3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2012. június 4. | Bea

Mika: Ez vicces! Ez kib...ott vicces!

Copyright:

Ha még csak a zenecsinálásról mesélt volna! Kifejtette, miben más az új albuma, milyen érzés Madonnának számot írni. De találkozásáról a Királynővel és a Lovebox-os szerepléséről is elárult részleteket Mika abban az interjúban, amit a Facebook-on találtunk. 

Hol voltál mostanig?
- Bujkáltam, újrakészítettem valamit. Majdnem három hónapig turnéztam, és ez segített hozzá a harmadik albumomhoz, ahhoz, amit éppen most fejezek be, teljesen másféleképp.
 
Kivel dolgoztál együtt a lemezen?
- Az Empire Of The Sun-nal, Pharrell Williams-szel és 21 évesekkel egy csomót, akiket a neten találtam – szóval igazi keverék. Azt hiszem, ez a lemez csak a Skype és a Dropbox miatt jöhetett létre. Az biztos, hogy nem szigetelődtem el az írás közben.
 
Nem dolgoztál együtt Benni Benassival? Ő az egyik kedvencem.
- Egy darabot együtt írtunk, aztán újrajátszattam a Londoni Szimfonikus Zenekarral. Megpróbáltunk írni egy dalt, majd újrahumanizáltuk ezt a produkcióban.
 
Szóval, nagyon klubos hangzású lesz az album?
- Vettem egy kis elektronikus zenét, és mindent beleadtam, hogy ne csak olyan legyen a hangzása, mintha egy dobozból jönne ki. Igazán sok élő hangszert akartam felhasználni és olyan programozókkal dolgozni, akik a saját hangjaikat csinálják. Túl sok ember olyan, hogy „akarok csinálni egy lemezt ami olyan elektronikusan hangzik”, szóval elmennek szerezni hangokat, írnak néhány sort, aztán elnevezik „progresszívnak”. Akartam csinálni valamit, aminek szerves minősége van, és azt összekeverni az elektronikus oldallal is. Szerintem a zeném mindig táncolható volt. Elég fura ahhoz, hogy kattantak és három évesek is táncoljanak rá.
 
Mi imádjuk a kattantakat. Szóval írtál egy zenét Madonna albumára! Ööö, szuper!
- Nos, igen, írtam! Írtam valami „Bang Bang” nevezetűt William Orbittal, aki elvitte Madonnának, ő pedig imádta. Felvette, hozzáigazítva a saját lemezéhez, és átnevezte „Gang Banggé”. Az ő verziója eléggé különböző, de egy művész, aki maga ír zenét, úgyis mindig bele fog avatkozni.
 
Szeretnél még szorosabban közreműködni vele?
- Elégedett vagyok ezzel, ahogy végül volt. Madonna énekli az egyik dalom – azért ez elég jó.
 
Olvasod a saját kritikáidat?
- Néha elolvasom a kritikát, ha intelligens, jól van strukturálva és valaki tényleg sok időt szánt rá, hogy megcsinálja. Ha csinálok egy turnét, biztos, hogy elolvasom a kritikusok véleményeit az első hónapokról, aztán leállok. Vicces az egyensúly – a jó cuccok ugyanolyan destruktívak tudnak lenni, mint a rosszak, mert a túl sok pozitív visszajelzés is nyomasztó tud lenni. Olyan érzéshullámaim vannak, mintha elefántbőröm lenne, és időszakok, amikor egy buborékban teljesen elbújok.
 
Elvagy a „popsztár” kifejezéssel?
- Aha, teljesen. Ez minden személynek és minden országnak valami mást jelent.
 
Mit  gondolsz a Királyi Családról az évforduló közeledtével?
- Abszolút lenyűgözőek, nagyon szerencsések vagyunk, hogy vannak nekünk. Összetartoznak a matriarcha által, ez maga a királynő, akinek hihetetlen nagy hatása van. 
 
Találkoztál vele?
- Igen. Azt mondta, „Dicsérem az energiádat és az életszemléletedet”, ami igazán szép. De amikor Edinburgh hercege odasétált Michael Bubléhoz és azt mondta neki, „Olyan jó találkozni az arccal a hang mögött” mert úgy tűnik, a Királynő Michael-t hallgatja csomószor, én meg így „Basszus! Én meg csak annyit kapok, hogy „Jó vagy, ember”.
 
Furán öltözködsz. Hogy választasz ruhákat magadnak?
- A gyengeségem, hogy kiválasztok dolgokat, amikről azt hiszem, gyönyörűek, akkor is, ha tudom, hogy sose fogom hordani, csak mert szép művészeti darabok. A probléma ezzel, hogy soha semmi nem illik össze, szóval mostmár megpróbálok keretek közé ragadni. Az ördög a részletekben rejlik. A technikai dolgok, mint például a struktúra a fontosak. Ha a feneked szuperül néz ki és a lábaid tök jók és jól is érzed magad, akkor jó a farmered.
 
Lovebox, június 17-e. Az első show-d az Egyesült Királyságban már évek óta, és az én színpadomon! Mi van a tarsolyodban?
- Vagy nagyon ütős lesz, vagy tökre csak megállás a számok közt két percre és aztán újra ugyanoda vissza. Ellentétekkel teli. Igazából én nagyon várom.
 
Nehéz Mikának lenni?
- Nem. Nem az. Csodás. Sosem voltam belekényszerítve olyanba, amit nem akartam csinálni. Lemezeket adok el és legalább egy színházat vagy bármit megtöltök világszerte, úgy, hogy azt csinálom, amit szeretek.
 
Vicces Mikának lenni?
- Tele van szélsőségekkel. Mindig valami jobbat vagy újat, vagy ellentétest akarsz alkotni. Ez vicces. Ez kibaszott vicces. Nem panaszkodom. Nincs semmi, ami miatt panaszkodhatnék.
 

 
Forrás: Facebook
 
Bea 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky