3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2012. április 11. | Bertoni

Egyszemélyes hadjárat a zeneipar ellen – SOSO  

Copyright:

A svéd popénekes, Sophia Somajo (Soso) 2012. május 1-jén tervezte kínai stílusú debütáló albumának megjelenését. Végül jóval korábban, április 6-án ingyenesen elérhetővé tette a The Pirate Bay-en keresztül egy levél kíséretében, amelyben elmondja, nem pénzt akar keresni a zenével, hanem haladni a korral, és mindenekelőtt közönséget találni. Vajon hányan lesznek vevők erre az ultramodern lépésre? 

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek
Amikor már kezdtük azt hinni, hogy az illegális zeneletöltés végleg leáldozott, megjelenik egy svéd lány, aki producerek és cégek támogatása nélkül (ahogy írja, a Do It Yourself Bitch Production keretében) elkészít egy lemezt a saját lakásában az életéről, önmagáról és a nyereség vágynak legkisebb jelét sem adva, ingyen adja mindenkinek, akit csak érdekel.
 
A That Time I Dug So Deep I Ended Up In China (T.T.I.D.S.D.I.E.U.I.C.) már a címet tekintve sem az egyszerűséget célozta meg, sőt a honlapon található levél is „nárcisztikus hajlamról” számol be, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a hozzáállás, hogy világgá kürtöli: elege van azokból, akik szerint a zeneletöltés lopás. A kazetta és a CD elavult, a fejlődésnek pedig bolondság útját állni – jelmondata szerint nem a zeneiparral törődik, hanem csakis a zenével. A művésznek ki kell használnia, hogy lehetősége van a közönségéhez közvetlenül eljutni, hiszen a zene eredetileg is azért jött létre, hogy hallgassák. 
 
Nyíltan vállalja tehát a kalóz szerepét, és megkockáztatom, az időzítés sem véletlen: az illegális internethasználat ellen megindult harcban polgárpukkasztó megoldásával hívja fel magára a figyelmet. A zenéje önmagában nem tűnik olyan kivételesnek - érződik rajta a home-made jelleg: amit az otthoni technikával, egy számítógépes keverővel meg lehet oldani, ahhoz adta a hangját (mondjuk az egész jó), fűszerezve stílusérzékkel, a hagyományok újraértelmezésével és művészi fotókkal. Az összhatás inkább elektro-pop és hip-hop, mint kínai, de tény, hogy sokat dob rajta a rengeteg személyes történet, amire minden adandó alkalommal kitér.
 
Nem tudom, a modernség vagy az érdektelenség számlájára írható, mindenesetre arról is büszkén vallott egy cikkben, hogy nem tudna kiállni egy színpadra semmilyen hangszerrel, inkább a gépi zenéhez kötődik, ez az élete. Így tényleg nem lehet anyagi haszonra számítani a zenéből, ezt jól látja, úgyhogy leginkább a fiatalokra szeretne hatni, segíteni nekik az igazi énjük megtalálásában. Kérdés, hogy ehhez ez a rengeteg őszinteségi hullám és a zene elegendő-e? Felfigyelnek-e rá azok, akikhez leginkább szeretne szólni?
 
Bertoni
 
Mymusic értékelés: 5/10
 
Tracklist:
 
1. THAT TIME I DUG SO DEEP I ENDED UP IN CHINA (INTRO)
2. HAPPY PEOPLE
3. EVERY MAN I LOVE HAS GOT A GIRLFRIEND
4. MY WOMEN, MY GUiTARS (COdY CHESnutt cover)
5. EVERYTHING NEAR BECOMES DISTANT
6. I NEVER THOUGHT YOU’D COME IN SUMMER
7. JOAQUIN PHOENIX
8. SAB LACKATH
9. HE DON’T LIVE HERE NO MORE
10.MARIA MAKES MY LIFE
11.THE BALLAD
12.WHO’S GONNA LOVE ME

13.SO I SAY GOODBYE BEFORE I SAY HELLo (OUTRO) 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky