3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Interjú

2008. szeptember 9.

1G Records: Egy szar zenekar erre nem lenne képes...

Copyright:

Az egyik lábán zenész: a Carbonfools mai és a Publo Hunny ex-dobosa. A másikon kiadó: a Bëlgától a Heaven Street Sevenen kívül kikötött már nála szinte mindenki, aki fontos, és akire vevő. a 1G Records fejével, Keleti Tamással beszélgettünk, akit megőrjítenek a kereskedelmi rádiók, ennek ellenére próbál mindenkivel jóban lenni. Van, hogy nem sikerül.

Ezen a héten egy 5 db CD lemezt tartalmazó 1G Records csomagot nyerhettek meg, ha jól válaszoltok az alábbi kérdésre:
Sorolj fel 3 zenekart, ami a 1G records gondozásában jelentetett meg lemezt!

A helyes megfejtéseket a jatek@mymusic.hu címre várjuk szeptember 14-én éjfélig.

Hogy megy a bolt?
- Rogy össze a piac. Még van, nem omlott össze, de nincsenek új megoldások. Mindenki a túlélésre játszik, már nem olyan energiával vetik bele magukat ebbe a dologba, mint kéne. Van ennek jó oldala is. Régen például voltak, akik úgy gondolták, van ebben a zenekiadásban pénz, és enyhén maffiózós lelkülettel próbálták lerabolni a piacot. Na, ezek most eltűntek. Azok maradtak – mint például én -, akik nem értenek máshoz, és szeretik csinálni, beleadják a szívüket. Az 1G a MAHASZ által nyilvántartott hanglemezkiadók közül kb. a tizenharmadik az országban a piaci részesedést tekintve, de nem vet fel a pénz. Pedig ismert zenészeket adunk ki, akik valamilyen szinten sztárok. Van itt aranylemez, Arany Zsiráf, Comet-díj, stb. külföldön nem így élnek az ilyen kiadók, nem azon problémáznak, hogy most öt forinttal drágább a cd-tok. Nem áll kint a BMW-m, de még mindig csinálom, szeretem.

Mit csinál egy kiadó?
- Attól függ, milyen intenzív az együttműködés a zenekarral. Igazából mindent. Sokszor menedzser is vagyok. Van, aki csak terjeszt, mással nem foglalkozik. Én ma ezt már egyedül csinálom. Szűkül a piac, nem tud eltartani nagy stábot ez a dolog. Így egyedül viszont mindent megtanultam, a cd-korong tervezésétől kezdve a gyártáson, terjesztésen át a promócióig…

Van ugye évek óta egy erős kiadóellenes hangulat. Ti vagytok a kizsákmányoló mumusok, akik lerabolják a zenészeket...
- Ez mindig megvolt. Néha a saját barátaimnak nem tudom megmagyarázni, hogy ez nem erről szól. Tény, hogy nagyon sok ember van, akik nem értenek hozzá, fingjuk nincs az egészről, de pofázni azt pofáznak, nagy hangon. Szóval van különbség kis kiadók és nagy kiadók között – én ezt kicsiként erősen érzem. Olyan baromságokat tudnak mondani a zenészek is, meg a közönség is, összeesküvés-elméleteket gyártanak arról, hogy mi megy a háttérben, hogyan szemétkednek a kiadók. Nem azt mondom, hogy én ingyen csinálom, mindenki szeretne tisztességesen keresni. De el szokták felejteni, hogy ebbe a kiadó milliókat rak bele. Miközben az egész egy lutri: van, hogy egy jól menő zenész elszólja magát valami nagy tévéműsorban, és egy életre leírta magát. Vagy fellép a Dáridóban, és elfordul tőle a közönség. Lekopogom, jó arány, de ötévente mégiscsak becsúszik egy-két kiadvány, amin bizony milliókat vesztek. Ezt a zenésszel nem lehet kifizettetni, úgyhogy engem és a családomat érint a dolog. A külföldi nagy kiadók úgy jöttek be tíz-tizenöt éve, hogy majd ők megoldják, hogy a magyar zene nemzetközi hírű legyen. A lófaszt, az egész csak arról szólt, hogy lerabolják a magyar piacot. Néha pedig olyan produkciókat támogatnak és nyomnak, hogy egyszerűen nem tudom megérteni. Hallgathatatlanok. De hát valakinek jó haverja a rádiós műsorszerkesztő, és elérik, hogy sulykolják. A nép meg szereti , amit kap. Döbbenet, de a legszarabbat is meg lehet szerettetni.

Pedig nálatok is volt pár lakodalmas technólemez...
- Konkrétan egy. Amikor a kiadó megalakult, nem egyedül voltam, négy társammal együtt csináltam. Nem az én ízlésem volt a meghatározó. Akkor jó ötletnek tűnt, és kereskedelmileg sikeres is volt a történet. Maga a lemez is formabontó volt (az Éretlenek együttesről van szó, amely tíz éve jelentette meg a Csipkés kombiné című LP-t – a szerk.). Ezzel kicsit mellé is nyúltunk, mert aki az egyszerűt szereti, annak bonyolult volt, aki meg a bonyolultat, az nem tudta megemészteni, hogy ez lakodalmas. Volt egy ilyen időszakunk, amikor a kiadó nagyon kinőtte magát, özönlöttek az előadók, a tulajdonosok pedig elvárták, hogy csináljunk pénzt. De sosem volt mindegy, hogy kivel dolgozunk.

Mik ezek a mutyizások, amire utaltál és mi baj a magyar rádiókkal?
- Most javul a helyzet. Ugye van a fos, ami ömlik például a kereskedelmi rádiókból, és van ez az új – mondjuk úgy – alternatív, mint például a nemrég átalakult közrádió, itt megtalálják az útjukat a jó zenék a siker felé. De még ma is olyan baromságokat tud mondani sok szerkesztő, hogy a szőr feláll a hátamon. Próbálom ajánlgatni a zenéimet, mondom, hogy sikeres, szeretik, díjat is kapott – miért nem játsszátok a fos helyett? Ami ráadásul szart sem ér, fellépéseik közönség nélkül zajlanak, nem veszik a lemezeiket. Hát, mondják, mert a chartok meg a külföldi piac… De azért az mégis döbbenet, hogy egy negyvenes rádiós charton talán három magyar dal van – akkor miről beszélünk? Sokkal többet kell költeni reklámra, marketingre, ha nem szól valami a rádióban. Így nagyon nehéz bármit sikerre vinni. A Heaven Street Seven „Krézi srác” című dala volt az első áttörés. Csak lestünk, hogy úristen, mi történt? Sikeres lett! Vezeti a chartot! Valamiért rákapott egy rádió, és ezek ugye egymást majmolják, átvette a többi is. Pedig nem fizettünk le senkit, nem nyaltuk semerre. Erre mindenki felkapta a fejét – hoppá, megszeretett az ország egy alternatív zenekart. Mert ugye besorolták őket is ide. Aztán iszonyú könyörgések árán benyomtuk a zenetévébe is a klipet, és egy-két vetítés után áttört a gát.

És ezek után nyitottabbak lettek rátok?
- Fura dolog ez, mert például a Dopeman „Virítsd a lóvét” című számánál is könyörögni kellett. Aztán sikeres lett, de az összes többi számnál ugyanúgy könyörögtünk. A szerkesztők azt hiszik, hogy ők szarták a spanyolviaszt, és meghatározhatják egy ország ízlését. Ha neki éppen nem tetszik, akármilyen jót csinálsz, nem rakja be. Csak kicsit nyíltak ki a kapuk, egyébként, ránk mindig is legyintettek, sosem voltunk benne a nyálas popkörben, ahogy én nevezem. Ez a celebekről szól, nincs köze a zenéhez. A másik baj, hogy ezek az emberek mintha sosem járnának fesztiválokra. Nem tudják, mi az, ami megtölt egy sátrat.

Tehát a látogatottság jelzi a minőséget?
- Bárki bármit mond, ez így van. A lemezeladások és a koncert-látogatottság mutatja a népszerűséget.

És a népszerű zene a jó zene?
- Előbb utóbb kibukik, hogy mi a jó és mi a rossz zene, és ez a látogatottságban is megmutatkozik. Lehet, hogy agyonjátszanak egy bandát, és egy ideig népszerűek is, de előbb-utóbb kibukik, hogy valójában nincs benne érték. Ott van például az a magyar népdalokat modernizáló együttes, amiért nem vagyok oda, de láttam a koncertjüket, profi, összeszedett show. Egyedülálló. Még a dalok is rendben vannak. Nem csak a marketing miatt töltenek meg stadionokat. Egy szar zenekar erre nem lenne képes.

Nem találsz zenészeket véletlenül, koncerteken?
- Én aktív zenész vagyok, úgyhogy könnyű dolgom van. Szeretek bulizni is, csak át kell mennem a Gödörbe, ahol ha tíz-húsz zenésszel nem dumálok, akkor eggyel sem. A Hiperkarmát például mi kerestük meg. Beküldtek egy demót, szóltunk, hogy jöjjenek, siker lett.

Azért a Blabla [az énekes, Bérczesi Robi előző együttese, egy szál albummal – a szerk.] után lehetett tudni, hogy nem fogsz mellé...
- Az nekem nem tetszett. Gyenge volt az egész...

Kreatív, zenei kérdésekbe mennyire szólsz bele?
- Nálunk az indulás óta az a koncepció, hogy olyan zenekarokat szerződtetünk, akik önmagukat adják. Tehát nem az van, hogy jön egy kiscsaj, alátolsz valami zenét, megkérsz valakit, hogy írjon neki szöveget, kitalálod az imidzsét… Nálunk olyan előadók vannak, akik készen vannak. Fiatalokat már nem is nagyon vállalok, csak olyanokat, akik már bizonyítottak. Én művésznek hívom a Kiadó szerződtetett zenészeit, felnézek rájuk, megérdemlik. Hiába mondják, hogy ugyan már, én csak egy hülyegyerek vagyok. Egyedül vagyok a kiadóban, ez egy szubjektív dolog – azt adom ki, ami nekem tetszik. Lehet, hogy valami kurvajó, vagy tuti üzlet, ha nem tetszik, nem fogom kiadni, ha a feje tetejére áll is.

És hogy tudjanak játszani, gondolom. Bár a punkokat sem ezért szeretjük, mégis szeretjük. A Matula.hu egyszer azt írta: Jimmy Hendrix tudott gitározni, Lemmy a Motörheadból nem - és akkor mi van?
- Azért vannak alapok, amiket tudni kell. Lemmy is általában pontosan, tisztán játszik. Persze nem az a cél, ami a jazztanszakon folyik, hogy egy másodperc alatt minél több hangot le kell játszani. Ott ez nagyon el van baszva. A legtöbb jazz-es úgy jön ki onnan, hogy ezt nézd, megmutatom, milyen gyorsan játszom! És hiába ad ki a hangszere hatvan hangot egyszerre, engem kurvára nem nyűgöz le. És a vájt fülűek is azt szeretik, akiben van egyéniség, tehetség. A technikai tudás egy dolog, amit meg kell szerezni. Muszáj, hogy megszólaljon a kezemben a hangszer, úgy ahogy én akarom. Birtokában kell lenni, tudni akár azt, hogy például én béna vagyok, két hangot tudok a basszusgitáron, de az rendben van, ha csak azt játszom, nem érződik, hogy nem tudok gitározni. Tudni kell, miért van a kezedben a hangszer, miért játszol rajta.

Mi a baj a fiatalokkal? Esélyt sem adsz nekik?
- Nem én, a piac nem ad. Nincsenek millióink arra, hogy befuttassunk új együtteseket. Nincs szponzori körünk, akikkel a hátunk mögött mernénk vállalni a rizikót. Ez így alakult, sajnos. Olyan minimálisak a példányszámok, hogy ha fenn akarom tartani a kiadót, biztosra kell mennem. Tudnom kell, ki mennyit adott el eddig. Ez ugyanis a fő bevételi forrás. Szóval nagyon nagy rizikót jelentenek a fiatalok, hiába vannak PANKKK- meg Artisjus-pénzek, több milliót kell invesztálni, hogy felfuttassak valakit. Persze vannak, akik hirtelen sztárok lesznek, de erre nem lehet felépíteni egy üzleti tervet.

Tényleg kellenek a milliók? Itt az internet, lehet marketingelni garázs- és gerillamódszerekkel...
- Akkor is kell a pénz. Lehetne azt mondani, hogy nem, és bízom is benne, hogy a net bepörgeti a dolgot, de én úgy látom, messze túlmisztifikálják. Az, hogy valakinek megnézik az oldalát ötvenezren, nem jelenti azt, hogy elad akár száz cd-t. Pont az a réteg nem vesz cédét ugyanis, aki rá van kattanva az internetre. Letöltik, általában illegálisan. A legális letöltés siralmas, az egyik legnagyobb hazai netes zeneboltból kétszáz forint volt a bevételem az elmúlt hónapban. Drága, bonyolult, nehézkes, a szolgáltatók hatalmas pénzeket vesznek le az sms-ből, nincs reklám, elég bénán csinálják.

Nem kellene átállni a koncertbevételekre?
- Ez a menedzsment dolga, amit én csináltam is évekig. De iszonyatos energiát visz el a dolog, és nagyon rizikós. Belefáradtam. Lehet, hogy egy buli jól sikerül, és ott vannak ezren, de lehet, hogy éppen kétszázan – ki tudja, miért. Nem alakult ki ez az egész koncertezés-dolog Magyarországon. Az öltöző még mindig egy lyuk, még mindig örülhetsz, ha kapsz két sört, vagy ha a helyi arc kiteszi a plakátodat – általában nem teszi ki. Nem bírom, amikor ilyen amatőr módon működik az egész. Úgyhogy maradok a kiadásnál.

Tegyük fel, hogy van egy rockegyüttesem. Szerintem nem is vagyunk rosszak, de azon kívül, hogy garázsban próbálunk és számítógépre néha felvesszük a dolgainkat, nincs ötletem. Mit tegyünk?
- Ami a legfontosabb, hogy objektíven lássátok, mit tudtok. Nagyon sok zenekar van, aki egyszerűen nem tehetséges. Van egy álomképük, azt kergetik, és senki nem mondja meg nekik, mi a helyzet. A haverok persze támogatják, nézd már, mondják, ott a Józsi a színpadon, és tökjó bulit csinálnak itt a kocsmában. Sokan írnak, hogy nem is érdekli őket, kiadom-e a számaikat, csak mondjak véleményt. Én viszont nem szeretem megmondani a tutit, mindenki fejlődhet, ki tudja, miből lesz a cserebogár. Az internet erre nagyon jó. Nem mindegy, hogy ezren vagy húszezren nézik meg a zenekarod oldalát. Ők pedig nem a haverjaitok, hanem objektíven látják. Ennél is fontosabb, hogy legyen a zenekarban egy motor, aki rohangál, nyomul, beviszi a cd-t, foglalkozik mindennel. Fel kell lépni, szinte bárhol, rendszeresen koncertezni, és egyesével gyűjteni a rajongókat. Félreteszed a gázsit, csinálsz egy lemezt, azt már lehet osztogatni. Egy zenekar külön kis világ. Négy ember összeáll, és nagyon akar valamit. Csakhogy mindig annyira bénák, amennyire a leggyengébb láncszem. Hiába vannak hárman, akik mindent beleadnak, ha a negyedik szarik bele. Így mindannyian megszívják. Ha kiadónál vannak, az más. Általában a Kiadót tisztelik, felnéznek rá, hisznek benne , na és  a szerződést is aláírták. Én főleg a technikai részébe szólok bele esetleg abba, hogy melyik dalból legyen klip. Egy ember sokkal gyorsabban tud dönteni, mint négy. De nem szabad várni, hogy a kiadó mindent a segged alá toljon.

Ha már valaki nálad van, mennyire tartod kordában a nyilatkozatait, közszereplését?
- Egyszer az egyik zenekarra rendesen berágtam, miután azt mondták, hogy töltsék le nyugodtan a lemezeiket. Mondtam nekik, hogy, akkor rakjátok bele ti azt a sok pénzt. Vagy például az egyik rockzenekar énekese elment egy médiumba, és elkezdte azt szidni. Aztán panaszkodott, hogy sosem hívják interjúra. Hülye vagy? – mondtam, miért csodálkozol? Egyébként nem szoktam beleszólni ezekbe. Csak ha valaki hülye, nem látja át a dolgokat. Volt, aki fikázott a hátam mögött, aztán jópofizott velem. Nem muszáj csinálni ezt a munkát és velem dolgozni, mondtam neki. De ha csinálod, és van valaki, aki akár öt forintot is invesztál a te ügyedbe, az nagyon nagy dolog, az tiszteletet érdemel, mert hisz benned. Egyébként azt mondanak, amit akarnak. Tíz év alatt talán háromszor-négyszer volt ebből konfliktus. A Kiadónál megfordult közel harminc előadóból talán csak hárommal vesztem össze.

Nem kapod meg a képedbe, hogy kivételezel a Carbonfools-szal, aminek ugye a dobosa vagy?
- Miattuk pont nem, mivel a Carbonfools most leszerződött egy másik kiadóval.

Nem skizofrén helyzet?
- Ez a legdurvábban skizofrén érzés. De ugye régen csináltam a Publo Hunny zenekart, ahol én voltam a motor – a menedzser, a kiadó, a mecénás, minden egy személyben. Ott rendszeresen megkaptam ezt – a saját együttesemtől is. Össze is vesztünk, el is váltak útjaink. Akkor megfogadtam, hogy saját zenekart sosem menedzselek és adok ki. Azt hiszem, Schuszter Lóránt mondta, hogy ha valami jól megy, mi csináltuk, ha valami szarul, akkor te vagy a hibás. Én köszönöm, inkább zenélgetek.

Ettől függetlenül sikersztorinak tartod a Publót?
- Az utolsó fél év útkeresés volt, akkor érződött már, hogy ebben ennyi volt. Aztán fel is oszlott. Előtte viszont sikeres volt, megtöltöttük az Almássy teret, méghozzá egyedül. Ez azért siker. Volt díj, rajongó, eladások, ami akkor jónak számított ebben a szférában.

Na jó… mi történt Dopeman-nel?
- Nem akarom fikázni. Nem dobálózok a sajtón keresztül. Bár megvan a véleményem. Egyszer majd írok egy botránykönyvet. De annyit el lehet mondani, hogy három bandával indult ez az egész: Heaven Street Seven, Fresh Fabrik, Publo Hunny. A Dopeman jött be negyediknek. Fura, de azóta szinte mindenkivel megszakadt a viszony.

Amúgy tényleg olyan kemény arc?
- Szerintem nem. De rám tudott hatni, én egy pasaréti gyerek vagyok, nem szoktam hozzá, hogy fenyegessenek és ebben a stílusban tárgyaljanak velem. Nekem erre semmi szükségem. A mai napig kerülöm azokat az előadókat, akikkel feszültség van.

És a többiek?
- A Heven Street Sevennel jóban vagyok, bár ők inkább a Warnernél maradtak. A Publóból kirúgtak, olyan ügyesen csináltam. Én nem voltam egy a négy közül, sokkal többet tettem bele, mint ők. Ezt hangoztattam is, ami nem tetszett nekik. Gondolták, hogy oké, ezt ők is meg tudják csinálni, nem kellek. Aztán kiderült, hogy nem tudják, bele is buktak. A Fresh Fabrik pedig kivásárolta magát a szerződésből, plusz felvettek támogatást a költségekre. Csak aztán egyiket sem fizették ki.

És te? Zenész vagy inkább, vagy kiadó?
- Mindkettő. Ezt nem lehet különválasztani. Ha idejön egy zenekar, és rossz a dob, kijavítatom, ha kiadóként figyelek, akkor is.

Neményi Márton

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2020. augusztus 18.

Blahalouisiana: Sok egyéb rossz már nem következhet

A kényszerpihenő után emocionálisan feltöltekezve, nagy lelkesedéssel várja nyári szezonja egyetlen fővárosi fellépését a Blahalouisiana. A pop-beat-rock talán legnépszerűbb hazai képviselőjének dalai szimfonikus hangszerelésben kerülnek a közönség elé a Heureka Pop Orchestra közreműködésével 2020. augusztus 22-én a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Schoblocher Barbara énekes szerint a „blahalouisianás” klubkoncertes hangulat itt is meglesz – némi extrával. Tovább

2020. március 27.

Tóth Zoltán: Koncertjeink régi Republic dalokból állnak

Tóth Zoltán, kivételes tehetségű zenész, zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök, a Republic egykori alapító tagja új együttessel és vadonatúj saját dalokkal jelentkezik. Tovább

2019. november 4.

A tél közeledtével nem létezik fontosabb társadalmi probléma – interjú Borovitz Tamással

Hat népszerű humorista Hajdu Steve vezetésével először áll össze, hogy rendhagyó stand up show keretében felhívja a figyelmet a hajléktalan embereket veszélyeztető téli időszakra. A jótékonysági célú stand up estet a Menhely Alapítvány és a Fedél Nélkül utcalap szervezi 2019.11.06-án 19.00 órától Budapesten az ELLÁTÓházban. A cél a szemléletformálás és adománygyűjtés a téli krízisidőszakra. A felszabadult nevetést humoristasimogató és a Malacka és a Tahó koncertje kíséri. Most Borovitz Tamással olvashattok egy interjút az esemény kapcsán. Tovább

2019. április 24.

Szalóki Ági: Néha aggódva figyelem a világ változását

Szalóki Ági énekes, dalszerző gyerekzenekara vezetőjeként 15 éve foglalkozik gyerekek zenei nevelésével. Művészetével igyekszik a hagyományos értékek és a természet tiszteletének fontosságára felhívni a figyelmet. Ágit 2019. május 11-én a Margitszigeten egy ingyenes gyerekkoncerten hallhatják az érdeklődők, ahol egy világrekord kísérletben is részt vehetnek a családok. Tovább

2019. február 5.

Honky Crew: Ezt a műfajt így lehet életben tartani

Mi lesz abból, ha egy electroswing DJ és egy vintage műfajokban jártas dobos találkozik? Jelen esetben egy electroswing szupergroup, a Honky Crew zenekar! Tamási Lacival és Ordiman-nal beszélgettünk a világ egyik legbulisabb műfajáról és megalakulásukról. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky