Belső égés benyomásokkal, no commentekkel – Magna Cum Laude
Magna Cum Laude: Belső égés | A Magna Cum Laude „Belső Égés” címmel jelentette meg új albumát, amihez koncert DVD-t is mellékeltek. Így a lemezen 9 dal és mellette a 2010-es SYMA fellépés várja a lelkes hallgatót. De még így sem elragadó az eredmény...
Kettős érzéseim vannak a Magna Cum Laude-val kapcsolatban. Egyrészt – valaha – nagyon szerettem őket. Ez még jóval a „Pálinka dal” előtti időszakból jött. Aztán ahogy mondani szokás; mainstream-mé vált a Magna Cum Laude, valahogy elkopott a rajongásom, leginkább azért, mert már nem azt az élményt adták az új dalok, és a koncerteken sem jött át az a spontenaitás, az az őszinteség, amit megszoktam.
Ezekkel a prekoncepciókkal ültem le meghallgatni a Magna Cum Laude „Belső Égés” c. új anyagát. Azt reméltem, hogy nem mennek el mulatós irányba (szerencsére nem), és hogy visszaadják a szokásos dalokon átszűrődő hatást (sajnos nem).
Első ránézésre is rövid lett az album, 9 dalt tartalmaz. A legelső benyomásom az volt, hogy miután megnyomtam a play gombot, hirtelen visszafordultam a lejátszóhoz, mert azt hittem, hogy rossz lemez van benne (és ez nem egyszer történt meg). Olyan rock felütést nyomtak rá, hogy csak néztem meglepődve, mosolyogva és reménykedve. Remek kezdet a rádióból is ismerhető „Túl későn”. Később azonban ez a rock életérzés aztán csak egy dalban jön vissza: a „Mid nem voltam még neked?”-ben.
A dalok összességében kellemes tingli-tangli élményt nyújtanak (pl. „Ne késs le rólam). De a zenekar komolyan témákhoz is próbál hozzányúlni: a gyász, a veszteség érzése jelenik meg a „Fekete” c. számban.
Az „Ugorj”-ban maradt még valami a régi MCL lendületből, ez az egyik legjobb szám.
A Szabó Tibi által előadott „Úgy szeress” zárja a rövid albumot. Ez telitalálat, mert figyelemfelhívó, és már csak azért is, mert nem Mező Misi hangját halljuk és a zenei rész is teljesen rendben van.
Ez a két utolsó dal biztosítja, hogy csalódás nélkül lehessen azt mondani a lemezre, hogy azért vannak rajta jó számok.
Mellesleg a „Belső Égés” elkészítésében részt vett Szakos Krisztián. A koncert DVD-n pedig meglepetés vendégekkel is találkozhatunk. A Mocsok1Kölykök-ös Pulius Tamás billentyűs játéka sokat ad hozzá a SYMA-ban tartott bulihoz. Pataky Attila közreműködése pedig legyen inkább „no comment” kategória. Egyébként a DVD ajándéknak megteszi a lemezhez (annál nem több, önállóan nem állná meg a helyét), de nem tudtam elfelejteni, hogy inkább csak kárpótlás, ha már az album ilyen lett.
Elmondható, hogy a Magna Cum Laude ezzel a lemezzel nem igazán fejlődött, sőt az általuk képviselt zenei világot is az egyszerűbb oldalról közelítették meg. Hiányzik belőle a régi MCL.
PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább
Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább
Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább
Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább
The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább