3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2012. október 2. | Jam

Manapság ki hisz az ilyesminek? Green Day - Uno!

Copyright:

Green Day - Uno! | Befutott az Green Day trilógiájának első felvonása, amely ugyan világokat nem fog teremteni, sem megváltani, de legalább egy kellemes bő 40 percet el lehet vele tölteni. A marketinggépezet már vagy két hónapja ontja magából az újdonságokat: hol egy klip, hol egy botrány, hol egy drog- és italproblémákkal küszködő Billie Joe személyében. Ez pedig azért nagyon jó a Green Daynek, mert az új lemez előtt ennél többet nem is foglalkozhatnának velük. Persze hogy ebből mi igaz, és mi csak kitaláció, azt mindenki eldöntheti magának. Az viszont biztos, hogy itt az új korong, amely ha nem is teljesen, de egy kicsit visszakanyarodott a klasszikus GD dalok felé, úgyhogy én pozitívnak ítéltem a változást.

Bár meg kell mondanom, hogy az "American Idiot" és a "21st Century Breakdown" olyan lemezek voltak, amelyeket ronggyá hallgattam, mégis a klasszikus GD korszak a "Warning"-gal 2000-ben lezárult. Most viszont, ahogy hallgattam az új korongot, sokszor olyan benyomásom volt, mintha a "régi szép időkben" lubickolnék, ezért pedig hálás voltam. Persze hiába nyilatkozták Billie Joe-ék, hogy ez a legkreatívabb időszakuk, dőlnek belőlük a dalok, meg hogy visszanyúlnak a régi jó dolgokhoz... manapság ki hisz az ilyesminek? Minden banda ilyen nagy szavakkal dobálózik, aztán meg jönnek ki a förtelmesnél förtelmesebb albumok. Legalább az „Uno!” ennél több.

Ugye a lemez egyik felét már ismerjük klipekből, élő videókból és simán kihozott "csak zenéből", ezért inkább a másik felével foglalkoznék kicsit. A "Kill the DJ"-t korábban lehúztam, hogy unalmas, de ezt most visszaszívom, ugyanis ebben a lemezkörnyezetben zseniálisan el van helyezve, és üdítő színfoltként hat a punk-rock dalok között. Szóval egy tökéletes példa arra, hogy nem túl kiemelkedő dal is lehet jó, ha jól van beágyazva. Meg is lepődtem, hogy dúdoltam napokig, de hát ez van. Szóval új dal a "Carpe Diem", amely nekem valamelyik régi dalt idézte fel, de ha a fejemhez fognának egy pisztolyt, akkor sem tudnám megmondani, hogy melyiket. Úgyhogy annyira nem jött be, kicsit önkoppintás jellege volt. Bár ha hozzátesszük, hogy azért a GD stíluson belül szokott maradni, és ritkán csinál szélsőséges dalokat, akkor majdnem minden számra ezt mondhatnám - de lépjünk most ezen túl. Meg a "Fell for You"-n is, mert körülbelül arról is ugyanezt tudnám elmondani. Viszont azt legalább van mihez hasonlítani: a "Jesus of Suburbia" egyik részéhez.

Itt van még nekünk a "Loss of Control" és a "Troublemaker", amelyek viszont már sokkal érdekesebbek. Míg előbbi végre kapott egy kis sebességet a "Let Yourself Go"-hoz hasonlóan (csak ebben kevésbé jó a refrén), addig utóbbi egy akusztikus gitárral támogatott, könnyed, Offspring-dalokat idéző alkotás. Nekem ez a két dal nagyon bejött. Ezután az "Angel Blue" rock n roll-os gitártémája és punkos száguldása már csak kedves ráadás volt, míg az "Sweet 16" felteszi minderre a koronát. (Mivel ehhez a dalhoz személyes élményt tudok kötni, nekem ez lett a lemez csúcspontja.) Az utolsó ismeretlen dal pedig a "Rusty James" volt, amely szintén egy kicsit átlagosra sikeredett, de ettől még bőven a hallgatható kategóriába tartozik. Talán csak a 4 perc pluszos hossza miatt tűnik kicsit unalmasnak. Az "Oh Love" pedig méltó lezárása az albumnak, úgyhogy őszintén mondhatom: várom a folytatást!

 



MyMusic értékelés: 8/10

Jam

Green Day Uno! (2012, Reprise Records)

 

1. Nuclear Family
2. Stay The Night
3. Carpe Diem
4. Let Yourself Go
5. Kill The DJ
6. Fell For You
7. Loss Of Control
8. Troublemaker
9. Angel Blue
10. Sweet 16
11. Rusty James
12. Oh Love

  

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky