3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Lemezkritika

2008. október 13. | Neményi Márton

Nagyon ütős lemezzel jelentkezett a Carbonfools

Copyright:

Újraszervezve és újragondolva tért vissza a Carbonfools, még mindig Titusszal, de szinte teljesen más felállásban. Második, Carbon Heart című albumuk a MyMusic-lemezbemutató napján jelent meg. A zenészek vérprofik, a frontemberük modell, a dobok mögött Keleti Tamás rockmenedzser – szóval ők a legmenőbbek, de vajon a legjobbak is?

A második lemez mindig sorsdöntő, itt válik el, mit is ér valójában egy együttes. Az angolszász szaksajtóban létezik is a másodiklemez-tünet: hiába a több évig érlelődött, garázsban felvett zseniális bemutatkozó album, ha a stúdiószerződéssel, profi körülmények között, határidőre felvett második anyag vergődés csupán. A Carbonfools esetében külön izgalmas a kérdés, ugyanis ez már szinte nem is az az együttes, akit a Poisoned Gulasch lemezzel megismertünk: részben Keleti Tamás producer-dobos szervezőmunkájának hála komplett, stabil felállású banda lett belőlük. Méghozzá rockbanda.

Titusz el is tűnt az együttes nevéből, nem véletlenül: a bëlga dj-je inkább a háttérből húzza rá az elektronikát a gitár-basszgitár-dob-alapú hangzásra. Mindehhez beszerveztek egy modell-frontembert (saját meghatározásuk szerint: popmodell), Fehér Balázst, aki szerencsére nem csak mézesmadzagként funkcionál: színpadi jelenléte, sőt hangja is van, nem is akármilyen. Egy kis magyaros mellékíztől eltekintve tisztességesen nyomja az amerikai angolt is, ami egyértelmű jele annak, hogy a Carbonfools úgy érzi: kész a nemzetközi piacra.

Teljes joggal. A Carbon Heart tökéletesen megszólaló, érett, felnőttes (de nem öreges) album, nyugodtan betolhatjuk polcunkon az élvonalbeli angol és amerikai agyas rockbandák közé. Azért nem merem leírni a zseniális szót, mert a Carbonfoolszban még mindig túl sok ellentétes erő működik. Nem tudja eldönteni, hogy akkor most zúzós rock, komoly pop, vagy elektronikus zene-e. A három világ pedig sokszor nem együtt, hanem egymás mellett él: a kezdő Carbonfreak vagy a The Line a tiszta elektronikából megy át rockos vadulásba – ezt a kettősséget leszámítva egyébként mindkettő hátborzongatóan jó szám. A Furilla breakbeates lüktetése és a The Mirror indie-s zúzása is inkább a középszer felé rántják az albumot – ahonnan szerencsére mindig kitalál az együttes, hiszen tudják ők, mi az, amiben a legjobbak.

A Carbon Heart nagy pillanatai azok, amikor elfelejtik a műfaji elvárásokat és gondolkodni, kalandozni kezdenek. Amikor Titusz összetéveszthetetlen effektjei előre törnek, amikor Fehér Balázs fesztelenül, eszköztelenül, „csak úgy” énekel, amikor Keleti Tamás matekozva dobol. Ilyen pillanatokból szerencsére kapunk eleget: a már említett Carbonfreak, a The Line befelé fordulós hangulata, a háttérben alig hallható akusztikus gitárokkal – ezek azok az ötletek, amiktől egyedülálló a Carbonfools. Meg persze attól, hogy tudnak dalt írni: a Mountain Tears western-retrójához filmet kéne forgatni, a Pony pedig simán hozza azt, amit a Red Hot Chilli Peppers hozott tizenöt éve. Kiemelkedik még a C64 is, ami a magyar poptörténelem legijesztőbb intrója ellenére nem került fel a lemezre – a banda MyMusic-adatlapján viszont meghallgatható.

Szóval okos együttes a Carbonfools – ideje, hogy ezt ők is végleg elhiggyék, és magasról tegyenek a műfaji határokra. Ennyi hiányzik ahhoz, hogy ne csak a legmenőbb magyar zenekar legyen, hanem a legjobb is.

Neményi Márton

A MyMusic értékelése: 8/10

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2021. február 25.

Használj ki! | PVRIS

PVRIS – Use Me (2020) | Az áll a Wikipédia ide vonatkozó cikkében, hogy a PVRIS egy amerikai rock együttes. Nos, ezt már a második album után is erősen megkérdőjeleztem volna, most viszont egyértelműen cáfolnám! A PVRIS olyan vegytiszta popegyüttes, hogy már abban is kételkednék, hogy Lynn Gunn tudja-e még egyáltalán, hogy hogyan kell fogni egy gitárt… Tovább

2021. február 14.

Machine Gun Kelly poppunk babérjai

Machine Gun Kelly – Tickets To My Downfall (2020) | Amikor először szembejött ez a szőke srác a Sleeping With Sirens – Alone című klipjében, egyáltalán nem értettem, hogy mégis mire ez a nagy hype körülötte. Sőt, a rapes albumait nem is komálom a mai napig sem, úgyhogy amikor jött a bejelentés, hogy stílusváltás következik, nagyon kíváncsi lettem. Egy hajdani rapstar fogja megreformálni a 2020-as poppunk színteret? Ugyan már... Tovább

2021. február 11.

Ez miért működik bárkinél is? | Neck Deep

Neck Deep – All Distortions Are Intentional (2020)|Negyedik lemezéhez érkezett a walesi poppunk brigád, én pedig hiába csinálok akármit, egyszerűen nem értem, hogy miért népszerű a Neck Deep. Közel 40 perc alatt összesen 5 percnyi érdekességet nem tudnék összeszedni a hallottakból, és még az is csak maximum középszerű lenne. Tovább

2020. október 5.

Ennyit várni a szenvedésre? - Sylosis – Cycle Of Suffering

Sylosis – Cycle Of Suffering (2020) | Nagyon sokáig tologattam magam előtt a Sylosis ötödik lemezét, hiszen mindenképpen akartam róla írni, mert csoda, hogy elkészült, de mégis olyan hosszú és olyan tömör hallgatnivaló, hogy nagyon nehezen szántam rá magam. Összességében nem csalódás a Cycle Of Suffering, de sajnos kultstátuszba sem fogom emelni soha. Tovább

2020. szeptember 30.

The Used – Heartwork (2020)

The Used – Heartwork (2020) | Őszintén, valamikor 2012-ben, a Vulnerable környékén veszítettem el a bandát, s noha azóta is átfutottam a lemezeiken, nagyon nem tudtak elkapni. A mostanira sem mondanám, hogy visszatérés a gyökerekhez és újra tizennégynek éreztem magam, miközben azt üvöltöm, hogy „ájkémálájv”, de pár fokkal azért közelebb kerültünk az élvezhetőséghez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky