélyülést kívánnak

Copyright:

Február 27-én jelent meg a Vad Fruttik három számot tartalmazó EP-je, amit mindenki számára ingyenesen letölthetővé tettek a honlapjukon. Ennek kapcsán az internet adta lehetőségeknek köszönhetően sikerült beszélgetnem Likó Marcellel, az együttes frontemberével a dalokról, illetve az új klip forgatásáról.

MyMusic? Miért pont ezt a három dalt választottátok?
- Likó Marcell: Praktikus okokból. A dalok készültségi állapota alapján választottunk.

Akkor lehet azt mondani, hogy ez az EP az új nagylemez előfutára?
- Igen, abszolút. Készül a nagylemez anyaga is, ami ősszel fog megjelenni.

Miben különböznek az új dalok az ezelőtti albumhoz képest?
- Az előző lemez - hangvételében - túl szentimentális lett.  Aztán biztos van, aki kézzel – lábbal hadonászik, hogy nem, szerintem meg igen.  Sok szövegen átütött ez az érzelgős attitűd. Persze nincs semmi bajom a depivel – itt lakik a szomszédban, gyakran meglátogat - de ezen túl akartam lépni, a saját magam fejlődése érdekében is.  Ez egy olyan szempont,  ami némiképp befolyásolja a dalok mondanivalóját , a főhős nem olvad, inkább leír. Persze nem úgy kell erre gondolni, hogy halálosan rákoncentrálok, hogy más legyen a dalok hangulata, csak néha eszembe jut, hogy ne érzelegjem túl. A hentes is tudja, hogy melyikből lesz jó vágóállat, mégsem morfondírozik ezen állandóan.  Én pont ugyanilyen vagyok.

Nálad hogy működik a dalszövegírás?
- Jegyzetelek.  Például az Egy napra c. dalnál kiválasztottam azokat a gondolatokat, amik a témával koherensek lehetnek. Van egy csomó régi zenekari plakátom, amiknek a hátoldalára leírom ezeket a szavakat, mondatokat, pengetem a gitárt és elkezdem írogatni hozzá a sorokat. Ez nem túl érdekes, szerintem mindenki így csinálja.  Ha visszatérek az érzelgősségre, a dal kulcsmondata, hogy holnap nem lesz holnap. Itt kapcsolt be a maszkulin biztosítékom, és azt írtam bele, hogy mik a lehetőségek, ahelyett, hogy tovább sírtam volna.

Mi alapján választasz témát?
- Mi alapján választasz ruhát? Nem kell túlmisztifikálni. Ami foglalkoztat. A Másodpercek és decibeleknél az jutott eszembe, hogy sok volt a nyavalygás, kéne valami tökös zúzás, és a Gergő (Kerekes Gergely a VF gitárosa) éppen játszott egy riffet, megtetszett, felvettem telefonra, és itthon megírtam az akkordokkal. Volt egy masszív időszakom Szombathelyen – ott tanultam – ezek az élmények adták a felütést. Régi naplóbejegyzéseket idéztem: „ettől az olajszagú zenétől elfelejtek élni” és visszajátszottam az agykamerámat - a „hangyák nem alszanak” szlogent a Dani barátom véste az asztalba mikor új dimenziókat fedezett fel.

Ha már erről a dalról szó esett, mesélj kicsit arról, hogy milyen technikával született a videoklip?
- Két technikát használtunk. A klip egyik részét fényképezőgéppel rögzítettük, ezeket az utómunkánál effekteztük,  a másik részét pedig - ahol a zenekar többi tagját is látjuk- Kinect-tel  vettük fel. Olyan megjelenítési formát vizionáltam, ami szervesen összefügg a zenével, valami olyasmit, amiben absztrahálva megjelennek a hanghullámok is, a zene folyamatos változása.  Na, ez fajult odáig, hogy az egész banda 3d-ben zizeg. Kutakodtam a neten, és találtam egy érdekes képalkotási eljárást, amit strukturált fénynek neveznek. Ez egyfajta radar cucc. Megmutattam  Csöngető Csaba festőművész, és videómágus barátomnak, aki azt mondta, hogy ezt akár Kinect-tel is meg lehet  valósítani, csak kell hozzá  valaki, aki ír egy programot, és képes összehangolni a modellezett világ különböző részeit.  Ő lett a Vicsek Viktor, aki szintén mágus. Ezt követően történtek az egyeztetések operatőrünkkel, az Uzipovos Hosszú Gáborral, illetve Pálocska Petivel a Lajter Lighttól, és összeállt a team.  Az Akvárium régi nagytermében forgattunk, mert olyan szép, indusztriális hangulata van.

Vannak visszajelzések a dalokkal kapcsolatban?

- Persze, nézegetem én is a facebookot és a youtube-ot. Érdekes, hogy a zenei szaksajtóban most fordult elő először, hogy méltattak bennünket- igaz, hogy csak három sor erejéig . Összességében annyit tudok mondani, hogy az új dalok  némileg nagyobb elmélyülést kívánnak a hallgató részéről, mint az előzőek.  Azt hiszem, hogy néhányan azért nem tudják hova tenni őket, mert tőlünk megszokhatták, hogy mindent készen kapnak – ott a sláger, énekeld a refrént, szevasz – ez meg most egy kicsit más.  És lehet azt mondani, hogy még a fekete kazettán, meg a demón 82-ben, és, hogy régen sokkal jobb volt, de régen azért még minden „új” volt. Mi is öregszünk, talán még fejlődünk is egy keveset, és úgy érezzük, hogy ez a zenekar útja, ezt a fajta zenét szeretnénk kiüvölteni magunkból. Egyébként, ha valakit tényleg érdekel, hogy itt vagy ott mire gondolt a költő, az meg tudja tőlünk kérdezni a koncertek után.

Koncertek a közeljövőben?
- Igen, március 8-9-én lesz az EP bemutatónk az Akváriumban (mindkét napra elfogytak a jegyek –szerk.), közben meg már készülünk a nyári koncertszezonra is – látványban és hangzásban is beújítunk. Szükségesek a „showelemek”, mert egy idő után a közönség megunja a gitárpengetés látványát.  Kell a művér, meg a stroboszkóp.

Lora


 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky