3428 zenekar 12456 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2011. november 14. | Bertoni

Ez így szupernehéz - SuperHeavy

Copyright:

Superheavy: SuperHeavy | Szeptember végén jelent meg hivatalosan a SuperHeavy együttes azonos című albuma. A fogadtatásról nem sok hírt lehet hallani/olvasni, pedig már három hete fogyaszthatják a zenekedvelő ínyencek. Mire véljük ezt a pangást?

Mick Jagger, Dave Stewart, Joss Stone, Damian Marley és A.R. Rahman nyilvánvalóan különböző kultúrákat és stílusokat képviselnek, ami minden igyekezet ellenére meglátszik az albumon is. Volt aki azt írja, összeálltak öten, csináltak valamit, de csapatként nem tudnak igazán működni. Ebben egyetérthetünk velük – ez a lemez mindenkinek szól és senkinek, mind az öten benne vannak, de egyikük profiljába sem illik. Szuper nehéz bármit is megfogalmazni róla. Az ember hallgatja, és nem gondol semmire. Akárkivel beszéltem erről, hasonló a vélemény: rosszat nem akar mondani, jót meg nem lehet. Az értékelések is általában közepesnek veszik. Annyira megfoghatatlan, hiányzik egy tiszta koncepció. Nekem az sem tűnt volna fel, ha az egészet szanszikritül éneklik…
 
A reklámarcként funkcionáló Jaggert észre sem lehet venni a zenei részben, mintha őt csak plakátnak használták volna. Valahol azt nyilatkozták, természetesen jön az együtt „jammelés” – ez beigazolódott: a profizmus nem érződik különösen a számokon, inkább olyan, mintha leülnének együtt játszani, jól érezni magukat, aztán lesz, ami lesz. De hogy ez mennyire tetszik másoknak, az kérdés marad. A legelső dal rögtön rávilágít az egész albumot átható tényezőre: valami egészen röhejes angol akcentust tudnak produkálni, és a legjobb, hogy ez a saját nevüket is érinti (spanyolosan a superheavy-ből superevi lett). Emiatt számomra a többi dalszöveg is nehezen érthető, a mondanivalót nélkülöző lett. Persze nem egyszerű eldönteni, hogy egy nemzetközinek szánt együttes mégis milyen nyelven énekeljen, de talán a tiszta angol jobb választás lett volna, mint a spanglish vagy a szanszkrit, bár utóbbit legalább az égvilágon senki nem érti…
 
A keleties hangzás és sejtelmesség csak az első néhány számra jellemző, utána visszatérnek a jól bevált nyugati kultúrákhoz. A dalok hossza már-már elviselhetetlen (nem az 5 perces zenékhez vagyunk szokva), és talán valóban a Miracle Worker volt a legvállalhatóbb, amit már korábban be is mutattak. Az Energy egész lendületes, de sláger nem hiszem, hogy lehet belőle, hiszen a refrént is többen éneklik, és valahogy mintha nem lenne értelme. Sokszor a „we”(mi)-ről énekelnek, amivel elég nehéz hallgatóként azonosulni, de a többi zenész számára megnyugtató hír, hogy láthatóan nem az eladási listák élére készültek (bár néhány európai országban ideiglenesen bekerültek a legjobb 10-be).
 
A One day one night-tal a fő probléma az énekhang nyekergése és a kellemes aláfestés közti kontraszt. A Never gonna change-ben semmi egyedit nem találtam – az unalomnak semmilyen új színét nem fedeztem fel hallgatása közben. A Rock me gently címén eleve jót lehet nevetni: szerintem a rock lényege, hogy nem „gently”, amire bizonyára ők is rájöttek, mert a következő szám (I can’t take it no more) már pörgősebb. Az I don’t mind-on érződik leginkább, hogy nem tudnak egységként funkcionálni öten, hiszen ezt nyilvánvalóan Stone hangjára írták. 
 
Reméljük, hogy igazuk van a záró dallal (World keeps turning) és legközelebb valami más felé fordul a világ.
 
Bertoni
 
MyMusic értékelés: 4/10
 
SuperHeavy: SuperHeavy (Universal, 2011)
 
Tracklista
1. Superheavy
2. Unbelievable
3. Miracle Worker
4. Energy
5. Satyameva Jayathe
6. One Day One Night
7. Never Gonna Change
8. Beautiful People
9. Rock Me Gently
10. I Can't Take It No More
11. I Don't Mind
12. World Keeps Turning
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

2020. augusztus 31.

Ilyen lenne az élet? - Novelists – C’est La Vie

Novelists – C’est La Vie (2020) | Harmadik lemezéhez érkezett a francia, gitármasztizós, metalcoreba hajló, djent és progmetallal kacérkodó Novelists, és mi sem lehetne ennél nagyszerűbb hír, hiszen az új korongon – ahogy azt már megszoktuk tőlük - egészen kiváló muzsikálást hallunk. Nagy kár, hogy a megjelenés után Matteo Gelsomino énekes kilépett a bandából, mert nélküle, valószínűleg, a C’est La Vie sem lenne ennyire király. Tovább

2020. augusztus 26.

Az ellenállás él! - Anti-Flag – 20/20 Vision

Anti-Flag – 20/20 Vision (2020) | Bevallom, a 2014-es, Szigetes koncertig egyáltalán nem éltem a punkrockerek zenéjét, mert semmivel nem voltak többek, mint a lázadó melodic hc-punk zenekarok egyike a tömegben. Aztán ott a nagyszínpad előtt, a 34 fokban, tűző napsütésben, izzadtságtól csepegő BMTH-s trikóban valahogy megváltozott valami, mert olyan energiákat mozgattak meg az urak, amire egyáltalán nem számítottam. Azóta pedig egészen kiváló barátságot kötöttünk. Tovább

2020. július 23.

Erős kezdés után... | All Time Low - Wake Up, Sunshine

All Time Low - Wake Up, Sunshine (2020) | Ha van a poppunknak ma vezető csapata a világon, akkor az All Time Low simán pályázhat a trónra, hiszen a Blink már nem az igazi, a 5 Seconds of Summer inkább pop, a Neck Deep inkább punk és nem is annyira élem, a Fall Out Boy-t pedig hagyjuk is inkább... Szóval az ATL simán behúzza ezt a megtiszteltetést, a Wake Up, Sunshine-nal pedig bizonyítják, hogy megérdemelten aggatok rájuk ilyen címkéket! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky