2008. március 31. | déka
Kezdődhet tehát a trip. A kezdőszám Message in a Bottle nem csak a reggae felé elmozdulás első bizonyítéka, hanem előrevetíti Sting a későbbi Police lemezeken előretörő dominanciáját is. Tempós, stílushű ének, és a szövegezése is csodálatos; szikár, a szintén később megjelenő érzelmes-egzisztencialista, filozófikus Sting első laposztása (Seems I'm not alone at being alone/A hundred billion castaways/Looking for a home). Természetesen arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ha nem lenne ez a dal, akkor az urbánus „Szentmihályon presszó lesz” szállóige sem születhetett volna meg. Köszönet érte.
Az ezután következő dal a címadó Reggatta de Blanc, melyért a banda 1981 februárjában megkapta első Grammy-díját. A szöveg/ének nélküli popdaloknál (mert ugye hiába sorolta a Grammy az instrumentális rock kategóriába, ez alapvetően egy poplemez) mindig felmerül a veszély, hogy unalmassá válnak. Itt ilyesmitől egyáltalán nem kell félnünk, lévén Copeland lenyűgöző a dobok mögött – főleg a kávák simogatása igen szimpatikus.
A következő löketben kis visszapillantás a múltba egy pop-punk felvétel, az It’s Allright for You képében. Dühös minimalista zene Copelandtől, kiábrándult, cinikus szöveg Stingtől. Ne vegyük komolyan! Csak felkészít minket a Bring On The Night törékeny szépségére. Erről beszéltem. Ezek a srácok (most már meglett emberek) nem csak kívülről nyalogatják a rasztalekváros üveget; hibátlan kópia, ugyanakkor teljesen egyedi és impulzív stílus. Kellemes kettőkre érkező gitárnyüfögések, finom, ritmikus basszusjáték. És jaj. Sting annyira frankón énekel!
A Deatwish alapvetően feledhető szám, bár Summers nagyon tutin gitározik benne (simán elnézzük egy olyan lemezen, ahol ez az egyetlen feledhető szám…). Gyenge struktúra, de nem csak ez a baj. Azért is feledhető, mert ezután jön a másik gigász; a Walkin on the Moon, Sting tollából. Copeland ismét olyan klafán kezeli a kávát, a hi-hat-et, azt hihetnénk, egy gép csinálja az egészet. Nyugtatásképpen mondom kezdő dobosoknak: rengeteg delay-jel megtámogatva, sokan képesek lehetnek erre a teljesítményre. Summers fülbemászó riffje és az ének pedig egészen elképesztő atmoszférát teremt.
Hogy ne váljék unalmassá a reggae irányvonal, ismét egy Copeland szám szól ezután, a félig énekelt, félig mondott és igen vicces szöveggel rendelkező On Any Other Day a brit kertvárosi élet sava-borsáról és egy elcseszett születésnapról. (My wife has burned the scrambled eggs/The dog just bit my leg/My teenage daughter ran away/My fine young son has turned out gay). Az önirónia mesterei vitathatatlanul európai népek.