2020. február 4. | Jam

Telet temetett a The Biebers a Hajón!

Hatalmas, forró hangulatú, teltházas koncerttel indította 2020 második hónapját a The Biebers, hiszen minden jegy elkelt a téltemető/turnéindító koncertjükre. Puskás Petiék nem is okoztak csalódást, minden tőlük telhetőt megtettek, hogy meghálálják a rajongók bizalmát. A hangulat megalapozásáról a szintén fővárosi The Palace gondoskodott.

A kiírt 19:45-ös kezdés hajszálpontos volt – ahogy azt már a Hajótól megszokhattuk -, a Flatband romjain újjáépült The Palace pedig meg is kezdte szűk egyórás műsorát. A technika sajnos nem volt a srácokkal, a gitár sokszor nem szólt – meg amúgy is olyan felesleges volt a zenébe, mint a farzsebes kalap -, a főmikrofon szintén megadta magát félúton és elkezdett csendben maradni és/vagy kattogni hangosan és idegesítően. A basszus az elején mintha nem is lett volna, de szerencsére ez egy idő után megjött, a dob szintén csak úgy-ahogy volt a helyén, a szaxofon pedig csak akkor hallatszott, ha nagyon odafülelt az ember. Ehhez képet Mátyás és Orsi énekei bőven ki voltak lőve, ami nagyon jól is működött, amíg két külön szólamot vittek vagy egyenként énekeltek, amikor viszont ugyanazt a szólamot vitték volna mindketten, ott Orsi technikai fölénye bőven kidomborodott. Amikor pedig az énekes hölgy előrejött frontasszonykodni és elnyomták a szett egyetlen feldolgozását, a Rudimental Waiting All Night-ját, akkor érezhető volt, hogy robbani készül a közönség. Csak aztán jöttek a további saját dalok, amik sokkal lassabbak és kevésbé táncolósak voltak, majd előkerültek az akusztikus gitárok… a party pedig haldoklott. Ebből is látszik – meg később a The Biebers-ből is -, hogy élőzenekaros popot játszani iszonyatosan nehéz munka, és ami működik egy Anti Fitness Club után a Molnár Tominak a Jetlag-gel, az nem biztos, hogy működik a Flatband-nek The Palace néven. Ráadásul Kerekes Tibi az egész estét olyan faarccal nyomta végig a dobcucc mögött, hogy nem tudtam eldönteni, hogy:

a, - annyira unja az egészet, hogy a holnapi ebédet készíti össze fejben;

b, - iszonyatosan nehezére esik metronómra játszani és/vagy visszafogni magát;

c, - tartogatja a cifrafosást és alig várja a koncert végét.

Opcionálisan ezek mind együtt. Szóval én azt mondom, hogy van még hova fejlődnie a bandának, ehhez a műfajhoz tényleg meg kell érni és fel kell nőni, ők pedig még most is szemtelenül fiatalok. Lesz ez még jobb.

21.00-kor aztán berobbantak Puskás Petiék, és egyetlen dallal megmutatták, hogy hogyan tud az este szintet lépni hangulatban és minőségben egyaránt. A zenészek halálosan profik voltak, a Hajó gyomra dugig telt, az energia kézzel tapintható volt, a rajongók megőrültek és megkezdődött a nagybetűs BULI (Dorina nélkül). A több mint 75 perces szett alatt Petiék válogattak az egész életműből, magyar és angol dalok, lassú és gyors slágerek, Bálintos, Danis, Petis vokálfrontok… Tényleg mindent előszedtek a srácok, amit csak lehetett.

A hangzás itt már közel tökéletes volt – ahogy az a Hajón szokott lenni -, egyedül a gitárt éreztem néha kevésnek, de a basszus viszont annyira előtérbe volt hozva, annyira vitte a dalokat és olyan szinten profi és látványos volt, hogy igazából nem is bántam a dolgot. Nyilván a gyorsabb dalok állnak jobban a srácoknak, akkor szinte beremegett az A38, ahogy több száz ember együtt ugrált, de a fanok a lassabb dalokat is nagyon élték, Puskás Peti pedig annyira pattogott mindkettőre, akár egy örökmozgó, elemes nyuszi. A zenekar egyébként baromi jól össze van rakva, ugyanis Peti jól énekel (aki ezt vitatja, az hazudik), Bálint meg tud angolul – legalábbis akcentus nélkül. Danin van Magnum ing, Bálinton mellszőr, Petin a pornóbajusz (volt)… Úgyhogy mindenben kiegészítik egymást, akár énekről, rapről, átvezető szövegekről van szó. Őszintén, nagyon szkeptikusan mentem el erre a bulira, de a végére azt kellett mondanom, hogy a The Biebers megérdemli azt a helyet, amit a magyar popzenében kitaposott magának. Még az sem kizárt, hogy legközelebb is elnézek…