2010. április 21. | déka

A titokzatos japán hölgy és Jurassic Park - Nedry

Nedry: Condors | Bár a Condors szerzői kiadásnak indult, néhány blogger annyira elkezdte dicsérni a Nedry-t hogy végül felfigyelt rá a brit dj, Huw Stephens, majd a Monotreme Records is, és megadták az albumnak jogosan kijáró tiszteletet és marketinget, hogy a három különc kreátor elindulhasson a hírnév útján.

Egy egészen friss, londoni zenekar bemutatkozó lemezéről van szó. Ami azt illeti, az ’egészen friss’ jelzőt vehetjük szó szerint (még nincs Wikipédia-oldaluk sem), hiszen a Nedry csak 2008 nyarán kezdte el a közös munkát. A három tag, azaz Chris Amblin, Matt Parker és az énekesnő Ayu Okakita egy egész éven át tartó, interneten történő csevegés és e-mailezés nyomán jött rá arra, hogy egészen egyedi elképzeléseiket a digitális és analóg zene házasításáról a gyakorlatba is átültessék egy személyes találkozás alkalmával.

A bizarr saját hang kialakítása mellett a tagok közös szerelme, a Jurassic Park című film is alapot szolgáltatott a banda kulturális fejlődéséhez, ugyanis a pókhasú biztonsági programozó (aki tulajdonképpen kiengedi a vérszomjas dínókat a ketrecekből), azaz Nedry nevét választották ki jövőbeni performanszaik elnevezésére. A Nedry ezek szerint egy ellen-hősökből álló kollektíva.

Muzsikájukat szemügyre véve azonban korántsem támad ellen-hősérzésünk. Szokták a Nedryvel kapcsolatosan emlegetni az XX nevű együttes tavalyi sikersztoriját, bár pontosan nem értem, hogy miért. Talán a komor, befordult hangulat miatt? Egyéb közös vonást nem véltem felfedezni. Ayu sejtelmes hangja, melyet sokak szerint (és ez igaz is) a Björkéhez igen hasonló jellegű dallamok éneklésére, máskor loopolt effektként használ fel, messze lepipálja Romy Madley Croft melodramatikus énekelgetését. A Nedry sokkal inkább emlékeztet a manapság egyre népszerűbbé váló (és nemrég új lemezzel – There is Love in You - előrukkoló) Four Tet-re, azaz Kieran Hebden munkásságára.

Come close to me! No one’s awake – szól a zseniális nyitótrack A42-ben, s ez rögtön megadja a kezdőhangot, bevezető a Nedry sajátos dubstep-indie-downtempo világába. Nem sokat hezitálnuk a meghíváson, azonnal a bőrünk alá, s a szívünk közepébe engedjük a titokzatos japán hölgyet, aki a Squid Cat Battle-ben és főleg a nem véletlenül címadónak választott Condorsban adja meg a végső döfést. Szerelmesek leszünk. A szaggatott, meg-megbicsakló gitár- és dobtémákba, az ő hangjába, a Nedry elektro-neurotikus ízébe is.

A moog-jellegű basszusok, szinusz-effektek, és az elképesztő hangzás azonban nyilván nem elég ahhoz, hogy egy egész albumot elvigyen. A Condors esetében viszont minden egyes tracknek megvan a saját hangzása, világa és értelme, amellett, hogy igazi kondorkeselyűhöz méltóan hatalmas (zenei) horizontokra kalibrálva száll ide-oda.

Az Apples & Pears gyönyörű Portishead és Massive Attack felé kacsintgató ballada, a Scattered a kiégett urbánus élet parafrázisa, a Swan Ocean Thom Yorke-ot juttatja eszünkbe, míg a záró Where The Dead Birds Go puritán (és kőkemény) zajzene.

Annak ellenére, hogy mindössze egy év alatt hozták össze mindezt, a dalok szép arányokkal működnek és olyan biztosnak hangzanak, mintha a pályájuk csúcsa felé közelítő alkotókról lenne szó. Ez a magabiztosság pedig – debütanyagról lévén szó – annyira magával ragadó, hogy miután véget ért a mindössze 32 perces album, igen nagy a kísértés, hogy újra meghallgassuk az egészet. Akárhogy is, eddig úgy tűnik, hogy 2010 egyik legérdekesebb produkciójába fut bele, aki meghallgatja a Nedry-t.
           
A MyMusic. Értékelése: 8/10

déka

Nedry: Condors (2010. február 22. 8 szám – 32:26 Monotreme Records)
1. A42 - 4:51
2. Apples & Pears - 6:30
3. Four Layers of Pink - 1:32
4. Squid Cat Battle - 3:32
5. Scattered - 3:57
6. Condors - 5:19
7. Swan Ocean - 3:22
8. Where The Dead Birds Go  - 2:23