Chickenfoot, a lemez

Chickenfoot: Chickenfoot | Na, milyen az, amikor a Red Hot Chilli Peppers dobosa, összeáll a Van Halen énekesével és gitárosával Joe Stariani-val? Ebből lett a Chickenfoot. Elméletileg nem lenne szar, de hát sajnos unalmas. Négy remek zenész, de valahogy hiányzik belőle az a plusz, amivel 2009-ben ki tudnak emelkedni és végre valami újat alkothatnak. Nézzük!

Első hallásra, amikor beteszed a lemez, arra gondolsz, hogy úr isten, biztos valami rock kocsmában ülök és nem otthon. Aztán vársz valami változatosságot a számok között, de csak nem jön. Akárhogy is nézem, hiába a tagok, név szerint Joe Satriani, Chad Smith, Michale Antony és Sammy Hagar felbecsülhetetlen múltja, ez inkább tűnik marketingnek, mint egy régi barátságból összehozott hobbizenekarnak.

A lemez egyetlen erénye, hogy viszonylag egységes, a számok nem ütnek el egymástól, van egy íve az albumnak. Azt viszont nem hiszem, hogy ebből bármelyik is időtálló sláger lehet. A gitárszólókat meg kell dicsérni természetesen, alapvetően nem a zenei hozzá nem értés (nyilván nem az) a probléma, hanem, hogy semmi újjal nem tudnak számunkra szolgálni.

Kétségtelen, hogy a számok élőben nagyon jól szólhatnak, alapból egy fesztiválon érezheted magad, ha meghallgatod, de most mégiscsak arról beszélünk érdemes-e megvenni vagy sem.
Mindenesetre lesz, akinek ez bejön, de itt inkább egy idősebb generációra gondolhatunk, hiszen a régi rock vonalát követi zeneileg.

Az album talán egyetlen értékelhetőbb dala, az „Oh Yeah”, amit szerintem már többen ismerhetnek, hiszen a bandának készítettek hozzá egy viszonylag közepes imidzs videót. És ez alapján el is döntheti, mindenki mit gondol, ugyanis ebben a dalban nagyjából benne van az egész album hangulata.

Összességében: jó zenészek, régi dallamok.

-gabriella-

A MyMusic értékelés: 5/10

Chickenfoot: Chickenfoot (2009, Warner)

Tracklist:

1. Avenida Revolution
2. Soap On A Rope
3. Sexy Little Thing
4. Oh Yeah
5. Runnin’ Out
6. Get It Up
7. Down The Drain
8. My Kinda Girl
9. Learning To Fall
10. Turnin’ Left
11. Future Is The Past

cimkék
- Chad Smith, Chickenfoot, joe satriani, lemezkritika, Michale Antony, rock, Sammy Hagar

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább