3428 zenekar 12452 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2009. október 22.

Így ünnepel Madonna! Celebration

Copyright:

Azt kb. már mindenki vágja, hogy megjelent a Madonna eddigi pályafutását összegző Celebration című válogatás CD és DVD. Ezért ez ebben a formában már nem is hír. Az alábbi cikkben kicsit alaposabban is bemutatjuk, milyen is a vérprofi ünneplés, azaz hogyan tálalják a pop királynőjét a legméltóbb képpen,  két DVD-n a Burning Uptól a Celebrationig! Csupa ínycsiklandás, nem csak fanatikusoknak.

A Celebration DVD válogatást ajánlom minden olyan embernek, akinek megdobban a szíve, ha azokra a délutánokra gondol, amiket a suli után az MTV előtt töltött és várta a European Top 20 aktuális első helyezettjét, és a legfrissebb klipeket. Ez a DVD igazi ünnep a videóklip műfajának, ami szinte egyidős ennek a michigani lánynak a karrierjével, a műfaj fejlődése ugyanúgy nyomon követhető rajta, ahogy Madonna transzformációja szemtelen fruskából merész anyukává számtalan feledhetetlen fázison keresztül.

Már a menü gyönyörűen szemlélteti ezt a folyamatot, ahogy a pop art stílusban átszínezett képek és Madonna kliprészletek váltják egymást, jelzi, hogy igazán élvezetes időutazásban lesz részünk, ha végignézzük a klipeket. A DVD kronológiai sorrendben rendszerezi a videókat, 1983-mal és a Burning Up-pal nyitunk, majd jön a Lucky Star,  melyekben egy szexi aligruhás lány táncol, majd pár óra múlva eljutunk a Celebrationig, melyben egy szexi aligruhás nő táncol, és teszi ezt ugyanakkora élvezettel és energiával, mint 26 évvel ezelőtt, mert egyvalami nem változott: Madonna tudja, hogy hívja táncba az embereket, miközben ő élvezi ezt a legjobban.

Harmadik videó a Borderline, és az első olyan dal ezen a válogatáson, amit Madonna a 2008-as Sticky & Sweet turnéja során is előadott, valamint az első Mary Lambert videó, aki a Like A Virgin, Material Girl, La Isla Bonita és Like A Prayer klipeket is rendezte. Ebben a videóban már benne van Madonna divatteremtő, ugyanakkor divattól teljesen független személyisége, saját maga által összeállított szerelésében, és jó barátja, Keith Haring rajzaival dekorált szoknyában szerepel.

Ezek után a Like A Virgin éra következik, két feledhetetlen klippel, először a Like A Virgin, ahol Madonna Velence vízi útjain, egy gondolában táncol és esküvői ruhában cicázik egy igazi, élő oroszlánnal,  majd a Metarial Girl-ben Monroe reinkarnációjaként, és a Gentleman Prefer Blondes jeleneteit újrajátszva, de az üzenet mégis az, hogy a szívében nem anyagias ez a lány. Ez a videó már nem csak azzal az igénnyel készült, hogy bulizzunk egy jót, hanem kisfilm, történetet mesél el, ez egy fontos állomás a videoklip műfajának a történetében is, és pont Madonna (valamint természetesen Michael Jackson) volt az, aki kiteljesítette ezt a műfajt. A Crazy For You és az Into The Groove filmzene videók, tehát a Vision Quest és a Kétségbeesve Keresem Susant jeleneteivel készültek természetesen, viszont a Crazy For You Madonna első balladája, igazi mérföldkő.

Ezek után a True Blue korszakba lépünk, itt már Madonna a 3. albumához készített videóklipeket, egy újabb balladával, a Live To Tell-lel kezdve, mely szintén filmzene volt az At Close Range-hez, Sean Penn filmjéhez. New Yorkba utazunk a Papa Don’t Preach videóval, ami egy kisfilmnek felel meg,  gyakorlatilag elmeséli a dal szövegét képekben, valamint felvonultat egy ikonikus ruhadarabot, az „Italians Do It Better” feliratú pólót, amit Madonna azóta elővett a 2004-es Re-invention turnéján is, a rajongók pedig állandóan újra-feldolgozzák különböző változtatásokkal.

Ezt Madonna karrierjének legviccesebb videója követi, a hihetetlenül teátrális, szándékosan bugyuta, 60-as évek nosztalgia-hangulatú True Blue. Bizonyos szempontból kilóg a klipjei sorából, de Madonnához nagyon is illik ez az (ön)ironikus hozzáállás, és az a tulajdonság, ami nem sok dívára jellemző, hogy képes saját magából is viccet csinálni, a végén a kacsintás több, mint beszédes. Nekem személyes kedvencem.

Az Open Your Heart az első közös videó Madonna egyik kedvenc kliprendezőjével, a zseniális Jean-Paul Mondinóval, aki a Justify My Love-ért, a Human Nature-ért, a Don’t Tell Me-ért és a Hollywoodért is felelős. Ezt a klipet sok kritika érte a kisfiú szerepeltetése miatt, pedig a közös jelenetek teljesen ártatlanok voltak. Madonna itt visel először Gaultier-fűzőt, ezek a ruhadarabok hamarosan elválaszthatatlanok lettek tőle.

A La Isla Bonita klipje igazi spanyol fiesta Harlemben, Madonna pedig egy gyönyörű flamenco fuhában parádézik benne, melyet egy újabb spanyolos dal, a Who’s That Girl követ, filmzene klip az azonos című filmhez.

Ezen a ponton pedig újabb mérföldkőhöz érkezünk, az első igazi botrányvideó, és egy nagyon hangsúlyos éra kezdete: Like A Prayer. Madonna olyan bátran és szabad szellemben használja a katolikus ikonográfiát egy popvideóban, ahogy előtte még senki, de a végén lemegy a függöny, és meghajol, jelezve, hogy ez csak színház. Ezek után egyenesen Fritz Lang Metropolisába csöppenünk, a nem más, mint David Fincher által rendezett Express Yourselfben, mely a társadalomban elfoglalt helyünket és a férfi-női szerepek változását mutatja be egyedi formában. Egyike ez azoknak a videóknak, amik nem rágják szájba a jelentésüket, szabadon interpretálható mindenki számára, igazi műalkotás. A Cherish tengerparti sellős bolondozása után egy újabb művészi videó következik, a Vogue, ami szerintem Madonna karrierjének a legjobbja. A fekete-fehér David Fincher alkotás a nőiesség és a divat bemutatásán kívül olyan értékeket helyez a középppontba, mint az egyenlőség és az önkifejezés fontossága, valamint egy ikonikus táncot is bemutatott.

Ezek után Madonna szexi korszakába lépünk, a Justify My Love volt az első videója, amit betiltott az MTV, persze pontosan ezzel a szándékkal készült. Madonna egy párizsi hotelben  tölt egy éjszakát akkori barátjával Tony Warddal, mialatt egy olyan társaság veszi őket körül, ahol elmosódnak a nemi határok és a szerepek, férfiaknak sminkelt nők és transzvesztiták hirdetik, hogy a szerelem nem ismer semmilyen határt.

Az ezt követő Erotica videó elválaszthatatlan a SEX könyvtől, és az Erotica korszaktól, melynek nem titkolt célja az volt, hogy megdönt minden tabut, és zenéjében, videóiban is nyíltan foglalkozik olyan szexuális kérdésekkel, melyek addig nem jelentek meg a pop-szcénában. Talán túl nyíltan is, gondolták többen, mindenesetre az Erotica videót teljességében élvezhetjük a DVD-n, melyben visszaköszönnek a SEX könyv beállításai, képei, olyan az egész, mint egy életre kelt képeskönyv a szex nagy enciklopédiájából. A Deeper And Deeper videó egy különleges hangulatú buliba repít minket, majd következik a Rain, egy vizuálisan gyönyörű Mark Romanek videó, amiben Madonna egy meglepő rövid fekete parókát visel. Az I’ll Remember zárja az első lemez, ami filmzene klip a With Honors című filmhez.

A második DVD már a kilencvenes évek közepébe visz vissza a kezdéssel, a Bedtime Stories album sikerdalainak, a Secretnek és a Take A Bow-nak a klipjei nyitják a sort. Itt már egy sokkal nyugodtabb, felnőttebb Madonnát láthatunk, ez volt annak a korszaknak a kezdete, ami igazán érett művésszé avatta őt. A klipek természetesen most is szexik és izgalmasak, de nem szándékos botránykeltési céllal készültek. A Bedtime Story egy szürreális álom, ahogy a dal, úgy a klip is egy egészen új, addig Madonnától nem látott világba vezet minket, szimbolikus és felkavaró képekkel. És amikor már azt hihettük volna, hogy az egész korszakot a letisztultság fogja jellemezni, következett a Human Nature. Jean-Baptiste Mondino ironikus S/M látomása lakkbőrben vonagló táncosokkal, lekötözött Madonnával, melynek a végén sokatmondóan meg is jegyzi: „absolutely no regrets.” 

Utána két videóban is egy visszafogott dívát láthatunk: az I Want Yo egy vágyódő nő gyönyörű vallomása fekete-fehérben megfestve, a You’ll See pedig a Take A Bow videó folytatása, melyben Madonna Evita-imidzsben szerepel.

Újabb mérföldkőhöz érünk ezen a ponton, következik Madonna művészileg legkiteljesedettebb korszaka, a Ray Of Light éra, ami már minden egyes produktumában magán viseli annak nyomait, hogy egy érett művész és egy anya műalkotása. A korszak első videója a Frozen egy sötét és misztikus világba repít minket, miközben Madonna az érzelemmenteségről énekel, és számos látványos metamorfózison esik át Chris Cunningham varázslatos videójában. Az ezt követő Ray Of Light egy szédítő látomás felgyorsult világunkról, és sajnos itt van egy nagy hiányossága a lemeznek, hiányzik a Drowned World/Substitute For Love klipje, ami Madonna akkori érzelmi állapotáról mutatott tükröt. Helyette a Power Of Good-Bye következik, a Goran Visnjic-csel forgatott szomorú-romantikus videó, majd egy újabb filmzene klip és felhőtlen bolondozás Mike Myers-szel a Beautiful Stangerben, az Austin Powers 2 betétdalában. Ezután újabb filmzene, és újabb sztár cameo, Rupert Everett Madonna harmadik feldolgozás-klipjében (az első a válogatásról hiányzó Fever, a második az I Want You volt), az American Pie-ban. Bár a szám a Második Legjobb Dolog betétdala volt, a videóban egyáltalán nem szerepelnek képek a filmből, Madonna kissé szatirikus és eltúlzott jelenetekkel a dal szövegét képezte le benne.

Az ezt követő Music klipje egy olyan korszak nyitánya, ahol ismét a bulizásé a főszerep, jól szemlélteti ezt a videó is, ahol Ali G fuvarozza el Madonnát és barátnőit bárokba, a videó rajzfilmes részében pedig egy  Madonna-rajzfilmfigura rúgja szét a korábbi slágereit formázó épületeket, jelezve, hogy ezzel az albummal újra akarja definiálni a tánczenét. A Don’t Tell Me egy gyönyörű western videó, melyben Madonna újabb klasszikussá vált koreográfiát mutat be, majd következik a What I Feels Like For A Girl, Guy Ritchie rendezésében. Már az is meglepő, hogy az albumverziótól erősen elütő remix szól a videóban, Madonna pedig egy ámokfutót alakít benne, természetesen nem minden humor és önirónia nélkül, igazi Ritchie-stílusban.

A Die Another Day, az azonos című James Bond film betétdala, mely egyszerre tisztelgés a Bond-filmek mítosza előtt, rímel a film jeleneteire, és egy új, brutális Madonnát mutat be, aki saját maga ellen küzd. Ezek után viszont van egy hatalmas hiány a DVD-n, ami nem is értem, hogy történhetett meg. Az American Life éra nyitódalának, az American Life-nak a klipje nem szerepel a válogatáson. A dalhoz eredetileg készült egy háborúellenes (és Bush-ellenes), nagyon látványos és merész videó, amit sajnos még azon a napon visszavontak, ahogy megjelent, mert aznap indított az USA támadást Afganisztán ellen, és abban a politikai légkörben félreérthető volt. Hamarosan kijött egy „cenzúrázott” változata a videónak, ami nem állt másból, mint hogy Madonna különböző nemzetek zászlói előtt táncol. Unalmas volt és tartalmatlan, nyilván szándékosan, de abban a politikai helyzetben nem akart botrányt kelteni, az eredeti videó egy még szemtelenebb változatát viszont elővette a Re-invention turnén, tehát nem dugta el a fiók mélyére, ezért is nagy kár, hogy nem szerepel a DVD-n.

Szerepel viszont a Hollywood, melyben híres színésznők pózaiban és imidzsében (többek között saját magát is felidézi, az Erotica stoppolós jelenetének újrafeldolgozásában –ezúttal ruhában) tiszteleg Hollywood előtt, és Guy Bourdin fotókat kelt életre (volt is plágiumbotrány belőle, nem minden ok nélkül). Az ezt követő Love Profusion Luc Besson mesevilága, egy kellemes, hangulatos videó gyönyörű animációval.

Itt következik a Confessions éra, amiben bevallottan a gyökereihez tér vissza, meg akar táncoltatni mindenkit, ez az egyetlen cél. A Hung Up retro hangulatú klipjével kezd, ABBA sample-lel a dalban és Szombat esti láz utánérzéssel, de krumpinggal, a kor divatos utcai táncával aktualizálva. A disco-retro vonalat a Sorryban is folytatja, ezúttal görkoris diszkóba megy táncosaival, és hajmeresztő figurákat mutat be, de a videónak itt is egyetlen lényege van, és ez a buli. Következik egy olyan videó, ami Madonnának minimális energiájába került, ugyanis egy animációs team vágta össze élő fellépéseiből, és rajzfilmesítette, ez a Get Together. A Jump klipje Tokióban játszódik, Madonna és a Confessions turné táncosai produkálják magukat benne, és ezzel a szintén bulis klippel zárja a korszakot.

A közelmúlt következik, a Hard Candy album klipjei, elsőként a 4 Minutes, a Justin Timberlake-es duett, majd a Give It 2 Me, melyben ismét a bulizásé a főszerep, és néhány jelenet erősen emlékeztet az egyik legelső videóra, a Lucky Starra. A Miles Away egy gyönyörű live videó, a 2008-as Sticky & Sweet turné jeleneteiből összevágva, és tökéletesen visszaadja azt a varázslatos hangulatot, ami csak egy Madonna koncertre jellemző. A válogatást a nemrég megjelent klip, a Celebration zárja. Két verzió is készült a videóklipből, de sajnos csak az egyik került rá a válogatásra, az amelyikben Madonna táncosai, barátja Jesus Luz, és egy pillanatra lánya, Lourdes Leon is szerepelnek. A másik verzióban Madonna rajongók táncolnak Madonnának öltözve, madonnás ruhákban, és Lourdes abban sokkal nagyobb szerepet kap, a klasszikus Like A Virgin-es esküvői ruhában imitálja édesanyját.

A DVD válogatás végén egy hosszú út után szinte ugyanoda érkezünk, ahonnan elindultunk: Madonna úgy csábít táncba mindenkit, mint senki más. Megmutatta ezer arcát, tudott vicces, elgondolkodtató, politikus, ironikus, művészi és szemtelen lenni, de soha nem felejtette el hogy kell igazán jól éreznie magát. Ez a DVD tökéletes bizonyíték arra, hogy 51 évesen és 26 év show businessben eltöltött év után maximálisan elemében van, és ahogy énekli is, soha senki ne próbálja megállítani.

Szabó Erika

A MyMusic értékelése: 10/10

Madonna: Celebration (Warner, 2009) DVD

DVD

1) Burning Up
2) Lucky Star
3) Borderline
4) Like A Virgin
5) Material Girl
6) Crazy For You
7) Into The Groove
8) Live To Tell
9) Papa Don't Preach
10) True Blue
11) Open Your Heart
12) La Isla Bonita
13) Who's That Girl
14) Like A Prayer
15) Express Yourself
16) Cherish
17) Vogue
18) Justify My Love
19) Erotica
20) Deeper and Deeper
21) Rain
22) I'll Remember
23) Secret
24) Take A Bow
25) Bedtime Story
26) Human Nature
27) I Want You
28) You'll See
29) Frozen
30) Ray Of Light
31) The Power Of Good-Bye
32) Beautiful Stranger
33) American Pie
34) Music
35) Don't Tell Me
36) What It Feels Like For A Girl
37) Die Another Day
38) Hollywood
39) Love Profusion
40) Hung Up
41) Sorry
42) Get Together
43) Jump
44) 4 Minutes
45) Give It 2 Me
46) Miles Away
47) Celebration

CD

Disc: 1  
1. Hung Up
2. Music
3. Vogue
4. 4 Minutes
5. Holiday
6. Everybody
7. Like A Virgin
8. Into The Groove
9. Like A Prayer
10. Ray Of Light
11. Sorry
12. Express Yourself
13. Open Your Heart
14. Borderline
15. Secret
16. Erotica
17. Justify My Love
18. Revolver 

Disc: 2
1. Dress You Up
2. Material Girl
3. La Isla Bonita
4. Papa Don't Preach
5. Lucky Star
6. Burning Up
7. Crazy For You
8. Who's That Girl
9. Frozen
10. Miles Away
11. Take A Bow
12. Live To Tell
13. Beautiful Stranger
14. Hollywood
15. Die Another Day
16. Don't Tell Me
17. Cherish
18. Celebration

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

2020. szeptember 26.

Ha temetsz, temess mélyre! - Make Them Suffer – How To Survive A Funeral

Make Them Suffer – How To Survive A Funeral (2020) | Nagyon nehéz helyzetben voltam, mert alapvetően bírom a bandát, viszont az előzetes dalokból nekem egyedül az Erase Me ütött csak akkorát, hogy elkezdjem várni a lemezt – plusz természetesen a lemez címe, mert az viszont telitalálat! Ebből a kétes alapszituációból pedig a végeredmény egyértelműen kibillentett, nézzük merrefelé! Tovább

2020. szeptember 12.

A vég? Dehogy! - Currents – The Way It Ends

Currents – The Way It Ends (2020) | A második (jó, legyen harmadik a házi kiadású Life – Lost-tal együtt, de mindenhol másodikat írnak) lemezével a Currents bizonyítja, amit két éve már az I Let The Devil In EP-vel eléggé határozottan megpendített: hogy nekik bizony helyük van a jövő metalcore nemzedékének térképén. Ezt pedig kőkemény riffekkel, okos dalszerkesztéssel, fejletépős üvöltésekkel és arénákért kiáltó refrénekkel teszik. Tovább

2020. szeptember 5.

A tuskóság trendi! - Emmure – Hindsight

Emmure – Hindsight (2020) | Nyolcadik alkalommal mondja meg Frankie Palmeri a frankót mindenkinek és talán senki nem lesz meglepve, amikor azt mondom, hogy markánsan azért nem változtak meg a játékszabályok az elmúlt másfél évtizedben. Szóval nyugodjon le mindenki, ismét el lesz küldve a fél világ a p***ába! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky