2008. október 6. | Neményi Márton, Fodor Csaba

Pózolásnak, kurválkodásnak semmi jele

Túl vagyunk a negyedik MyMusic bulin is, melyen az eddigiekhez képest kicsit kevésbé telt meg az A38 állóhajó gyomra, de akik eljöttek remek zenéket hallgathattak. Az Amber Smith nagyszerű felvezetője után megismerkedhettünk a Carbonfools sokat ígérő új lemezével, majd a Moszkva tér enyhe melankóliájával ért véget az este.

Csütörtökön (október 2-án) újra az A38-ra vártuk a bulizni vágyó közönséget, akik közül az este kilences Amber Smith kezdésre, még elég kevesen értek le a hajó belsejébe. Pedig Poniklo Imréék nagyrészt az előző két lemezük (Reprint, Introspective) anyagából szépen szemezgetve teremtették meg a hangulatot, a táncolható alapot, melyre az első sorokban többen meg is perdültek. Hibátlanul hallhattuk az olyan nagyobb slágereiket, mint a Hello Sun, vagy a Select All Delete All, s a majd másfél órás koncertbe még egy ritkán felcsendülő magyar nyelvű számot is csempésztek az ekkora már többszörösére nőtt közönségnek.

Ki gondolta volna, hogy az évezred elején hobbiprojektként indult, Titusz vezette Carbonfools második albumára az egyik legjobb koncertzenekarrá növi ki magát. Pedig ez történt, hála annak, hogy az elektronikát a háttérbe szorítva rockegyüttessé szervezték a bandát. Finoman szólva tisztességesen lenyomták a Carbon Heart lemez számait, az indító Carbonfreaktól kezdve az agyafúrt sláger The Line-on és a nyolcbites C64-en keresztül a westernfilmeket idéző Mountain Tears-ig. Persze nem hozták, nem is hozhatták a lemez összetett hangzását (ahhoz legalább kétszer ennyi zenész kellene), de a hiányzó rétegeket pótolták a jelenlétükkel. Fehér Balázs énekes-modellből az elején kisfiús izgalom áradt, de ezt hamar lemozogta és –itta, a tuti receptet a közönséggel is megosztva. Titusz szokás szerint a háttérben, és egyébként is mindenki tette a dolgát, csak a basszeros Zsazsa hergelte a közönséget széles gesztusokkal. Volt egy kis zavar a számcímek körül, több dalt ugyanis átkereszteltek a lemez kiadása előtt – de a bájos bénázás inkább hozzátett, mint elvett. Engem külön meglepett, hogy az albumon közepesebbnek tűnő számok (Sybille, Loser) milyen simán működnek élőben. Az egyébként is tízpontos dalok pedig még simábban. Szóval a koncert alapján mozgalmas évek állnak a Carbonfools előtt. Pózolásnak, kurválkodásnak egyelőre semmi jele, láthatóan egyszerűen csak zenélni szeretnének – tartsák meg ezt a jó szokásukat.

Éjfél után pedig a Moszkva tér zenekar következett, akiket eddig főleg kiállítás-megnyitókról, és kisebb – tíz-húsz embernél többet nem vonzó – helyekről ismertünk. Persze ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy rossz lenne downtempo-s zenéjük. Sőt! De úgy látszik ők nem is nagyon tudnak a már említett közönségszámnál többnek játszani, hisz az A38 is eléggé kiürült mielőtt belekezdtek volna. De így tökéletesen illett az általuk hozott melankólia az elnéptelenedő, elhagyott söröspoharakkal díszített tánctérbe. 

-fcs- / -nm-