3429 zenekar 12451 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2012. november 26. | govinda, Bertoni

A szív, a lélek, az édesség meg a szén - The Carbonfools

Copyright:

The Carbonfools: Carbonsweet | Itt a The Carbonfools negyedik nagylemeze – a harmadik a sorban, mióta Fehér Balázs tölti be a frontemberi posztot. A Carbonheart és a Carbonsoul után joggal várhattuk, hogy ezúttal az ész következik, helyette viszont kaptunk egy „szénédes” fogást a Carbonsweettel. Kétségtelenül kemény dió megfelelni ez egyre népesebb rajongótábornak, az előző két albummal pedig maga a csapat tette magasra a lécet.

Csapjunk is bele! Az intro, a Keep on waitin’ teljesen más hangulatot hoz, mint akár anno a Carbonfreak vagy a Hippie song, és kellemesen megalapozza a lemez első felében uralkodó játékosságot, humort. Amolyan lazulós nóta, amit hallgatva azon jár az eszed, hogy tulajdonképpen az élet szép. Következik a rádiókból már jól ismert Birthday, ami az iróniát is felcsillantja (refrén vs. verzék), és kell az a lezáró basszusszóló, mint egy falat kenyér. Már csak azért is közönségkedvenc lesz, mert minden buliban van legalább 1 szülinapos. A különböző effektek (itt: dugóhúzó, tűzijáték, harangszó) egyébként a lemez egészén fel-feltűnnek, megmosolyogtatnak.

A Bag of candy már komolyabb darab, a futamok és a csujogatások (!) miatt sokadik hallgatásra is elneveti magát az ember. Van egy lüktetése, bár nem annyira lendületes-tombolós, mint amire számítottunk a fiúktól – ez az érzés a későbbi daloknál is megmarad: csak várjuk az „elszállazagyam” feelinget, de igazából nem jön. Kicsit tehát több az „édesség”, és persze ezek a megoldások alkalmasabbak például arra, hogy rádióban megszólaljanak, de már egy Müpás akusztikus koncerten nem biztos, hogy akkora meglepetést tudnának okozni, mint legutóbb… A latinos beütésű Busdriver-rel kapcsolatban az az ember benyomása, hogy nem kellett rajta sokat agyalni - az ötlet jött, és fel is vették. A szám tanulsága, hogy a zenekarok, és főleg a sofőrjeik élete nemcsak játék és mese, de a rangidősek előnyt élveznek a hazaúton! (És végre Fekete István hangja is hallható a refrénben.)

Az Opened doors-szal egy teljesen másfajta blokk nyílik, ahol már szó sincs hülyéskedésről: vallomás, meghittség uralkodik, a Carbonra oly jellemző feszes ritmusok pedig azt is garantálják, hogy mindenki ugráljon majd az élő koncerteken, amikor ez a dal szól. Vigyázat, nehéz kivakarni a lejátszóból! A Nine-eights szövegnélküliségével és space-hangzásával kicsit kilóg az eddigiek közül, mindemellett nagyon kifejező átvezetésül szolgál a Like kidshez, amiben egyszerre van meg a mérsékelt tempósság és a melankólia, de bensőségesebb, „puhább” (a szöveg miatt is), bár a témaválasztáshoz képest nem olyan játékos, mint a címből gondolnánk. A Danger is ezt a vonalat követi kicsit mélyebbről érkezve, bár talán már túlságosan is hasonlít a megelőző dalokhoz, inkább meditatív zene. Jól esik ezek után, amikor felcsendül a bejáratott, ismert, szeretett Clublights.

A Rude boy Elton Johnos indításával jutalomjátéknak tűnik, elég keserű és rondósra sikeredett. A kerettörténetbe ágyazott Nebulo még inkább az első blokkba tartozik, ismét több az elektro elem, viszont lendületes, carbonos. Ezzel pedig el is érkeztünk a lemez végéhez – de milyen befejezés ez? A Seeds lassú, intim, visszhangos, levegős, megnyugtató és felkavaró egyszerre.

 



Az a helyzet, hogy a Sweetet meghallgatva azért nem fogunk lepkéket kergetni a vidámságtól. Zeneileg az a harmónia és összeszokottság jellemzi az egész lemezt, amiről már sokat nyilatkozott a banda az elmúlt hónapokban, mégis olyan az összhatás, mint egy őszi kollekció: kicsit hosszú, kicsit szomorkás, néhol szürke (persze a napsütéses részek annál jobban esnek a fülnek). Egyáltalán nem steril az új album, populárisabb irányba mutat, szélesebb közönséget céloz meg, ugyanakkor profin összerakott és szerethető. Nagyon...

Bertoni, govinda

 

MyMusic értékelés: 7/10

 

The Carbonfools: Carbonsweet (2012 1G Records)


1.    Keep on waitin’
2.    Birthday
3.    Bag of Candy
4.    Busdriver
5.    Donkey
6.    Opened doors
7.    Nine-eights
8.    Like kids
9.    Danger
10.    Clublights
11.    Rude boy
12.    Nebulo
13.    Seeds

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. május 25.

Anyu, fáj a fejem! | Four Year Strong

Four Year Strong – Brain Pain (2020) | Van ez az easycore dolog, amit mindenki az A Day To Remember-rel azonosít, hiszen ők voltak a koronázatlan királyai a műfaj úttörésének. De azt valahogy mindenki elfelejti megemlíteni, hogy ott van a Four Year Strong, akik legalább olyan régóta és legalább olyan minőségi zenét szállítanak lemezről lemezre, mint a nagytestvér. Tehát igazságot a világnak, hallgassatok FYS-ot! Tovább

2020. május 20.

Haláli | The Amity Affliction

The Amity Affliction - Everyone Loves You... Once You Leave Them (2020) | Ha törik, ha szakad, kétévente TAA lemeznek kell lennie! Nem feltétlenül értem, hogy egy banda, az Amity helyzetében, miért ragaszkodik ennyire a lemezek sűrű, ütemszerű megjelenéséhez, de amíg a minőség marad, egye kukac! Éppen ezért nem tudok haragudni az új korongra sem, hiszen próbálja összefésülni a régmúlt dicsőségét az újonnan jött trendekkel, s noha ez nem működik mindenhol tökéletesen, az összképre nem lehet nagyobb panasz. Tovább

2020. május 13.

Egyedül nem megy | The Word Alive

The Word Alive – Monomania (2020) | Hatodik albumnál tart már a banda, de a Real óta igazán semmi olyasmit nem tudtak hozni, ami egy kicsit jobban megmozgatott volna. A Dark Matter még talán próbálkozott kicsit visszahozni az ötleteket és a keménységet, a sötétséget, de a Violent Noise már szimplán ráment az eladhatóságra és a műanyag modern metalra. Ez pedig annyira bejött Telle Smith-éknek, hogy sajnos maradtak is a vonalon. Tovább

2020. május 11.

Egy sima, egy fordított | Silverstein

Silverstein – A Beautiful Place To Drown (2020) | Az a jó ebben a bandában, hogy ha nem olyan jó, amit éppen kihoznak, az mégis mindig van legalább annyira jó, hogy a zsáner többi bandáját gondolkodás nélkül maga mögé utasítsa. Tény, ebben az emocore-nak csúfolt, letűnt műfajban már nem sokan tevékenykednek, de ha post-hardcore-ként aposztrofáljuk a kanadaiakat, akkor ez máris egy sokkal nagyobb fegyvertény. Tovább

2020. április 14.

A deathcore halhatatlan | Lorna Shore – Immortal

Lorna Shore - Immortal (2019) | Szegény Lorna Shore-ra rájár a rúd, mióta Tom Barber úgy döntött, hogy a Chelsea Grin-be igazol, hiszen CJ McCreery-ben megtalálták a tökéletes pótlást Barber helyére, sőt… Aztán egy évvel később, mire megírták az év egyik legerősebb lemezét, CJ-t meneszteni is kellett egy botrány miatt, aztán most megint vakarhatja a fejét a megmaradt trió, hogy ezeket a zseniális témákat meg ki fogja hitelesen elhörögni? Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky