3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2013. január 3. | Jam

A trilógia utolsó eleme: Green Day – Tré!

Copyright:

Green Day - Tré! (2012) | Itt vagyunk a banda nagyszabású projectjének végénél, a trilógia lezárul, 2013-ban pedig indulhat a világkörüli és egyéb turné, amelyre csak győzzék kiválogatni a legjobb nótákat. Ugyanis annyit mindenféle spoiler nélkül elárulhatok, hogy akinek tetszett az első két lemez, az ebben a korongban is megtalálja majd a számítását.

AZ Uno!-hoz hasonlatosan, ezen a korongon is 12 tétel szerepel, ezzel ki is jön a végösszeg, miszerint a három lemezen összesen 37 nóta található. Valljuk be, ez egy punk bandától nem olyan meglepő, mert mi a klasszikus punk jellemzője zeneileg? Nézzük: sodró lendület, egyszerű gitártémák, kevés hang, viszont sok hangulat. Na, ebbe a kategóriába a Green Day még véletlenül sem tartozik bele, ezt már sok-sok éve bizonygatja nekünk, mi pedig képesek vagyunk és el is hisszük. Éppen ezért, ez a trilógia meglepő volt, de lehetett benne bízni, hogy Mike-ék tudják úgy csűrni-csavarni a dolgokat, hogy ne fulladjon unalomba a daláradat. Most, hogy minden lemezt szinte már oda-vissza, kívülről-belülről ismerek, kijelenthetem, hogy a kicsit sablonosabb pillanatokat simán feledtetni tudják az egyedileg megtervezett és meglepően jól felépített dalok. Tehát mikor Billie Joe azt mondta, hogy ez pályafutásuk legtermékenyebb időszaka, akkor igaza volt. Ezt utólag el kell ismerni.
 
Hogy kicsit közelebbről is vizsgáljuk az aktuális korongot (bár még mind aktuális, hiszen az első is csak alig két és fél hónapja jött ki), ezért korlátozzuk figyelmünket erre a tizenkét szerzeményre. A kezdésként választott "Brutal Love" háromnegyedes tempójával, szomorú hangvételével és zongorabetétjével, valamint siratós szólójával egy konkrét keringőt is ihlethet a táncoslábúak vérkeringésében, ugyanis adott hozzá a majdnem öt perces hossz, hogy kiéljük magunkat. Aztán a "Missing You" már a klasszikusabb GD-vonalon mozog, amelyet ismét megtör a "8th Avenue Serenade", ugyanis a tördelt ütemek eddig még véletlenül sem voltak jellemzőek a bandára. Még most sem azok, de fellélegzésképpen a sok nyolcad és negyed között nagyon jól hat, ráadásul a fejhangos vokálozás is kellően fogós. A "Drama Queen" az egyik legzseniálisabb dal a lemezen, BJ hoz benne mindent, amit szerethetünk: bohókás dallamokat, egyszerű gitártémákat és tökéletes váltásokat fej- és torokhang között. Kár, hogy élőben nem mindig megy neki, de hát ilyen ez a popszakma... A zongoraszóló pedig, amelyet egy kis gitárrész szakít félbe, külön örömünnep!
 
Eztán következik a lemez igazán Green Day-es, punkosabb harmada, viszont jelenti ez azt is, hogy itt azért a kreativitásból kicsit már kevesebb maradt. Persze nincs ezekkel a dalokkal semmi gond, csak már az előző lemezeken milliónyi hasonlót hallottunk és egyiknek sincs olyan fogós dallamvezetése, vagy kiemelkedő momentuma, ami miatt egy ilyen erős mezőnyben (amit szintén a sárcok írtak...) megmaradjon. De ettől még jó dalok, játék alatti háttérzenének, vagy vezetéshez tökéletesek. A "Walk Away" a lassabb tételek sorát gyarapítja, amely a szólóval és a vokálokkal fogott meg igazán, valamint a lassabb kezdés is kitűnik a sorból, de még mindig nem ez a lemez csúcspontja. Ugyanis a "Dirty Rotten Bastards" visszaidézi a 2000-es évek elejének Green Day-ét, olyan dalok jutottak közben eszembe, mint a "Minority", a "Homecoming" vagy a "Jesus of Suburbia" az összetettség miatt, vagy éppen a "Castaway", amely nálam örök és felülmúlhatatlan. A közel 6 és fél perces dalhossz már sejtette, hogy itt bizony nem átlagos dallal lesz dolgom, ez a gyanú pedig beigazolódott: a tempó- és dalrészváltások mind tökéletesen ki vannak dolgozva, a harmóniák minden részben ugyanolyan fogósak és az egész úgy epikus, ahogy van! A "99 Revolutions" a legjobb gyors dal az egész trilógiában (kivéve talán az Uno!-ról a "Let Yourself Go"-t), a "The Forgotten" pedig egy méltó lezárás ehhez a hatalmas, több fejezetből összeálló monstre-albumhoz. 
 
Végezetül már csak egyetlen kérdésem maradt: most már ezt is megcsinálta a Green Day, de! Mi jön még? Legközelebb már 5 album lesz egy évben? Vagy jön tőlük is az akusztikus-szimfónikus baromság, amivel manapság mindenki próbálkozik? Esetleg acapella lemezt hoznak ki? Bármit is csináljanak, ezzel a trilógiával bizonyították, hogy rossz nagyon nem lehet. Éppen ezért Billie Joe épüljön fel, a turné menjen rendesen, aztán jöjjön a következő nagy dobás. Én várom!
 
A MyMusic szerint: 8/10
 
Green Day: Tré! - Tracklist
 
01 - Brutal Love
02 - Missing You
03 - 8th Avenue Serenade
04 - Drama Queen
05 - X-Kid
06 - Sex, Drugs & Violence
07 - Little Boy Named Train
08 - Amanda
09 - Walk Away
10 - Dirty Rotten Bastards
11 - 99 Revolutions
12 - The Forgotten
 
Jam

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

2020. szeptember 26.

Ha temetsz, temess mélyre! - Make Them Suffer – How To Survive A Funeral

Make Them Suffer – How To Survive A Funeral (2020) | Nagyon nehéz helyzetben voltam, mert alapvetően bírom a bandát, viszont az előzetes dalokból nekem egyedül az Erase Me ütött csak akkorát, hogy elkezdjem várni a lemezt – plusz természetesen a lemez címe, mert az viszont telitalálat! Ebből a kétes alapszituációból pedig a végeredmény egyértelműen kibillentett, nézzük merrefelé! Tovább

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky